Nagyon kevesen tudják, hogy 1945 után Sztehlo Gábor evangélikus lelkész a háború során árván, félárván maradt rászoruló gyerekek számára otthonokat hozott létre, ahol a lakók igazi, demokratikus elvek alapján működő gyerekköztársaságot hoztak létre.
A 30-as években a magyar arisztokrácia az ő szalonjából öltözködött. A háború után pedig szinte a csodával határos módon sikeresen továbbvitte a szalonját, és ő öltöztette a pártállam elitjét. De vajon mi volt a titka a hat elemit végzett divatkirálynőnek?
Mond neked még valamit a milimári, a kucséber vagy a Buchwald-néni kifejezés? Ha nem, akkor valószínűleg nem az 1900-as évek elején születettél.
1944 júniusától kezdve a budapesti zsidókat ún. csillagos házakba, majd később a gettóba költöztették. A korszak túlélői (akik akkoriban gyerekek voltak) arról mesélnek, hogy amennyire lehetett, próbálták hasznosan tölteni az idejüket.
A Gundel név több mint száz éve fogalommá vált nem csak Budapesten, hanem szerte a nagyvilágban. De vajon hogyan épített ki ilyen lenyűgöző hírnevet ez a család?
Az első világháború után nyugat-európai mintára Budapesten is megjelent a modern nő: aki eldobta a fűzőt, diétázott, teniszezett, úszott, sminkelte magát, és ne adj' isten, még rúzst és körömlakkot is használt. Szépségét pedig a korzón és a tengerparton csillogtatta, és nagy örömmel járt divatbemutatókra, ahol manökenek mutatták be számára a legújabb, legmodernebb ruhadarabokat.
Amikor a Habsburgokra gondolunk nem az ugrik be először, hogy "jaj, mennyire szerettük őket!". Pedig van a dinasztiának egy magyar ága, melynek tagjai nagyon sokat tettek az országért, és igenis szerettük őket. Itt van például az 1800-as évek első felében nádori pozíciót betöltő József főherceg, aki rengeteget tett azért, hogy Pest poros kisvárosból elegáns klasszicista várossá váljon.
Köztudott, hogy Raoul Wallenberg, svéd követségi titkár zsidók ezreinek az életét mentette meg Budapesten 1944-45-ben. Arról viszont keveset tudunk, hogy miért és hogyan került szovjet fogságba, és halt meg egy orosz börtönben a háború után.
Kosztolányi Édes Annája óta tudjuk, hogy az előző századfordulón az úriasszonyok életének egyik legfontosabb kérdése a cselédmizéria volt. Arra panaszkodtak, hogy képtelenség rendes, tiszta, erkölcsös, szorgalmas cselédet találni. De vajon hogy nézett ki ez a kérdés a cselédek oldaláról?
A szocialista propaganda szerint a "jól nevelt" nép kulturáltan szórakozik. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a nép egyszerű fiai igénytelen berendezésű talponállókban, italboltok előtt kapták be munkába indulás előtt a felest, és presszókban, népbüfékben gurították le a lazításként a nap végén a fröccsöt vagy a kőbányai világost.