Zár(ol)va – A gödöllői kastély titkos élete

A gödöllői kastély 1945-ben a “nép” tulajdonába került – ami konkrétan azt jelentette, hogy a falai között társbérletben élt háromszáz idős ember, a magyar honvédség néhány tiszti családja, és egy kisebb orosz laktanya. Ennek a furcsa időszaknak állít emléket a kastély időszaki kiállítása, amely egy “kastélygyerek”, Misi szemszögéből mutatja be a korabeli életet.

 

A kiállítás kuriózuma, hogy a kastély szakmai irányítása mellett a kutatást, a még élő szemtanúkkal folytatott interjúkat, a tárgyak összegyűjtését, vitrinekbe rendezését 17  középiskolás és több felső tagozatos általános iskolás diák végezte a tavalyi nyár folyamán. Kaján Marianna muzeológus, aki végigvezetett a kiállításon, lelkesen mesélt a közös munkáról, a nyári táborról, a kastély pincéjében végzett “ásatásról”, és arról, hogy mennyire inspiráló volt számukra a diákok lelkesedése, kitartása, elkötelezettsége. A gyerekek készítették fakockákból a kastély makettjét is, amely bemutatja az 1945-90 közötti állapotokat.

1945-ben a szovjet hadsereg foglalta el a kastélyt. A termeket kiürítették, a berendezési tárgyakat a II. világháború során széthordták. A Vörös Hadsereg 1948-ig tartózkodott itt, 1951-ben a teljes épület új katonai funkciót kapott: a főépületben a magyar honvédség, a déli szárnyakban szovjet vegyvédelmi, híradós és repülőgép-javító alakulatok állomásoztak. A főépületbe 1958-ban a magyar katonaság helyére szociális otthon költözött, amely 300 idős embert tudott befogadni. A kastély északi részében a magyar néphadsereg tiszti lakásai voltak, hátul pedig a magyar néphadsereg központi anyagraktára, a déli részben pedig a szovjet katonaság. A hab a tortán az volt, hogy a kastély egykori kápolnája katolikus templomként tovább működött az orosz laktanya közvetlen szomszédságában. Ez a nagyon fura társbérlet 1990-ig a legteljesebb békében és nyugalomban működött.

Misiék nappalija

A magyar honvédség tiszti lakásaiban családok laktak, nagyon sok gyerek itt nőtt fel a kastélyban, akik úgy élték meg, hogy az egész kastély az övék, és az orosz laktanya kivételével szinte bárhová be tudtak menni. A múzeum egyik munkatársa szintén “kastélygyerek” volt, róla mintázták a kiállítás készítői Misi alakját, aki minden szobában a teremszöveg tablóin megszólítja a látogatót, és számára fontos titkokat árul el.

Az első helyiségben Misiék nappaliját láthatjuk. A 70-es években született látogatók boldogan fogják felfedezni gyerekkoruk emlékeit: a diavetítőt, a társasjátékokat, a keljfeljancsit, és az elmaradhatatlan kisdobos egyenruhát. Az egyik falon pedig még a hengerrel festett – akkoriban oly divatos – falfestést is megcsodálhatjuk. (Ez a kiállítást készítő gyerekek keze munkája.)

A szociális otthon

A második terem a korabeli szociális otthonnak állít emléket. A 300 idős emberről kb. 100 fős személyzet gondoskodott: ápolók, nővérek, orvosok, konyhások, mosodában dolgozók, a parkot gondozó munkások. A kastély termeiben 6-20 fős szobákat alakítottak ki, de a földszinti termekben idősebb házaspároknak saját “lakosztályt” alakítottak ki. Minden idős ember csak annyi holmit hozhatott, amennyi egy kicsinyke szekrénybe befért. Bár jók voltak a körülmények, de nem lehetett könnyű egy 20 fős szobában 20 idős embernek összeszoknia.

A kiállítás készítői rekonstruálták, hogyan nézett ki egy szoba. Konkrétan Teleki néni szobájának egy részletét mutatják be. A visszaemlékezések szerint több egykori arisztokrata itt élte utolsó éveit. Így történt ez gróf Teleki Ádámnéval, Áni nénivel is, aki 1968-ban költözött az otthonba, és itt halt meg 1977-ben. A visszaemlékező nővérek szerint Áni néni reggel felkelt, megmosakodott, és az égett gyufa végével kifestette a szemöldökét, rúzst, púdert tett az arcára.  Áni néni egy tünemény volt. Azt mondta, hogy neki nagyon sok jóban volt része, és hogy most idős korára ide jutott, azt el kell fogadni. Hálás volt mindenért. Teleki néni IV. Károly koronázásán viselt ruháját a kastély állandó kiállításán megcsodálhatjuk.

Az otthon dolgozói mindent megtettek azért, hogy értelmes elfoglaltságot biztosítsanak a bentlakók számára. Gyakran hívtak fővárosi színészeket, zenészeket, koncerteket szerveztek, busszal kirándulásokra vitték őket. Az év fénypontja azonban a farsang volt: ilyenkor ápolók és idősek egyaránt beöltöztek. Mindenki hetekig készült a rendezvényre. Az idősek előtte és utána két hétig nem szedtek gyógyszert, annyira lázba hozta őket az esemény. Dr. Ozory Aladár, az otthon igazgatója az egykori Mária Terézia szobában könyvtárat rendezett be, antikváriumokból szerezte be az idősek kedvenc, 19. századi íróinak műveit. A kastély dísztermét pedig hangulatos társalgóvá alakították, ahol a legtöbb lakónak megvolt a kedvenc fotele.

Nem csak  a honvédtisztek gyerekei nőttek itt fel, hanem az otthon nővéreinek, személyzetének a gyerekei is, akik szünidőben itt bandáztak a kastélyban. Az idős gondozottak között voltak egykori pedagógusok is, és a személyzet nyugodt szívvel bízta a gyerekeit az idős nénikre, akik foglalkoztak velük, tanították őket.

Dr. Ozory Aladár

Dr. Ozory Aladárnak, az otthon igazgatójának állít emléket a következő szoba. Azért is fontos kiemelni az ő munkásságát, mert sokat köszönhetünk neki azért, mert minden erejével igyekezett megóvni a kastélyt. Rendszeresen bejárt az akkori Műemlékvédelmi Hivatalba, mindig jelentette, ha valami gond volt az épülettel: beázik a tető, omlik a stukkó, tönkrement a kerítés. Mindenre próbált pénzt szerezni. Arra különösen ügyelt, hogy a tető sehol ne ázzon be, hogy az épület állaga ne romoljon tovább. Mivel tudta, hogy a kastély 18. századi műemlék, úgy gondolta, a falakon freskók lehetnek a későbbi festések alatt, így az időseknek nem engedte, hogy képeket tegyenek ki a falra, nehogy megrongálják az alatta lévő falfestéseket. Az igazgató úr a kastély történetének kutatójává vált. Neki köszönhetően állandó orvosi ügyelet volt az otthonban, és szakképzett személyzet ápolta az idős gondozottakat.

Orosz laktanya

A következő szobák az orosz laktanya titkos, elzárt világába engednek bepillantást. Az orosz katonák, tisztek számára nyitottak egy “magazint”, vagyis boltot, ahol szinte minden kapható volt. Ha valami mégsem volt raktáron, azt meg lehetett rendelni, és pár napon belül megérkezett az áru. Meglepő, de ebbe a boltba sok gödöllői járt. Azért kellett ismeretség, hogy ide bejöhessenek vásárolni, nem lehetett csak úgy az utcáról bejönni. Itt lehetett kapni banánt, narancsot, teát, szamovárt, orosz cigarettát, órát, lemezjátszót. A vitrinben kiállított tárgyak közül sok ebből a boltból származik – a városi lakosok itt vásárolták ezeket, és most kölcsönadták a múzeumnak.

A következő helyiségben a szovjet kaszárnya egyik szobáját rekonstruálták. Közel 300 kiskatona élt a kastély déli szárnyában, és 25-30 főnyi tiszt a családjával lakott itt. A laktanyán belül rönkházakat építettek, illetve Gödöllőn volt még egy lakótelep, ahol lakásokat biztosítottak számukra. A gyerekeik a mátyásföldi laktanyában lévő iskolába jártak. A tisztek feleségei nem dolgoztak, de néha besegítettek a Ganz gyárban. A kiskatonák számára kemény élet volt: rengeteget gyakorlatoztatták őket, nemigen hagyhatták el a laktanyát. Ennek ellenére mégis úgy gondolták, hogy jobb itt nekik mint otthon…

Az utolsó szoba a szovjet tiszti családok nappaliját mutatja be. A szemtanúk, akik jártak a szovjet tisztek otthonaiban, azt mesélik, hogy a padló mindenütt sárga volt, a falak fehérek vagy kékek, és a legtöbb szobában szőnyeg lógott a falon. Bár a közkatonákkal nem lehetett kapcsolata a helyieknek, a tisztek egészen jó viszonyt ápoltak a helybéliekkel, több család össze is járt velük, a kastélybeli gyerekekkel is szívesen barátkoztak. A tiszti lakás nappalijában a vitrinben ugyanúgy megtalálhatjuk a korabeli csecsebecséket, mint egy magyar lakásban: festett tálak, rakéta, szputnyik, Misa mackó, a moszkvai olimpia kabalája. Amikor a szovjet hadsereg kivonult, a tisztek is igencsak megsínylették, hogy el kellett hagyniuk az országot.

 

A kiállítás végén a diákok által készített falat láthatjuk, rajta egy postaládával, és azzal a felhívással, hogy ha valakinek olyan információja van a kastély adott időszakáról amit szeretne megosztani a kiállítás készítőivel, akkor egy képeslapra írja fel az elérhetőségét, és dobja be a postaládába. Örömmel felveszik vele a kapcsolatot, és lelkesen meghallgatják a kastélyra vonatkozó emlékeit.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, ahol naponta megújuló érdekességeket olvashatsz!

Kategória: Életmód   Címke: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.