Az első világháború után nyugat-európai mintára Budapesten is megjelent a modern nő: aki eldobta a fűzőt, diétázott, teniszezett, úszott, sminkelte magát, és ne adj' isten, még rúzst és körömlakkot is használt. Szépségét pedig a korzón és a tengerparton csillogtatta, és nagy örömmel járt divatbemutatókra, ahol manökenek mutatták be számára a legújabb, legmodernebb ruhadarabokat.
Amikor a Habsburgokra gondolunk nem az ugrik be először, hogy "jaj, mennyire szerettük őket!". Pedig van a dinasztiának egy magyar ága, melynek tagjai nagyon sokat tettek az országért, és igenis szerettük őket. Itt van például az 1800-as évek első felében nádori pozíciót betöltő József főherceg, aki rengeteget tett azért, hogy Pest poros kisvárosból elegáns klasszicista várossá váljon.
Köztudott, hogy Raoul Wallenberg, svéd követségi titkár zsidók ezreinek az életét mentette meg Budapesten 1944-45-ben. Arról viszont keveset tudunk, hogy miért és hogyan került szovjet fogságba, és halt meg egy orosz börtönben a háború után.
Kosztolányi Édes Annája óta tudjuk, hogy az előző századfordulón az úriasszonyok életének egyik legfontosabb kérdése a cselédmizéria volt. Arra panaszkodtak, hogy képtelenség rendes, tiszta, erkölcsös, szorgalmas cselédet találni. De vajon hogy nézett ki ez a kérdés a cselédek oldaláról?
A szocialista propaganda szerint a "jól nevelt" nép kulturáltan szórakozik. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a nép egyszerű fiai igénytelen berendezésű talponállókban, italboltok előtt kapták be munkába indulás előtt a felest, és presszókban, népbüfékben gurították le a lazításként a nap végén a fröccsöt vagy a kőbányai világost.
A nők évezredek óta tudják, hogyan kell az orruknál fogva vezetni a férfiakat. Így aztán nem csoda, hogy évezredes hagyománya van az illatszerek, parfümök készítésének. De vajon mitől illatoztak a 19-20. században a lányok, asszonyok?
A mikve, a zsidók rituális fürdője a nem zsidó lakosság számára mindig valami különleges, titokzatos világnak tűnt, mivel erről nem tudtak semmit. A vallási szabályok szerint keresztények oda nem léphettek be, a zsidók pedig általában nem beszéltek arról, hogy mi történik ott. Kukkantsunk be egy kicsit az elzárt falak közé, nézzük meg, hogyan használták a mikvét a zsidók a 19-20. században!
A történelemkönyvek a háborús eseményeket, évszámokat rögzítik, és alig beszélnek arról, hogy az első világháborúban hogyan éltek az emberek a hátországban. A tankönyvekben nem esik szó arról, hogyan változott a divat, miről szóltak a reklámok, színdarabok, mozifilmek, és hogyan változott a gyerekek élete.
1945 után az országot megszálló szovjet csapatok több százezer magyar állampolgárt fogtak el és szállítottak munkatáborokba. Nem igen volt olyan magyar család, ahonnan ne vittek volna el valakit. A fogságból hazatérőkre a kommunista rezsim hallgatást parancsolt, és persze a kínszenvedések túlélői nem is szívesen elevenítették fel az emlékeiket. A magyar fogolyügy körül még ma is sok a félreértés, félinformáció.
Biztos te is álmodoztál már egy-egy történelmi nevezetesség előtt arról, hogy milyen jó lenne visszaröppenni az időben, és megnézni, hogyan éltek akkoriban az emberek. Nos, a dolog már nem lehetetlen, és néhány fiatalember egy egészen elképesztő projektet hozott létre, amelynek segítségével bárki Buda különböző ostromainak kellős közepébe kerülhet.