Szaténkesztyű és ötórai tea

Filmekből jól ismerjük a képet: fehér kesztyűs inasok suhannak nesztelenül a teát kortyolgató vendégek között. Az inasok bal kezében tálca csészével, tejszínes kannával, cukortartóval, a jobb karjukon egy másik aprósüteménnyel és papírvékony szendvicsekkel. Ha valaki belép a szalonba, az inas azonnal teával kínálja.

teaszalon2.jpg

A fenti leírás leginkább az arisztokrata szalonokra jellemző, nekik volt pénzük inasokat tartani. A polgárok, akik semmivel sem akartak lemaradni az arisztokratáktól, és mindent elkövettek, hogy utánozzák az életvitelüket, legfeljebb kölcsönkértek egy-egy inast vagy szobalányt az ötórai teákra.

Az ötórai tea

A magyar asszonyok a 19. század végén igyekeztek felzárkózni a párizsi vagy az angol módihoz, és ők is elkezdtek zsúrokat, ötórai teákat rendezni. Akkoriban az volt a divat, hogy a társasági hölgyek hetente vagy kéthetente megjelöltek bizonyos napokat, amelyek otthon tartózkodtak. Az ilyen fogadónapokon való vendéglátást franciásan zsúroknak nevezték, ahol angol szokás szerint frissítőként teát és szendvicseket szolgáltak fel. Voltak, akik inkább a zsúrokat preferálták, ahol terített asztal mellé ültették a vendégeket, mások inkább az ötórai tea hívei voltak, amikor is a szalonban állva, üldögélve iszogatták a teát.

A teadélutánok célja az volt, hogy az emberek minden kötöttség nélkül szabadon beszélgethessenek. A vendégeket úgy kellett összeválogatni, hogy különböző foglalkozásúak, de azonos ízlésűek legyenek, a férfiak elmések, az asszonyok pedig kedvesek, bájosak.

otorai_tea2.jpg

A polgári szalon

Míg egy arisztokrata vagy királyi palota szalonja az egész épület legszebb helyisége volt, addig egy kispolgári otthon szalonja a ház leggiccsesebb szobája elnevezést vívta volna ki magának. Általában egy-két kanapé állt a szoba közepén, körülötte néhány zsámoly, karosszék, kisebb asztalkák. Mindent elborított a hímzett párnák és terítők sokasága. Amit csak lehetett, azt beborítottak hímzéssel. Még az asztalok faragott lábaira is bársonyszalagokat kötöttek. A pianínó általában a fal mellett állt, háttal a szobának. Természetesen ezt is vastag, dúsan hímzett brokáttakaróval fedték, és ezer apróság került rá: szobrocskák, vázák, dísznövények. A szobasarkok elrendezése külön művészet volt. Kis polcok, üveges szekrények büszkélkedtek a ház értékesebb csecsebecséivel. Egy szalonban virágból soha nem lehetett elég. Mindenütt élő virágok, a sarkokban hatalmas fikuszt vagy pálmát helyeztek el úgy, hogy lombja ernyőt képezzen az alatta ülő feje fölött.

szalon.jpg

Polgári teadélután

Az ötórai teára a vendégeket délután háromtól várták. A vendégek az előszobában letették a felöltőjüket, de a kalapot, kesztyűt mindkét nem magán hagyta. A férfiak aztán a szalonban tették le valami félreeső helyre a kalapjukat. Mivel a kesztyűt mindkét nem magán hagyta, ez azért hozott egy kis kihívást az életükbe, ugyanis kesztyűs kézzel kellett magukhoz venniük a szendvicseket és az aprócska süteményeket. Mindezt persze úgy, hogy ne egyék le magukat, és kárt se okozzanak a szoba vagy a vendégek makulátlan megjelenésében.

otorai_tea.jpg

A teát délután négy és hat között szolgálták fel. Kínáltak hozzá rumot, forralatlan tejszínt, édes és sós süteményeket, szendvicseket, pástétomokat. Egy sarokban állították fel a megterített teaasztalt, persze ezt is dúsan hímzett terítővel takarták le, majd erre helyezték a teafőző edényt, amit orosz mintára szamovárnak neveztek. Itt kaptak helyet a kis teáscsészék, kistányérok, kanalak is. A teáskannát néha ún. teababával takarták le. Ezeknek a kis hölgyeknek a felsőteste porcelánból készült, abroncsos bő szoknyájuk pedig elrejtette és melegen tartotta a teáskannát.

A teát a háziasszony vagy annak felnőtt lánya nyújtotta át a vendégeknek. Erre az alkalomra a háziasszony egy csinos kötényt kötött maga elé. A teán kívül gyakran csokoládét, likőröket, édes borokat is felszolgáltak.

A háziasszony maga is jó példával járt elöl, és a kínálgatás mellett megesett, hogy akár húsz csésze teát is megivott a vendégekkel beszélgetve. A vendégek általában nem időztek sokáig, húsz percig, fél óráig maradtak, így aztán egy délután több látogatást is le tudtak bonyolítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük