A szocialista idők divatja nem az eleganciája miatt kerül be a divattörténetbe. Aki átélte ezt az időszakot, még jól emlékszik a konfekcióipar silány minőségű egyendarabjaira, az iskolában is viselt mackónadrágokra, iskolaköpenyekre, az idősebb asszonyok otthonkáira, és a munkás szakik fején pompázó micisapkákra.
1944 előtt a zárt közösségekben élő zsidók többsége nagy gondot fordított a kóser étkezésre. De vajon mi számított kóser táplálkozásnak egy hitét gyakorló zsidó számára?
Már a két világháború között is mindent elkövettek a nők, hogy sokáig megőrizzék a fiatalságukat és ezért nem egyszer még kellemetlen kozmetikai eljárásoknak is hajlandók voltak alávetni magukat. Ekkoriban már sok olyan krém, kozmetikai kezelés létezett, amelyet ma is ismerünk, de léteztek olyan eljárások is, amelyek kifejezetten károsították az egészséget.
A mikve, a zsidók rituális fürdője a nem zsidó lakosság számára mindig valami különleges, titokzatos világnak tűnt, mivel erről nem tudtak semmit. A vallási szabályok szerint keresztények oda nem léphettek be, a zsidók pedig általában nem beszéltek arról, hogy mi történik ott. Kukkantsunk be egy kicsit az elzárt falak közé, nézzük meg, hogyan használták a mikvét a zsidók a 19-20. században!
A történelemkönyvek a háborús eseményeket, évszámokat rögzítik, és alig beszélnek arról, hogy az első világháborúban hogyan éltek az emberek a hátországban. A tankönyvekben nem esik szó arról, hogyan változott a divat, miről szóltak a reklámok, színdarabok, mozifilmek, és hogyan változott a gyerekek élete.
A mosógép feltalálása előtt a leginkább idő- és energiaigényes háztartási munka a nagymosás volt, amihez egy úriasszony cseléd, mosónő és vasalónő segítségét vette igénybe. Békeszerető férfiember pedig ezeken a napokon elmenekült a háztól, és az ebédjét is vendéglőben fogyasztotta el.
Azt hihetnénk, hogy a száz évvel ezelőtti középosztálybeli asszonyok életét is szinte teljes egészében kitöltötte a háztartás. Valójában ezeknek a hölgyeknek egy jó része már állást vállalt, és emellett vezette a háztartást. Sőt, jutott ideje kikapcsolódásra, pihenésre is. Mindez azért vált lehetségessé, mert munkájukat már egy sor modern vívmány segítette.
A 18. század végéig emberek ezreit égették el máglyákon, mert boszorkánysággal vádolták őket. A legképtelenebb okok miatt kerülhetett valaki gyanúba, és onnantól kezdve nem volt megállás a máglyáig. A kínzókamrában a vádlottak többsége mindazt az őrültséget beismerte, amely a kínzók fantáziájában megszületett a boszorkányokról. De vajon honnan ered a boszorkányoktól való félelem, és miért tartottak tőlük ennyire?
Orvosnak lenni nem mindig jelentett magas társadalmi presztízst. Az ókori Rómában nem egyszer rabszolgák végezték ezt a munkát, és a megbecsültségükről sírkövek árulkodnak:"Gyilkos orvosok seregének köszönhetem halálom". Ennek ellenére, amikor valakinek komoly baja támadt, bizony felkereste a korabeli doktorokat, és megpróbálta kezeltetni magát. De vajon milyen szinten állt az orvostudomány az ókorban és a középkorban?
Az Országházra úgy szoktunk gondolni, mint a törvényhozás színterére, ahová a képviselők dolgozni járnak. Pedig ez a gyönyörű épület emberek százainak adott és ad munkát ma is, sőt korábban bizonyos esetekben lakóhelyül is szolgált. Az 1902-es használatba vétel óta számtalan furcsa és meglepő dolog történt az épületben a képviselőterem falain kívül és belül.