Prostik és kurtizánok a reneszánsz Itáliában

A reneszánsz irodalmat olvasgatva néha nehéz eldönteni, hogy kinek higgyen az ember? Mi jellemzi igazán a reneszánsz kori olaszok szerelmét? Shakespeare veronai hőseinek (Rómeó és Júlia) légies finomságú szerelme, vagy Boccaccio hús-vér hőseinek vaskos szexualitása? Esetleg kutakodjunk a Borgiák zabolátlan életében?

Persze az is lehet, hogy mindegyik igaz volt. A tiszteletre méltó patríciuscsaládok harciasan őrizték lánykáik ártatlanságát, míg fiaikat esetleg maguk a családfők vitték el a helyi bordélyba, hogy szakértőktől tanulják meg, mit is kell csinálni a nászéjszakán.

Toleráns egyház és városi hatóság

Ugyanez a kettősség jellemezte az egyházat is abban, ahogy a szerelemhez és a szexualitáshoz állt. Persze hangoztatták, hogy a szex célja az utódok nemzése, de azért találunk ennél kétértelműbb megnyilatkozást is. Például Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás is egyetértett a következőben: “Emeld ki a prostituáltakat a társadalomból, s mindent összezavar a bujaság.” Úgy tűnik, a szenteknek is volt némi realitásérzékük…

Hasonlóan kétértelműen viselkedtek a világi hatóságok. Minden erejükkel igyekeztek szabályozni a prostitúciót, évről évre újabb és újabb rendeletekben próbálták meg szabályozni, hogy hol és hogyan működhetnek bordélyházak, mit viselhetnek a prostituáltak. Ugyanakkor a városi hatóságok nem igazán törték össze magukat, hogy megszüntessék a fizetett szerelmet a városaikban, sőt nagyon is motiváltak voltak abban, hogy a bordélyok fennmaradjanak, és jól jövedelmezzenek. Ugyanis a bordélyok tulajdonosait arra kötelezték, hogy bevételeik nyolcadát fizessék be adóként, és hogy az egyház is elégedett legyen, arra is kötelezték őket, hogy kötelező alamizsnát adjanak egyházi intézményeknek.

Ennek a kettős hozzáállásnak köszönhetően aztán virágzott a prostitúció a reneszánsz Itáliában. Ez azt jelentette, hogy minden városban volt legalább egy bordélyház, a nagyobb városokban több is. Állítólag 1468-ban Velencében több mint kétszáz ilyen intézmény működött, és a város lakóinak tizede prostituált volt.

Élet a bordélyban

A bordélyok számára a legtöbb városban elkülönítettek néhány utcát, de Rómában például egy egész városnegyed állt rendelkezésükre. A kéjhölgyek társadalmának alján az utcalányok álltak, akik piacok, templomok környékén kínálták magukat. Aki egy kicsit is adott magára, az bordélyban dolgozott. Ezek emeletes házak voltak, melyek aljában fogadó működött, ahol lehetett enni, inni, táncolni, hölgyekkel ismerkedni. Akik pedig már jól összebarátkoztak, azok felvonulhattak az emeletre, ahol deszkafallal, függönnyel elválasztott szobákban mélyebben is megismerhették egymást. Az itáliai bordélyokban dolgozó hölgyek jó része szőke germán és szláv lány volt, akiket különösen vonzónak találtak a helyi férfiak.

A szolgáltatás díját a bordélyosnak kellett fizetni, aki ekkor még többnyire férfi volt, sőt nemegyszer nemes ember vagy előkelő polgár, akik bérbe vettek egy-egy bordélyt, és remekül gazdagodtak a bevételből.

Kurtizánok

A prostituáltak felső rétegét a művelt, csinos kurtizánok alkották. Ők általában a miséken kellették magukat csinosan felöltözve, lélegzetelállító bájaikat mutogatva. Természetesen látszólag mély ájtatosságba merültek, ám néhány aranyszínű hajtincsük kiszabadult a kalapjuk alól, kendőjük pedig rafinált módon elfedte, de egyben a szükséges domborulatokra is irányította a férfiak pillantását. Miután a férfiak mise közben jóllakatták a szemüket, egy fiúcskával üzenetet küldtek a kiszemelt hölgynek, aki a templomtéren álldogált, és várta az ajánlatokat.

Ezek a nők igen műveltek voltak: egyforma szakértelemmel tudtak beszélgetni Petrarca szonettjeiről, gyönyörűen énekeltek, lanton játszottak, táncoltak, és legalább ilyen járatosak voltak a szerelem művészetében is. És bizony igen sokba kerültek.

Nem csoda hát, hogy ilyen bőséges és jó minőségű kínálat mellett a messze földről érkezett kegyes zarándokok a szent helyek után meglátogatták a vigalmi negyedeket is.

Megkülönböztető jelzések

A legtöbb város rendeletekkel próbálta rávenni az örömlányokat arra, hogy  olyan ruhadarabokat viseljenek, amelyek megkülönböztetik őket a tisztességes nőktől. Voltak városok, ahol vörös sapkát kellett viselniük kis csengettyűkkel, másutt fekete köpenyt kellett hordaniuk, Rómában pedig arcuk elfátyolozására kötelezték őket. Ha belegondolunk, ennél jobb marketing nem is kellett nekik. A megjelenésük rögtön el is árulta a foglalkozásukat, és a lehetséges kuncsaftok tudták, hogy nem kell fölösleges köröket futniuk.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen új bejegyzésről sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük