Királyok szexpartnerei: a kurtizánok

Egy király szexuális élete ritkán korlátozódott a feleségével való lepedőakrobatikára. Mivel a dinasztikus házasságokat politikai megfontolásokból kötötték, a dinasztia tagjai időről időre eleget tettek kötelességüknek, ám a férfiak nem igazán itt keresték az örömüket. Vagy állandó szeretőt tartottak, vagy pénzen vették a szerelmet a kurtizánoktól.

Párizs, a kurtizánok fellegvára

A forradalom előtti Versailles-ban a királyok hivatalos szeretői, a metreszek valóságos politikai tényezővé nőtték ki magukat: ők voltak a király ágyasai, legfőbb bizalmasai, tanácsadói. A metresz előtt még a legmagasabb tisztségviselők is térdet hajtottak. Rá volt utalva mindenki, aki címet, hivatalt akart a királytól. Sokszor beleszóltak a politikába is, mint például Madame Pompadour. A klasszikus metresz az előkelő udvari társaság tagja volt, többnyire főnemesi családból származott. Ám ahogy leáldozott az abszolút monarchiák kora, a metreszek sorsa is megpecsételődött.

A kurtizánok ezzel szemben politikailag teljesen veszélytelenek voltak. Nem hatalomra és befolyásra vágytak, hanem pénzre és ékszerekre. A kurtizán immár nem az uralkodó hivatalos szeretője, inkább alkalmi játszópartnere, akit busásan meg kellett fizetni. Ugyanakkor egy kurtizán messze a közönséges utcalány fölött állt, bár a kurtizánt kizárólag támogatóinak magas rangja különböztette meg a hétköznapi prostituálttól. Minél magasabb rangú ügyfelei voltak, annál vonzóbbá vált a felsőbb osztályok férfiai számára. A gazdagabb, előkelőbb urak az ő társaságában akartak mutatkozni, hogy jelezzék, megengedhetik maguknak ezt a luxust.

Minden ismert, nagy kurtizán szalont vitt, ahol vérpezsdítően erotikus volt a légkör. Ide meghívást kizárólag az kapott, akinek volt pénze, vagy legalább szórakoztató volt. A szalonban nagy tétekben játszottak, abszintot ittak, féktelenül mulattak a gazdagok és híresek egymás között. A szabados mulatozás, a gyönyörű nők ellenállhatatlanul vonzották az uralkodókat is, akiknek az élete a protokoll, az etikett és a viktoriánus erkölcsök között zajlott. Mivel a kurtizánok fellegvára Párizs volt, így Európa királyai, hercegei seregestül tódultak a francia fővárosba, hogy belevessék magukat a fülledt erotikába.

A kurtizán, mint a XIX. század celebje

A leghíresebb kurtizánok egészen elbűvölték a XIX. század emberét. Még komoly, konzervatív lapok is írtak a hódításaikról, drámai szerelmi életükről. A kurtizánok egyben koruk szépségideáljai is voltak: a divat hozzájuk alkalmazkodott, a róluk készült fényképek postai levelezőlapokként terjedtek. Még a finom, arisztokrata hölgyeket is izgalomba hozta, ha megleshettek egy ilyen nőt, amikor hintón megérkezett például egy lóversenyre. Próbálták ellesni a trükkjeiket, amivel ekkora hatást érnek el a férfiaknál. Nos, sok hasznát nem vették, ugyanis a kurtizánok bevethették a kor összes rendelkezésre álló szépítő trükkjét: sminkeltek, púdereztek, ami egy előkelő asszony számára tilos volt, mert az úri társaságban ez közönségesnek számított. Aki mégis festette magát, az bukott, félvilági nőnek számított. A kurtizánok viszont vagyonokat költöttek szépítőszerekre, és olyan sugárzóan széppé, vonzóvá varázsolták magukat, hogy hozzájuk képest a legcsinosabb hercegnő is sápadt kórónak tűnt.

Ráadásul ezek a nők – mivel a gazdag kitartóknak köszönhetően – anyagilag függetlenek voltak, szakíthattak a kor társadalmi konvencióival. Rebellis természetük tette őket olyan kívánatossá: harsányok, öntudatosak voltak, és nem féltek bevetni szexuális vonzerejüket. Ezek a gyönyörű nők kényük-kedvük szerint dönthették el, hogy kinek adják oda magukat. Ez a fajta viselkedés teljesen ismeretlen volt a dinasztiák és az arisztokrácia körében. A hajbókoláshoz szokott urak számára elképesztően vonzó volt a kurtizánok makrancoskodása.

Ezek a nők pályájuk során elképesztő gazdagságra tettek szert. Milliókat kaptak előkelő szeretőiktől. Caroline Otéro, a kor ünnepelt kurtizánja például begyűjtött egy párizsi palotát, volt egy villája a Côte d’Azurön és egy jachtja. Hódolói a legdrágább ajándékokkal versengtek a kegyeiért, és szinte könyörögtek, hogy bejussanak az ágyába. Ő viszont soha nem szeretett bele egyetlen rajongójába sem, de azt a tiszteletet sem adta meg nekik, amihez a magas rangú urak szokva voltak. Caroline bájos, temperamentumos és megközelíthetetlen volt, és éppen ettől lett ellenállhatatlanná királyi szeretői számára.

Caroline Otero

A hírhedt luxusbordély: Le Chabanais

Párizsban, a nagy kurtizánok szalonjai mellett volt még egy hely, ahol egymásnak adták a kilincset a királyi házak tagjai: ez volt a Le Chabanais, a hírhedt luxusbordély, ami a legdrágább és legelőkelőbb efféle intézmény volt Európában. Ha egy királyi sarj vagy pénzmágnás Párizsba érkezett, egy látogatás Madame Kelly birodalmába, kihagyhatatlan program volt. Itt mindig legalább harminc hölgy állt a vendégek szolgálatára: rövid fűzőben, fedetlen keblekkel, kibontott hajjal. A bordély minden szobáját fényűző luxussal rendezték be – minden helyiséget más stílusban. Volt mór stílusú szoba, a másik az ókori Pompejit idézte, a harmadik XV. Lajos hálószobájának hű mása volt. A hindu szoba a brit trónörökös, a nőügyeiről hírhedt Bertie kedvence volt. Neki törzsvendégként saját sárgaréz fürdőkádja volt, amit pezsgővel töltöttek tele, és gyöngyöző fürdőhöz rendszerint két hölgyet is igénybe vett. Itt használta a híres – saját tervezésű – szerelemszékét is, ami leginkább egy nőgyógyász vizsgálószékéhez hasonlított számtalan szíjjal és kapaszkodóval.

Bécs diszkrét bájai

A konzervatív Bécsben sokkal tapintatosabban és diszkrétebben gondoskodtak a magas rangú urak szórakoztatásáról. Egy Johanna Wolf nevű madam előkelő örömlányhálózata szolgálta ki a Hofburg igényeit. Hivatalosan a madam egy fehérnemű-varrodát üzemeltetett. A lányai egytől egyig kivételes szépségek voltak. Frau Wolf kuncsaftjai közé tartozott az osztrák trónörökös, Rudolf, továbbá főhercegek, főnemesek, diplomaták és bankárok. A madam általában a bécsi belváros fényűző szállodáinak egyik szeparéjába szervezte a találkákat, ahol a kuncsaft és a lány megvacsorázott, majd felmentek a hotelszobába. II. Vilmos német császár szintén állandó kuncsaftja volt Frau Wolfnak, bár a hivatalos verzió szerint vadászni járt Ausztriába. Fizetni végül a madamnál kellett. Mellesleg az üzletasszony besúgóként a bécsi titkosrendőrségtől is rendszeresen szép summát kapott azért, mert továbbadta mindazt, amit a lányaitól a kuncsaftokról megtudott. Rendszeresen jelentett például Rudolf trónörökösről is.

Szentpétervár és az orosz balett

A cári család tagjai a balettben és a balettos lányokban lelték élvezetüket. A Romanov-ház legtöbb hercegének volt szeretője a balettben, az udvar pedig kifejezetten támogatta ezeket a viszonyokat, hiszen a lányok egészségesek voltak, és szigorúan ellenőrizték őket. A balettiskola záróvizsgája olyan volt mint egy lányvásár. Mielőtt a frissen végzett táncosnőket felvették volna a cári baletthez, be kellett mutatniuk a tudásukat a cári család előtt. Az előadás után a cári család vacsorát adott, amelyen a teljes társulat részt vett – csupa 17 éves lány. A nagyhercegek körbe jártak az asztalnál, hogy minél több ismeretséget kössenek. Amikor egy lány szeretője lett a család valamelyik tagjának, ettől kezdve biztosítva volt a karrierje, hiszen a protekciónak köszönhetően jobb szerepeket és különleges gázsit kapott.

Ahogy az első világháború elsöpörte, meggyengítette a dinasztiákat, úgy a kurtizánoknak, kokottoknak is is leáldozott. A régi idők fénykorával együtt ők is eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.