Köztudott, hogy Raoul Wallenberg, svéd követségi titkár zsidók ezreinek az életét mentette meg Budapesten 1944-45-ben. Arról viszont keveset tudunk, hogy miért és hogyan került szovjet fogságba, és halt meg egy orosz börtönben a háború után.
Kosztolányi Édes Annája óta tudjuk, hogy az előző századfordulón az úriasszonyok életének egyik legfontosabb kérdése a cselédmizéria volt. Arra panaszkodtak, hogy képtelenség rendes, tiszta, erkölcsös, szorgalmas cselédet találni. De vajon hogy nézett ki ez a kérdés a cselédek oldaláról?
A szocialista propaganda szerint a "jól nevelt" nép kulturáltan szórakozik. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a nép egyszerű fiai igénytelen berendezésű talponállókban, italboltok előtt kapták be munkába indulás előtt a felest, és presszókban, népbüfékben gurították le a lazításként a nap végén a fröccsöt vagy a kőbányai világost.
A nők évezredek óta tudják, hogyan kell az orruknál fogva vezetni a férfiakat. Így aztán nem csoda, hogy évezredes hagyománya van az illatszerek, parfümök készítésének. De vajon mitől illatoztak a 19-20. században a lányok, asszonyok?
A mikve, a zsidók rituális fürdője a nem zsidó lakosság számára mindig valami különleges, titokzatos világnak tűnt, mivel erről nem tudtak semmit. A vallási szabályok szerint keresztények oda nem léphettek be, a zsidók pedig általában nem beszéltek arról, hogy mi történik ott. Kukkantsunk be egy kicsit az elzárt falak közé, nézzük meg, hogyan használták a mikvét a zsidók a 19-20. században!
A történelemkönyvek a háborús eseményeket, évszámokat rögzítik, és alig beszélnek arról, hogy az első világháborúban hogyan éltek az emberek a hátországban. A tankönyvekben nem esik szó arról, hogyan változott a divat, miről szóltak a reklámok, színdarabok, mozifilmek, és hogyan változott a gyerekek élete.
1945 után az országot megszálló szovjet csapatok több százezer magyar állampolgárt fogtak el és szállítottak munkatáborokba. Nem igen volt olyan magyar család, ahonnan ne vittek volna el valakit. A fogságból hazatérőkre a kommunista rezsim hallgatást parancsolt, és persze a kínszenvedések túlélői nem is szívesen elevenítették fel az emlékeiket. A magyar fogolyügy körül még ma is sok a félreértés, félinformáció.
Biztos te is álmodoztál már egy-egy történelmi nevezetesség előtt arról, hogy milyen jó lenne visszaröppenni az időben, és megnézni, hogyan éltek akkoriban az emberek. Nos, a dolog már nem lehetetlen, és néhány fiatalember egy egészen elképesztő projektet hozott létre, amelynek segítségével bárki Buda különböző ostromainak kellős közepébe kerülhet.
Az Országházra úgy szoktunk gondolni, mint a törvényhozás színterére, ahová a képviselők dolgozni járnak. Pedig ez a gyönyörű épület emberek százainak adott és ad munkát ma is, sőt korábban bizonyos esetekben lakóhelyül is szolgált. Az 1902-es használatba vétel óta számtalan furcsa és meglepő dolog történt az épületben a képviselőterem falain kívül és belül.
A 19. század második felében ahogy növekedett Budapest, egyre inkább szükség lett a különféle tömegközlekedési eszközökre. A főváros pedig állta a sarat, és szépanyáink a kontinensen először szállhattak be a földalatti kocsijaiba, utazhattak siklón a Várba, vagy fogaskerekű vasúton a Svábhegyre.