A történelemkönyvek a háborús eseményeket, évszámokat rögzítik, és alig beszélnek arról, hogy az első világháborúban hogyan éltek az emberek a hátországban. A tankönyvekben nem esik szó arról, hogyan változott a divat, miről szóltak a reklámok, színdarabok, mozifilmek, és hogyan változott a gyerekek élete.
1945 után az országot megszálló szovjet csapatok több százezer magyar állampolgárt fogtak el és szállítottak munkatáborokba. Nem igen volt olyan magyar család, ahonnan ne vittek volna el valakit. A fogságból hazatérőkre a kommunista rezsim hallgatást parancsolt, és persze a kínszenvedések túlélői nem is szívesen elevenítették fel az emlékeiket. A magyar fogolyügy körül még ma is sok a félreértés, félinformáció.
A mosógép feltalálása előtt a leginkább idő- és energiaigényes háztartási munka a nagymosás volt, amihez egy úriasszony cseléd, mosónő és vasalónő segítségét vette igénybe. Békeszerető férfiember pedig ezeken a napokon elmenekült a háztól, és az ebédjét is vendéglőben fogyasztotta el.
Azt hihetnénk, hogy a száz évvel ezelőtti középosztálybeli asszonyok életét is szinte teljes egészében kitöltötte a háztartás. Valójában ezeknek a hölgyeknek egy jó része már állást vállalt, és emellett vezette a háztartást. Sőt, jutott ideje kikapcsolódásra, pihenésre is. Mindez azért vált lehetségessé, mert munkájukat már egy sor modern vívmány segítette.
Az Országházra úgy szoktunk gondolni, mint a törvényhozás színterére, ahová a képviselők dolgozni járnak. Pedig ez a gyönyörű épület emberek százainak adott és ad munkát ma is, sőt korábban bizonyos esetekben lakóhelyül is szolgált. Az 1902-es használatba vétel óta számtalan furcsa és meglepő dolog történt az épületben a képviselőterem falain kívül és belül.
Az első világháború alatt nők százezrei álltak munkába, miközben nevelniük kellett a gyerekeiket, ellátni a háztartást. Kiderült, hogy a hátországban dolgozó nőkre sokkal nagyobb szükség van, mint ahogyan azt a férfiak eredetileg gondolták. Csakhogy a nők anyagi és emberi megbecsülése igencsak elmaradt attól, amire a hölgyek - jogosan - számítottak.
A 19. század második felében ahogy növekedett Budapest, egyre inkább szükség lett a különféle tömegközlekedési eszközökre. A főváros pedig állta a sarat, és szépanyáink a kontinensen először szállhattak be a földalatti kocsijaiba, utazhattak siklón a Várba, vagy fogaskerekű vasúton a Svábhegyre.
Gondoltál már arra, milyen lehetett a 20. század elején a még alig létező magyar utakon biciklizni, motorozni vagy autókázni? Vagy hogyan szereztek vezetői engedélyt az első autósok? Esetleg ismersz egy-két megmosolyogtató közlekedési szabályt a századelőről? Gyere, utazzunk egyet a századelőn!
1944 karácsonyán bezárult a szovjet gyűrű Budapest körül. A városba szorult lakosságnak a leghalványabb fogalma sem volt arról, mi vár rájuk.
A nyüzsgő plázákat látva sóhajtozva gondolhatunk arra, hogy bezzeg, a régi szép időkben nem volt ekkora felhajtás a karácsony körül. Pedig ha bekukkanthatnánk egy 1920-30-as évekbeli háziasszony mindennapjaiba, ugyancsak kapkodnánk a fejünket a teendőit látva.