Felkészülés

A diktatúra 8 legbiztosabb jele

Néha nem árt átismételni, melyek a diktatúra legfontosabb jellemzői, ugyanis a XX. században több diktátor is bebizonyította, demokratikus eszközökkel is vígan hatalomra lehet jutni, majd lebontani a demokrácia legalapvetőbb intézményeit. És mint tudjuk, a diktátorok egymástól tanulnak...

A jó töri esszé 5 titka

A töri írásbeli pontszámainak jó részét az esszékre kapott pontok adják. Sajnos sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a töri esszének komoly szabályai vannak. Nem elég tehát jól írni, ezeket a szabályokat készség szintjén kell tudni alkalmazni.

A hatékony tanulást is lehet tanulni

Egy kedves, lelkes olvasómmal, Hanula Erikával kezdtem levelezni a minap, és kiderült, hogy számos közös pontunk van: ő is tanár, de ő abban segít másoknak, hogyan tudnak hatékonyan tanulni. Gondoltam, hasznos lehet számotokra is néhány gondolata, ezért arról kérdeztem, hogyan tud segíteni a tanulási gondokkal küzdőknek.

Királylánynak lenni szívás

Minden kislány álma, hogy bárcsak egyszer királylány lehetne. Pedig ha tudnák, hogy milyen sorsuk volt például a Habsburg család lányainak, egy percig sem álmodoznának erről. Királyi családba születni sajnos a legtöbb esetben garantáltan boldogtalan életet jelentett.

8 pontszerző tanács az emelt töri szóbeli érettségi előtt

Ahogy közeledik a szóbeli érettségi napja, a vizsgázókban egyre kúszik fel az adrenalin szint. Van, aki ezt rosszul viseli, és a túlzott idegesség miatt elrontja a szóbeli vizsgáját. Pedig előtte hónapokig keményen tanult, ám a durva szorongás miatt romlik a teljesítménye. Hogy te ne járj így, összegyűjtöttem a legfontosabb tippeket, amelyek segítségével pluszpontokat szerezhetsz a vizsgán.

5 hazugság, amit te is szívesen elhiszel a töri szóbelivel kapcsolatban

Néha nagyon kiakadok a felvételi előkészítőkre és a töri tanárokra, mert egy csomó félinformációval tömik a diákok fejét az emelt töri szóbelivel kapcsolatban. Nyilván nem szándékosan, hanem pusztán tájékozatlanságból, de akkor is sokat ártanak a vizsgázóknak, akik szeretnének a lehető legmagasabb százalékot szerezni az emelt töri érettségin.

A first lady, aki megolvasztotta a hidegháború jegét

Kevesen tudják, hogy a hidegháború lezárásában mekkora szerepe volt egy asszonynak: Nancy Regannek. A színfalak mögött apró, de annál kitartóbb lépésekkel terelgette az eseményeket a két szuperhatalom kibékülése felé. Na, nem azért, mintha az életcéljai között a világbéke megteremtése szerepelt volna. Egészen más motiválta.

Úgy tanulj, hogy felidézhető legyen!

Tanárként szívszorító nézni és hallgatni azt a diákot, aki kijön felelni magabiztosan, majd az első három mondat után elveszíti a fonalat, lassan elhallgat, vörösödni kezd, és sírva bizonygatja, hogy ő bizony órákon át tanult. A felelete ennek ellenére egyes vagy kettes. Mi történt?