Majdnem meghiúsult a forradalom? Elképesztő dolgok a nemzeti ünnepről

Minden iskolás gyerek ismeri március 15.-e történetét. Kívülről tudjuk a Nemzeti dalt, a műveltebbek talán még a 12 pontból is fel tudnak mondani néhányat. A forradalom emberi arca azonban ismeretlen. Például az, hogy egy dadogós szónok miatt majdnem befuccsolt a forradalom, hogy Petőfi nem is szavalt a Nemzeti Múzeumnál, és hogy ez az egyetlen forradalom a történelemben, ahol a tömeget délben hazaküldték ebédelni.

Íme 7 érdekesség az 1848-as márciusi forradalom történetéből.

1. A dadogós szónok

A bécsi forradalom hírére a fiatalok szokás szerint összegyűltek a törzshelyükön, a Fillinger kávéházban. Ha erre most kedves Olvasó azt mondod, hogy nem is igaz, mert a forró lelkű ifjak törzshelye a Pilvax volt, akkor azt mondom, hogy mindkettőnknek igaza van. A kávéház idősebb vendégei Pilvaxnak hívták a helyet, a fiatalok pedig a kávéház új bérlőjéről, Fillingernek nevezték. A lelkes ifjak közül az egyik, Sükei Károly költő, kiakasztotta a 12 pontot a kávéház melletti falra, és azon nyomban szónokolni is kezdett a köréje sereglő 20-30 fős tömegnek. Ez csak azért volt egy picit hibás elgondolás, mert szegény Károly csúnyán dadogott, és a tömegben lévő titkosrendőr nyomban a bolondok házába akarta vitetni. A lelkesedéséből és a forradalmi gondolatokból azért valamit mégis csak sikerült átadnia a jelenlévőknek, mert a pesti polgárok megvédték az önjelölt szónokot, és elzavarták a spiclit. A tömeg pedig Petőfi javaslatára a cenzort megkerülve elindult a nyomdába, hogy kinyomtassák a pontokat.

2. “Erőszaknak ellent nem állhatok.”

Landerer Lajos, nyomdász intuíciója jól működhetett, mert a bécsi forradalom hírére háromszoros mennyiségű papírral készült aznapra, és az alkalmazottait igen furcsa utasítással látta el. Azt mondta nekik, hogy ha a nyomdába érkező tömeg kis létszámú, nyugodtan pofozzák ki őket, ám ha sokan vannak, akkor engedjenek a kérésüknek. Amikor a több mint ötezres tömeg megérkezett Landerer nyomdája elé, nem volt kérdéses, hogy melyik forgatókönyv fog működni. Az illedelmes forradalmárok még így is majdnem dolguk végezetlenül kullogtak el. Azt történt ugyanis, hogy amikor Landerer felhívta a figyelmüket arra, hogy nem nyomtathatja ki a 12 pontot a cenzor pecsétje nélkül, a forradalmárok zavarba jöttek. Ám ekkor a nyomdász javasolta nekik, hogy foglaljanak le egy sajtógépet a forradalom nevében. Amikor ez megtörtént, Landerer széttárta a kezét és felsóhajtott: “Erőszaknak ellen nem állhatok.” És azonnal nekifogott a nyomtatásnak.

3. Forradalmi ebédszünet

Már javában nyomták a röplapokat, amikor elérkezett az ebédidő, és Irinyi József hírlapíró, a 12 pont ötletgazdája javasolta a tömegnek, hogy menjenek haza ebédelni. Forradalom ide vagy oda, a pesti embernek délben ennie kell. Így is történt: az ötezres éhes tömeg feloszlott, és ebéd után már tízezren gyűltek össze ismét a Nemzeti Múzeum előtt, ahol Vasvári Pál és Irinyi szónokolt. A közhiedelemmel ellentétben Petőfi ezúttal nem szavalta el a Nemzeti dalt.

4. Táncsics kiszabadítása

A délután fellelkesített tömeg estefelé elindult Budára, hogy kiszabadítsák a politikai foglyokat. Ezzel csak két probléma volt: egyrészt a Dunán ekkor még csak egy keskeny hajóhíd volt, amin 20 ezer ember gyalogolt át aznap este Budára, és csöppet kockázatos volt, hogy leszakad a tömeg alatt. Szerencsére a híd jól bírta, és nem fulladt a Dunába a forradalmunk… A másik bökkenő az volt, hogy a durván elnyomó Habsburgok mindössze két politikai foglyot tartottak ekkor börtönben Pest-Budán: egy román ügyvédet Pesten, és a félig szlovák, félig horvát Stancsics Mihályt Budán, aki a forradalom tiszteletére még aznap Táncsicsra magyarosította a nevét. Amikor a cellája ajtaja kitárult, szegény ember köpni-nyelni sem tudott a meglepetéstől. A tömeg kifogta a lovakat az őt szállító kocsiból, és az emberek maguk húzták a szekeret vissza Pestre. A frissen szabadult fogoly – bár aznap este ő volt a díszvendég a Bánk bán előadásán – nem ment el a színházba, inkább a feleségével töltötte a forradalmi órákat a Nádor fogadóban.

5. A díszvendég, aki ott sem volt

Petőfiék még délben megrendelték a Nemzeti Színházól aznap estére a Bánk bán előadását – ezen a napon legalább egy királygyilkosság történjen – még ha csak a színpadon is. A forradalmárok azonban nagy gondban voltak amiatt, hogy az est díszvendége, a súlyos politikai fogságból szabadult Táncsics nem lesz jelen a színházban. Először arra gondoltak, hogy egy színész helyettesíthetné őt. Az események azonban ezúttal is spontánul alakultak. A színház zsúfolásig megtelt, ám a lassan hömpölygő, Bánk őrlődésével súlyosbított darabot a pesti kofák, mesterlegények nem bírták végigülni. Egy ilyen forradalmi napon ez túl lassú volt nekik, és zajongani kezdtek. A színészek ekkor énekelni kezdték a Maseillaise-t, a Rákóczi-indulót, és csak sokára jutott eszükbe elénekelni az Erkel Ferenc által nem sokkal korábban megzenésített Himnuszt. A tömeget azonban nem lehetett átverni: egyre hangosabban követelték Táncsicsot. Petőfi és Vasvári megpróbálták őket lecsendesíteni, és a színfalak mögött már készült az ál-Táncsics, amikor Jókai perdült a színpadra, és bevallotta az igazat: a fáradt fogoly nem tudott eljönni. Bejelentését csalódott moraj kísérte. A helyzetet Laborfalvi Róza színésznő mentette meg (aznap ő játszotta Gertrudist). Kipattant a színpadra, levette a kokárdáját, és Jókai mellére tűzte, majd megcsókolta a kissé megszeppent írót. A nézőkből ekkor robbant ki a taps és az éljenzés.

(Forrás: Nyáry Krisztián: Fölébredett a föld)

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük