Népbüfék, presszók, kerthelyiségek – avagy így ittunk a szocialista érában

A szocialista propaganda szerint a “jól nevelt” nép kulturáltan szórakozik. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a nép egyszerű fiai igénytelen berendezésű talponállókban, italboltok előtt kapták be munkába indulás előtt a felest, és presszókban, népbüfékben gurították le a lazításként a nap végén a fröccsöt vagy a kőbányai világost.

Forrás: ADOMÁNYOZÓ: UVATERV KÉPSZÁM: 96712 Találat: 17 / 444

Államosítás és ideológiai agymosás

A kávéházak, zenés-táncos szórakozóhelyek 1948 után a rendszer “ellenségei” lettek, hiszen a bűnös polgári, burzsoá életforma megtestesítőjének számítottak. Az új korszak propagandaanyagai gúnyos megvetéssel írtak a “trónoló” főúrról, a frakkban “lakájként” futkosó pincérről, aki lesi a borravalót. A rendszer a kocsmákat pedig egyenesen a bűn melegágyának tekintette, ahol az emberek nyelve egy-két ital után megoldódott, gyengült az éberségük, és bátrabban kritizálták a rendszert. Így aztán 1948-ban a vendéglátást is elérte az államosítási hullám: sorra zárták be a híres-neves kávéházakat, bárokat, kocsmákat, és azt a keveset, amit újra nyitottak, megbízható, jó káderek kezébe adták az üzletvezetést. Csakhogy ezek a “jó emberek” korábban vasgyári, szövőipari munkások voltak, semmit nem konyítottak a vendéglátáshoz, aminek az eredménye az lett, hogy a korábbi színvonalas, jól működő kávézók, bárok, italmérések ellátási színvonala drasztikusan csökkent.

Forrás: Fortepan – ADOMÁNYOZÓ: Magyar Rendőr KÉPSZÁM: 16513 Találat: 21 / 39

Az államosítások után létrejövő népbüfék, eszpresszók, kisvendéglők, bisztrók többségére jellemző lett a gyors és alacsony színvonalú kiszolgálás. A  szemet gyönyörködtető aranyozott oszlopokat, tükröket, márványasztalokat, fényárt adó falikarokat műanyag vagy vasasztalokra, székekre, söntésre cserélték. A legtöbb vendéglátóhelyen beépített ember figyelte, hallgatta a vendégeket és a kocsmárost is.

Bár a propaganda harcot indított a borravaló “lealacsonyító intézménye” ellen is, azért divatban maradt a “kemény blokknak” nevezett jatt, amit a vendég a blokk alá csúsztatott, hogy megfelelő kávét vagy italt kapjon. A korabeli viccek gyakori témája volt, hogyan rövidítik a dupla kávét szimplára, miként főzik le többször a zaccot.

Forrás: ADOMÁNYOZÓ: Magyar Rendőr KÉPSZÁM: 16707 Találat: 11 / 444

Népbüfék és kerthelyiségek

A kávéházakat, ha az államosítás után is tovább üzemeltették, eszpresszóvá, a kocsmákat italboltokká alakították át. Eszpresszóvá zsugorodott a New-york (ez volt az eredeti írásmód!), az egykori Moulin Rouge, a Dalszínház étterem. A korszak híres intézménye volt azonban az Ilkovits büfé, a Nyugati pályaudvarral szemben, ami egészen 1956-ig működött, amikor találatot kapott, és utána le kellett bontani. Az Ilkovits valami furcsa keveréke volt a kocsmának, étteremnek, cukrászdának. A “fehér” szobában terített asztaloknál lehetett étkezni, míg a “vörös” szoba talponálló és gyorsétkezde volt, ahová éppen csak beugrottak az emberek egy-egy kupicára. Egy igazi füstös, homályos hely volt, ahová a pályaudvar közelsége miatt sokan beugrottak pár percre.

Az Ilkovits népbüfé 1956-ban Forrás: Fortepan ADOMÁNYOZÓ: Pesti Srác KÉPSZÁM: 26900 Találat: 3 / 3

Míg a belvárosi vendéglátóhelyeket a régi polgári világ emberei látogatták, a külvárosi és falusi kocsmákat inkább munkások, parasztok. Ez a fajta különbség meg is látszott a helyek berendezésének és árainak színvonalában is. Persze a belvárosi büfék, presszók színvonala is sokat romlott a 40-es évekhez képest: itt is gyenge minőségű üzemi kosztot szolgáltak fel, és az italkészlet meg sem közelítette a háború előtti szintet.

A korszak sajátos műintézményét jelentették a kerthelyiségek, amelyek leginkább hétvégenként teltek meg kiöltözött, öltönyös munkásokkal és családjaikkal. A kerthelyiségek leginkább Budapest külső kerülteiben működtek: Budafokon a Promontor borozó, a pesterzsébeti Erzsébet Sörkert vagy a hűvösvölgyi Népkert. Itt szépen terített asztal mellett lehetett ebédelni, iszogatni a szocialista termékeket: kőbányai, nagykanizsai, pécsi, soproni söröket, az állami gazdaságok szörpkínálatát (Jaffa szörp) vagy esetleg a csatos Bambit. A korszak kedvelt röviditala a konyak és az Éva vermut volt, bár a Lánchíd vagy Budapest brandyt csak a jobban keresők engedhették meg maguknak. Egy-egy  Napóleon konyakot pedig gyakran használtak megvesztegetésre, ha valaki gyorsabban akart lakáshoz vagy autóhoz jutni.

Presszók

Az első eszpresszók már a Horthy-korszakban megjelentek, ahol jó minőségű kávét szolgáltak fel gyorsan. Nem kellett leülni, pincérre várni, csak beugrott a vendég, és két perc alatt már meg is itta a feketéjét. A 70-es évekre az eszpresszó név presszóra rövidült, és a minőség is erősen csökkent. A presszó a régi kávéház, cukrászda és bár furcsa keverékévé vált. Itt nem volt meleg étel, de szendvicset, süteményt lehetett kapni, és a kávé mellé a vendég kérhetett rumot, konyakot, üveges sört és palackos bort. Esténként gyakran volt élőzene.

Forrás: Fortepan ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor KÉPSZÁM: 127960 Találat: 22 / 444

Borozó, italbolt

A 60-as években megszaporodtak az italmérések szerte az országban. A borozók általában csak bort kínáltak, minden borozónak más, az adott vidékre jellemző választéka alakult ki. Akkoriban a cukrászdák jó részében is lehetett alkoholt kapni. Amíg a gyerek elnyammogott egy dobostortán vagy Vörösmarty-kockán, addig apu bekapott egy sört. Voltak olyan cukrászdák is, amelyek esténként zenés-táncos helyekké alakultak.

Az italmérések legalját azonban az italboltok jelentették, amelyek nevet már nem csak számot kaptak. Ezek igazi, klasszikus talponállóként működtek, ahová műszak előtt és után tértek be a melósok.

Forrás: Fortepan – ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor KÉPSZÁM: 127301 Találat: 31 / 54

Itt mulatott az elit

Természetesen a vezető elitnek is megvoltak a maga szórakozóhelyei. Az elit bárok többsége fővárosi szállodákban működött, ahol színvonalas műsorral gondoskodtak a nagyérdemű szórakoztatásáról. Gyakran zenekar szolgáltatta a muzsikát, lehetett táncolni, az asztaloknál pedig koktélokat szolgáltak fel. A 60-as évek hazai báritalai közül a legnépszerűbb a Martini és a Manhattan volt, bár sok helyen kínáltak Puszta koktélt is, ami kecskeméti barackból, mecseki keserűlikőrből és szamorodni borból állt.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességet olvashatsz!

Forrás: Havadi Gergő: Az új “népi szórakozóhely”

Marton Szabolcs: Kocsmatörténet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük