Monarchia
A XIX-XX. század fordulóján egymillió honfitársunk hagyta el a Monarchiát, hogy boldogulását Amerikában keresse. Angolul nem tudó zsellérek, cselédek az utolsó fillérjeiket összekuporgatva vonat- és hajójegyet váltottak, és elindultak egy ismeretlen világba. Az álmok azonban igen messze álltak a valóságtól. Már az utazás is gyötrelmes volt, az Egyesült Államok földjére lépni pedig akkoriban is tortúrát jelentett. A magyarok többsége gyárakban, bányákban kezdett dolgozni, kényelmetlen, szűkös lakhatási körülmények között. A többség kitartó munkával, állhatatossággal mégis megtalálta a számításait. Aki meg nem, az szégyenszemre visszavándorolt az óhazába.
Az 1900-as évek elején a szépülő, fejlődő Budapestnek megvoltak a maga árnyoldalai is. Az egyre élénkebben nyüzsgő nagyváros kitűnő megélhetést biztosított a csibészeknek és tolvajoknak is, akik loptak az utcán, a kávéházakban, belopóztak a lakásokba és a szállodai szobákba is. Sőt olyan is volt, hogy egy egész házat elloptak!
A trianoni béke fájdalma olyan legendákat szült már az 1920-as években, amelyek a mai napig velünk élnek. Talán könnyebb elviselni a békediktátum igazságtalanságát, ha azt gondoljuk, hogy szabadkőműves összeesküvés áldozata lett a magyarság, esetleg Celemceau akart kitolni velünk, mert haragudott a házasságtörő menyére. Könnyebb a cseheket okolni, mert állítólag hajózhatónak hazudtak kicsiny patakokat, csak hogy a tudatlan szakértők a békekonferencián nekik ítéljenek bizonyos területeket. Csakhogy ez az egész mind legenda, és lehet, hogy itt az ideje, hogy szembenézzünk a tényekkel.
Az uralkodókról általában csak a történelemkönyvekben olvasunk, rendszerint azért, mert épp háborút indítottak, békét kötöttek, területeket veszítettek. Abba azonban ritkán gondolunk bele, hogy ők is emberek voltak: felkeltek, borotválkoztak, reggeliztek, wc-re mentek, utaztak, szórakoztak. Épp úgy, mint mi kevésbé kékvérűek. Kukkantsunk most be Ferenc József híresen puritán életébe, és nézzük meg, hogyan teltek a császár hétköznapjai!