Ilyen volt a kisinasok élete

Amikor a múzeumokban csodálattal szemlélünk egy-egy csodásan faragott ládát, vagy igényesen megmunkált ezüstkupát, ritkán gondolunk azokra az emberekre, akik ezeket készítették. Pedig ők hosszú-hosszú évekig tanulták a mesterségüket, mire eljutottak oda, hogy ilyen remekek kerültek ki a kezeik közül. És bizony mindegyik volt kisinas, akit a műhelyben dolgozó mester és legény kedvére szidhatott, üthetett, ugráltathatott.

Az inas felvétele

Inasnak lenni kemény feladat volt, de ez volt a belépő a műhelybe, és az első lépcsőfok az iparossá válás útján. A 10-12 éves fiúkat a szülők vitték el a mesterhez, és adták be inasnak. A kiskölykök néha maguk választhattak, hogy milyen mesterséget szeretnének tanulni, de általában azért a szülők választottak számukra szakmát. Az első találkozás során a mester megkérdezte a kissrácot, hogy vajon balkezes-e, mert a “balogokat” nem vették fel inasnak. A felvételt követően két hétnyi “látó idő” következett. A mester megfigyelte, hogy milyen a kölyök erkölcse, kézügyessége, szorgalma, az inas pedig kipróbálta, hogy a mesterség tényleg a kedvére való-e, megfelel-e neki a mester, a szállás és az étkezés. Ha valamelyiküknek nem tetszett a dolog, megmondták egymásnak, és békességgel elváltak. Ha mindkettő igent mondott, akkor következhetett a “szegődtetés”. Ez a céhmester jelenlétében a nyitott céhláda előtt zajlott. Ekkor a mester, az inas és az inas apja megállapodtak a feltételekben. A mester megígérte, hogy az előírt idő alatt (ez általában 2-4 év) megtanítja a fiúnak a mesterséget, az inas pedig megígérte, hogy mesterét “jámborul szolgálja”, szorgalmas lesz, és kitölti a szolgálati idejét, vagyis nem szökik meg mesterétől.

Abban is megegyeztek, hogy az inas fizet-e a tanulásért. Ha fizetett az apa, akkor az inas nem kapott szállást, ellátást, viszont nem volt házimunkára fogható, és egy évvel hamarabb szabadult. Ha nem fizetett, akkor a mester kosztot, szállást , ruhát, cipőt adott neki, cserébe viszont házimunkát kellett végeznie a mester házában. Ha megegyeztek, akkor az apa megfizette a “szegődtetés díját” a céhnek, áldomást és néhány tál ételt fizetett a mesternek.

Ha az inas tanulóideje alatt megszökött, akkor a céh kivizsgálta az ügyet. Ha indokolatlannak találták a szökését, megbírságolták, és köteles volt mesteréhez visszamenni. Ha indokoltnak találták a panaszait, akkor a céh az inast másik mester mellé rendelte. Talán mondanom sem kell, hogy erre igen ritkán került sor.

Az inas élete

Inasnak lenni nem volt könnyű. A céh szabályzata megszabta, hogy az inas köteles elviselni a szidalmakat, ütlegeket, emiatt mesterét el nem hagyhatja. Ezek amúgy is hozzátartoztak a kor pedagógia elveihez, még a szülők sem háborodtak fel azon, ha 10-12 éves gyerekük arról panaszkodott, hogy a mestere keményen megbotozta. Igazából a saját apja sem bánt vele másként. Sokkal nehezebben viselték ezek a szerencsétlen gyerekek, hogy más kölyköktől eltérően nekik nem volt szabad játszaniuk. Ha a mester játékon kapta őket, akkor más mesterek elé kellett vinnie a gyereket, és kilenc botütést mért rá.

De nem csak a mester, hanem a mesterné és az idősebb legények is parancsolgathattak a kisinasnak. Az ingyen tanuló inas az átlagos 3 évnyi tanulóidőből egy évet különböző házimunkák végzésével töltött. Reggel mécsest gyújtott, söprögetett, télen havat lapátolt, vizet hordott, fát vágott, jószágot etetett, piacra kísérte a mesterasszonyt. Cserébe a mesterné megtanította őt viselkedni: köszönni, tisztességtudónak, vallásosnak lenni.

 

A tanulás és a vizsga

A szakmai ismereteket általában a mester oktatta, a nagyobb létszámú műhelyekben pedig valamelyik idősebb legényre bízták a tanítást. Az oktatás elsősorban gyakorlati volt, szakmai elméletet nemigen tanítottak. Az inasok a mesterséget évszázadokon át munkából, munkával tanulták meg. Megmutatták neki, hogy mit hogyan kell csinálni, aztán nekikezdett. Megismerkedett a felhasznált anyagokkal, megmagyarázták neki, melyik anyag milyen, az eszközök közül melyik mire való. Sokszor jó néhány hét is eltelt, mire a fiú által készített darabot nem kellett eldobni. Nem sajnálták sem az időt, sem az anyagot a tanításra. Ebben alaposak voltak, mert az inas munkájának minősége a mester becsületéről árulkodott. Persze igyekezett az inas is, mert a mester keze gyakran eljárt. A jó mesternél gyorsan tanult az inas, és ha ügyes, szorgalmas volt, jól haladt, akár fél évet is elengedhettek a tanulóidőből. Amikor már a mester úgy látta, hogy nem vall szégyent a fiúval, következhetett az inaspróba.

A fiúnak el kellett készítenie egy próbadarabot, hogy bizonyítsa, immár alkalmas arra, hogy legénysorba lépjen. Ha aztán a mestere, vagy a céh összes mestere elfogadta a munkáját, következhetett a felszabadítás ceremóniája. Ez minden céh esetében másként történt. Előfordult, hogy a mester a nyitott céhláda előtt, más mesterek jelenlétében, máskor csak a saját műhelyében a legények előtt ünnepélyes szavakkal felszabadította és legénnyé nyilvánította a fiút. Az inas pedig hálát adva Istennek, megköszönte a mesterének a tanítást. A felszabadítást beírták a céhkönyvbe, és kiállították a szabadulólevelet, az egykori inas pedig kifizette ennek a díját. Ezután jöhetett a buli, amit az újdonsült legény fizetett. A lakoma kezdetén pohárköszönőket mondtak, majd a mester vagy az újdonsült legény vállára ülve vagy arcát meglegyintve legénnyé avatta, a legények pedig társuknak elismerték. A ceremónia egyes helyeken inkább ivászatba fordult, és az egykori inast alaposan leitatták, vagy beavatásként a legények alaposan elpáholták újdonsült társukat. De akármi is történt azon a napon, az egykori inast mindig büszkeséggel töltötte el, hogy attól a naptól fogva a kézművesek soraiba tartozik.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg mással is, és készülj velem az emelt töri érettségire!

Készülj velem a töri érettségire VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL!

Kövess a facebookon is, és akkor biztos nem maradsz le egyetlen új bejegyzésről sem!

Forrás: Bogdán István: Kézművesek mestersége

Kategória: Életmód   Címke: , ,

Hozzászólások

  • Aba Tat szerint:

    Pontos leírás. Etika, erkölcs, etikett és SZAKMA. Szakmai korrektség, tudás és felkészítés egy európai vándorlásra! Mi a mai mesterek protokollja, rendje? (Ja, és nem vállára ülve, hanem vállára ütve!).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük