Így szexeltek honfoglaló őseink

Honfoglaló őseink számára a meztelenség vagy a szexuális élet egyáltalán nem számított tabunak. A világ legtermészetesebb dolgának tartották, a gyerekek gyakorlatilag belenőttek, nem volt szükség arra, hogy külön felvilágosítsák őket.

A meztelen test látványa természetes

Köztudott, hogy a honfoglaló magyarok jurtákban vagy félig földbe ásott házakban éltek. A fekvőhelyük 2-2,5 méter hosszú és ugyanilyen széles ágy volt, ezen aludt a férj, a feleség valamint a kicsi gyerekek 6-8 éves korukig. Éjjelre az ágyat függönnyel választották el a jurta többi részétől, ahol a család többi tagja és a szolgák aludtak. Így tehát a legintimebb kapcsolat is hallótávolságon belül zajlott. A gyerekek egészen kicsi koruktól kezdve megszokták, hogy a szüleik és más felnőttek a fülük hallatára szeretkeznek, olykor látták is őket. Így aztán a világ legtermészetesebb dolgának tartották, és semmi szükség nem volt arra, hogy serdülő korukban bárki is felvilágosítsa őket.

Hasonlóképpen természetes volt a meztelen emberi test látványa is. A honfoglalók rendszeresen tisztálkodtak, gyakran használták a feltehetően magyar találmánynak számító bőrből készült, összecsukható, könnyen szállítható fürdőkádjukat. Valószínű tehát, hogy a fürdő révén a gyerekek megszokták a meztelenséget, és már kisgyermekként is ismerős volt számukra a másik nem testének látványa.

Szex meztelenül

A 7-10. század között a férfiak és nők ruházata nemigen különbözött: az asszonyok és lányok is bokáig érő bő nadrágot viseltek az év nagy részében. Mivel a felsőruhájuk gyapjúposztóból készült, ami elég szúrós viselet, a posztónadrág alatt finom fehérneműt hordtak lenvászonból. Feltehetően a nők egy része az inge alatt széles vászonkendővel lekötötte a mellét. Mivel a nők nadrágban nem képesek közösülni, szeretkezéseik alkalmával minden bizonnyal levették legalább a nadrágjukat. Számos jel utal arra is, hogy a 16-17. századig általános lehetett a meztelenül alvás és szeretkezés is. A 13-14. században terjedt el nálunk is a hosszú, földig érő női ruha, amit már nem volt szükséges levetni szex közben, tehát valószínű, hogy később változhatott ez a szokás.

Asszonyszerzés

A magyarok között sem a többnejűség, sem a feleségekre vigyázó eunuchok tartása nem vált szokássá. A korabeli arab utazók leírásából kiderül, hogy őseink nem rejtegették asszonyaikat az idegenek elől, nem fátyolozták le az arcukat sem.

A fiúk 11, a lányok 11-12 éves korukban váltak teljes családtaggá, tehát felnőtté. Ahogy a pubertás korba értek, 13-14 éves korukban nagy valószínűséggel elkezdtek szexuális életet élni. A házasságkötésre 16-18 éves korukban került sor, addig viszont szabadon választhattak partnert maguknak. A magyar embernek a társa a felesége, életének fele, akivel megosztotta a gondjait, örömeit. A férfi ura volt a feleségének, ami azonban nem jelentett olyan fokú kiszolgáltatottságot mint a muzulmánoknál.

Az asszonyszerzés módját jól ismerjük Hunor és Magor történetéből, akik nőt raboltak maguknak. A nőrablás később megszelídült, a lányok beleegyeztek a dologba, gyakran kikérték a szülők jóváhagyását is. Egy idő után a színlelt leányrablás már csak a hagyományok őrzését szolgálta. A nőrablás a honfoglalás korában tehát társadalmilag elfogadott volt, csak a 11. században Szent István törvényei próbálják az asszony-szerzésnek ezt a módját megakadályozni.

“Ha a vitézek közül valaki arra a szemérmetlenségre vetemednék, hogy egy leányt szüleinek engedelme nélkül feleségnek rabol magának.. adja vissza a leányt, ha mindjárt erőszakot is követett volna el rajta.”

Tehát a szülők beleegyezésével történt rablás nem számít bűnnek. A törvény a leányrablást ellenezte, nem azt, hogy közben szexuális kapcsolat létesült a felek között. Az asszonyon senki nem követelte a szüzességet, vagyis ha a lány visszakerült a szüleihez, a korábbi nemi kapcsolat miatt nem csökkent az értéke, nem romlottak a házassági esélyei.

A rendelkezés másik célja, hogy a feleség-szerzés inkább vétellel történjen. Nyelvünk őrzi a feleség vásárlásának emlékét: eladó lány, vőlegény (vevő legény).

A házasság ebben az időben nem volt jogi vagy vallási aktus, nem készült házasságlevél, sem táltos, sem keresztény pap nem adta áldását a frigyre. A család, nemzetség egyszerűen tudomásul vette a két fiatal szándékát, döntését. Ha az együttélés nem sikerült, akkor egyszerűen különváltak, szétköltöztek.

Házasságtörés és ágyasok

A férjnek megvolt a lehetősége, hogy a felesége mellett szabad és rabszolga ágyasokat tartson, akik anyagilag jobban függtek a férfitől. Az persze érdekes kérdés, hogy a feleség mit szólt az ágyasokhoz, hogyan jöttek ki egymással. Ily módon a házasságtörés ritkán fordulhatott elő közöttük, és ez még jó sokáig így lehetett, mert a házasságtörésről szóló első törvényeink a 11. század végén jelentek meg Szent László törvényei között. Valószínűleg arról lehet szó, hogy a férfiak eseti vagy állandó szexuális kapcsolatát ágyasokkal, szolgálókkal, foglyokkal nem tekintették házasságtörésnek.

A közösség azt is tudomásul vette, ha egy férfi a hadakozás hónapjaiban nem maradt “absztinens”, és az otthon hagyott feleség sem élt önmegtartóztató életet.

A letelepedés után sem változtak sokat a fiatalok szexuális szokásai. Szent István törvényei meg sem említik a házasságtörést, talán akkoriban nem is tartották ezt számon. Tiltja viszont a szabad ember és más szolgáló leánya közötti szexuális viszonyt, de nem az erkölcs, hanem a tulajdonjog miatt. Saját szolgálójával bárki létesíthetett szexuális kapcsolatot, de máséval nem. Hasonlóképpen a szolgának is tilos volt más házhoz tartozó szolgálóval viszonyt kialakítania. Ezúttal is arról volt szó, hogy a törvényt a tulajdonost védte a következményektől.

Forrás: Dr. Józsa László: Szex a középkori Magyarországon

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességeket olvashatsz.

Kategória: Életmód   Címke: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.