Amikor a gimiben a reformkorban íródott verseket olvassuk, kizárólag a férfiak gondolatait halljuk. Na de mi van a nőkkel, akikhez az epekedő szerelmes versek íródtak? Róluk nem tanultunk sem a történelem, sem a magyar órákon. Pedig ők szülték és nevelték reformkorunk nagyjait.
Barbara Bush, idősebb George Bush felesége olyan ügyesen megkomponálta a magáról kialakított képet, hogy mindenki elhitte, hogy az államügyeket a férjére hagyja, mert a férfiak mindig jobban tudják, hogy mi helyes. Az „előadása” hallatlan sikert aratott. Pedig a felszín alatt ő is ügyesen formálta a történelmet.
A szultáni háremek világa általában megmozgatja a fantáziánkat. Azt képzeljük, hogy itt gyönyörű nők éltek luxus körülmények között, a szultán ki-be járkált, és kedvére válogatott a csábos, átlátszó ruhájú hölgyek közül. A valóság azonban ezúttal is szürkébb mint a fantáziánk.
A 19. században fiatal lányok, de idősebb asszonyok is nagy izgatottsággal készültek az év legfontosabb időszakára: a báli szezonra. A hosszas készülődés után végre elérkezett a nagy nap: a hölgyek kicsinosítva, felékszerezve, kipirult arccal beszálltak a kocsikba, és elindultak a bálba.
Vízkereszt elmúltával lassan belépünk a báli időszakba. Az úri közönség számára az év legizgalmasabb időszaka volt ez a 19. század végén. Tisztes matrónák és tizenéves fruskák készültek lázasan az első bálra, ahol az eladósorba lépő hölgyet bemutatták. Terveztek, ruhát próbáltak, táncrenden gondolkodtak, tele voltak vágyakkal, tervekkel, mert egy-egy ilyen bálon dőlhetett el a lányok sorsa.
Filmekből jól ismerjük a képet: fehér kesztyűs inasok suhannak nesztelenül a teát kortyolgató vendégek között. Az inasok bal kezében tálca csészével, tejszínes kannával, cukortartóval, a jobb karjukon egy másik aprósüteménnyel és papírvékony szendvicsekkel. Ha valaki belép a szalonba, az inas azonnal teával kínálja.
A Napkirály idején a külső – legalábbis a kiváltságosoknál – a jó modor jele volt. Éppen ezért minden magára valamit is adó úriember és úriasszony igyekezett a kor divatjának megfelelően krétafehér arcbőrt „előállítani”, és igazi haj híján rizsporos paróka-loknikat viselni.
Az apácazárdák az elfojtott vágyak, szenvedélyek melegágyai lehetnek. Vagy ahogy a középkorban fogalmaztak: a lakóikat időnként megszállja az ördög. Így történt ez az 1620-as években egy kis francia kolostor lakóival is.
Mint minden külföldi szokást, kezdetben a teázást is gyanakvással fogadták itthon, aztán mint minden Nyugatról jött újdonság, ez is divatossá vált a 19. század végére. Így esett, hogy a reformkor nagyjai már örömmel kortyolgatták a teát, miközben az ország nagy kérdéseiről gondolkodtak.
A francia forradalom nem csak a gondolkodásban hozott szabadságot, hanem a szexualitásban is. Napóleon hatalomra jutása után azonban fokozatosan visszaállt a régi erkölcs. Betiltották a pornográf kiadványokat, állami ellenőrzés alá vonták a nyilvánosházakat, és megpróbálták szabályozni, hogy mi történjen a hálószobákban.