Nőnek lenni az 50-es években – a nőideál

1945 után nagyot fordult a világ a nőkkel is. A pártállam „gondoskodásának” köszönhetően új nőideált próbáltak az emberek fejébe plántálni, ami aztán a női lét egészére igen erős hatást gyakorolt. Alapvetően megváltozott a divat, a női munka és a családtervezés is. nok_1950-es_evek.jpg

 Az új munkásnő, aki a jövőt építi

A kommunista egyenlősítés jegyében a pártállam gondoskodott arról, hogy erős női emancipáció kezdődjön Magyarországon is. Ez leginkább azt jelentette, hogy elvárta a nőktől, hogy munkába álljanak, és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. A leghasznosabb nők gyárakban, üzemekben téeszekben dolgoztak, és a legmenőbb csajoknak a traktoroslányok és esztergályosok számítottak. A Nők Lapja Becsületkönyv rovata névvel, fotóval, lakóhely megjelölésével rendszeresen közölt beszámolókat olyan lányokról, asszonyokról, akik túlteljesítették az ötéves terv rájuk vonatkozó részét, vagy beszervezték környezetük tagjait a „mozgalomba”. A Nők Lapja rendszeresen bemutatta olyan nők életét, akik valamilyen férfias foglalkozást űznek, és meg sem kottyan nekik a kemény munka, sőt ettől hallatlanul boldogok és büszkék voltak. Így aztán az olvasók megismerhették a női ácsok, esztergályosok, kombájnosok, rendőrök dicső életét. Ezek a női portrék azt sugallták, hogy minden nő sokat tehet azért, hogy jelentős előrelépést tegyünk a szocialista jövő felé vezető úton.

traktoroslany.jpg

 A nő, aki anya is

Az 50-es években a férfiként dolgozó nőktől persze elvárták azt is, hogy továbbra is halomba szüljék a gyerekeket. Mindenki emlékszik Ratkó Anna miniszterasszony nevéhez fűződő abortusztilalomra, amit csak az 1956 forradalom után oldottak fel. A propaganda minden szintjén gyerekvállalásra buzdították az asszonyokat. Létezett például Anyasági érdemrend, melynek első fokozatát azok az anyák kaphatták, akik 11(!)-nél több gyereket neveltek. A korabeli vicc szerint ez volt az egyetlen érdemrend, amit Sztálin nem kapott meg.

A gyerekvállalást volt hivatott elősegíteni egy 1953-ban kelt rendelet, amely intézkedett a gyerektelenek adójáról. Ezt minden 20 év feletti férfinek és nőnek fizetnie kellett, ha nem volt saját gyereke, és jövedelmük 4%-t tette ki.

anya_szocializmus.jpg

 A nő, aki a háztartást vezeti

Ha azt gondolnánk, hogy ezzel kimerült a párt fantáziája, hát nagyot tévedünk. Egy nő dolgozzon napi nyolc órában a szocialista haza építésén, szülje rakásra a gyerekeket, és mindemellett legyen takaros háziasszony, aki minden nap változatos étkeket rak a családja asztalára – a semmiből. És persze öltözzön csinosan, változatosan a négy-öt ruhából álló ruhatárából.

Persze a jó állam ezen a téren is igyekezett gondoskodni „gyermekeiről”, és közétkeztetéssel, bölcsődékkel, óvodákkal, háztartási gépekkel igyekeztek javítani az asszonyok helyzetén. A női lapok megteltek hasznos tanácsokkal arról, hogyan lehet könnyen, gyorsan ételt varázsolni a semmiből, napi és heti munkaterv készítését javasolták az asszonyoknak. De a legszebb mégis egy 1953-as Nők Lapja cikk, amelynek a címe: Jut idő mindenre. Eszerint a nő keljen fel hajnalban – még a család előtt. Készítse el a reggelit, majd ha mindenki jóllakott, mosogasson el, mossa fel a konyhát, ágyazzon be a család minden tagja után, töröljön port, és frissen, jókedvűen induljon munkába. Így, amikor este hazatér, egy rendes lakás fogadja, és más dolga már nincs is, mint megfőzni a vacsorát és a holnapi ebédet.

Ha mindez gondot okozna egy nőnek, annak az oka a lustasága, és nem egy 1954-es felhívás, miszerint a villanyárammal való takarékoskodás jegyében reggel fél héttől kilencig, és este 5-10-ig nem volt szabad elektromos háztartási gépeket működtetni. Véletlenül pont abban az időszakban, amikor az asszonyok a háztartási munkát végezhették volna.

raketa_porszivo.jpg

A „jól öltözött” nő

Azzal, hogy a nők is munkába álltak, nekik is bele kellett bújni a formátlan, durva anyagú munkásruhákba. Az 50-es évek öltözködésének az elvárt módja az egyszerűség és praktikusság volt. Minden, ami egy csöppet is kilógott az átlagból, gyanúsnak, imperialista csökevénynek tűnt. A jobb minőségű ruhák, mélyebb dekoltázs, rövidebb szoknya, egy-egy kiegészítő kerülendő volt, és lássuk be, az áruhiánynak köszönhetően lehetetlen is.

Egy 1952-es Nők Lapja cikk így írta le az átlagos magyar dolgozó nő ruhatárát:

„Erzsi helyes fiatalasszony. Nincs két szekrény ruhája – mégis mindig jólöltözött: minden alkalomra van megfelelő ruhadarabja. Szerény ruhatárát választékosan, ízlésesen állította össze. Nem rakja tele magát mütyürkékkel. Kevés pénzből, jó beosztással mindig ízléses és csinos.”

A helyzetről sokat elárul egy korabeli vicc, miszerint az a nő, aki nem visel lódenkabátot és micisapkát, minden bizonnyal külföldi.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kategória: Életmód   Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük