Így nyaraltak szépanyáink a Balatonnál

Füred, Siófok, Almádi utcáit járva ma már nehéz elképzelni, hogy a balatoni nyár már a 19. századi hölgyek, urak szívét is megdobogtatta. Pedig az akkori fiatalok legalább annyira készültek az Anna-bálra mint a mai tizenévesek a helyi diszkóba, és pontosan annyira élvezték a tó hidegvíz-kúráját mint a mai tinédzserek a pancsolást. Persze szépanyáink mindezt szigorú szülői felügyelet mellett élvezhették…

Forrás: Fortepan

Savanyúvíz és gőzhajó

A Balaton a 19. század elejéig egyáltalán nem érdekelte a hazai közvéleményt. Az 1840-es években kezdtek felfigyelni arra, hogy van egy gyönyörű tavunk, amivel talán lehetne kezdeni valamit. A reformkorban a fürdővendégeket az érintetlen táj szépsége, a gyönyörű panoráma vonzotta a tóhoz, és lelkendező leírások jelentek meg a fővárosi lapokban arról, hogy milyen szép a Balaton. Később aztán felfedezték Füred savanyúvizét, és első turisztikai attrakcióként útjára bocsátották a Kisfaludy gőzhajót, ami a század végéig Füred és Keszthely között közlekedett. A hajó berendezése igen impozáns volt: a belső burkolatot fehérrel és arannyal festették, tükrökkel, mahagóni  oszlopokkal, parkettás padlóval, párnázott ülésekkel, fűthető szobákkal látták el.

Forrás: Fortepan

Korzó és bálok

Az első fürdőszezonok az 1840-es években indultak, és május elejétől, közepétől szeptember végéig tartottak. A negyvenes években még szinte csak Füredre látogatott a nyaralni vágyó felső- közép osztály. Főként arisztokraták érkeztek, akik mindenhová együtt jártak, naponta háromszor átöltöztek, esténként pedig együtt teáztak. A jogász népség főként sétálgatással, a füredi savanyúvíz iszogatásával múlatta az időt, a délutánt pedig a férfiak tarokkpartikkal töltötték, a hölgyek pedig tejes kávét szürcsöltek, sétálgattak. Persze polgárok is érkeztek, akik közül a férfiak szintén kártyáztak, a nők pedig megmártóztak a tóban.

A füredi nyarak napirendje meglehetősen egyhangúan telt. Reggel hatkor (!) zenekar ébresztette a nyaralóközönséget, majd a látogatók a savanyúkúthoz özönlöttek, ahol sétálgatva iszogatták a gyógyhatásúnak kikiáltott vizet. Kilenckor elhallgatott a zene, a sétatér kiürült, lehetett reggelizni, fürdőzni, rossz időben kávéházban ücsörögni, és természetesen a szobában pipázni, olvasgatni, pihenni. Délidőben benépesültek az éttermek, bár ezeket inkább csak a férfiak látogatták. Délután öt óra tájban aztán ismét megtelt a sétatér, szépen felöltözött hölgyek és urak grasszáltak itt, akinek fogata volt, azok megjáratták a kocsikat a sétatér körül. Este pedig a művelt közönség színházba, éttermekbe, bálokba ment. A nyár különös fénypontja természetesen az Anna-bál volt, erre már a 19. század második felében is jó előre kellett szállást foglalni, hiszen dugig megtelt a város.

A gyógyhatású balatoni levegő

Füred mellett hamarosan felvirágzott Keszthely, ahol a Festetichek gazdasági iskolát hoztak létre, illetve ez volt a gőzhajó végállomása. Aki Füreden már nagyon unatkozott, szívesen átruccant Keszthelyre, ahol az uradalom gondoskodott az ellátásukról. Kisfaludy Sándor 1844-es halálát követően vált népszerűvé Badacsony, különösen ősszel a szüretek idején.

A 19. század második felében aztán rendesen nekilódult a balatoni turizmus fejlődése. Újabb hajókat bocsátottak vízre, 1857-ben Ferenc József is felszállt egy balatoni gőzösre. Újabb kikötők épültek például Siófokon, Almádiban, megalakultak az első yacht-klubok, és vitorlásversenyeket rendeztek a tavon. Növelte a turizmust az is, hogy olyan híresség vásárolt villát Füreden, mint a kor ünnepelt színésznője, Blaha Lujza. Sokat dobott a forgalom növelésén, hogy 1861-re megépült a Buda-Nagykanizsa közötti déli vasútvonal, ami lehetővé tette, hogy ha valaki hajnali ötkor felszállt Budán a vonatra, 8:45-kor  Szántódon volt, ahol átszállhatott a gőzhajóra, és 10-kor már Füreden reggelizhetett.

A Balatont ekkor még mindig gyógyhelyként hirdetik, fő gyógyeszköznek a tavi levegőt tartják, amit például Füreden ki lehetett egészíteni hideg és meleg fürdőkkel, iszappakolással, tejsavó és szőlő kúrával, ásványvíz fogyasztással. Akik ennél komolyabb gyógyhatásra vágytak, választhatták Dr. Mangold Henrik királyi tanácsos, balatonfüredi fürdőorvos “pneumatikai, hydropatikai, massage és villanygyógykezelését is”.

Forrás: Fortepan

Napkúra és légkúra

A 19. század végére Keszthely is üdülővárossá vált. A cölöpökre épült fürdőházak a városon kívül helyezkedtek el, igényes szállodák, éttermek, kávéházak épültek. Az üdülők csónakázhattak, úszhattak, vitorlázhattak, teniszezhettek. A térség vonzerejét növelte a hévízi gyógyfürdő is. Balatonalmádiban mindezeken felül légkúrán vehettek részt a gyógyulni vágyók. Számukra ún. légsátrakat építettek, amelyek felül nyitottak voltak, és itt lehetett éjszakázni. Persze ne holmi matracos hálózsákos sátrakra gondoljunk! Volt itt vaságy, jó vastag derékaljjal, éjjeli szekrény, mosdóasztal, szék, tükör, ruhásszekrény. A légkúrához edzéstervet is előírtak: tornát, labdázást. Aki akarta, napkúrán is részt vehetett: ezt 10 és 14 óra között végezték (még semmit nem hallottak az uv-sugarakról). A napkúrázó “erre a célra a Balaton víztükre felett emelt, felülről nyitott épületben meztelenül fekszik a napra úgy, hogy csak a feje van a nap sugaraitól védve”. A napfürdő után pokrócba csavarták a felhevült testet, jól megizzasztották a delikvenst, majd alaposan átdörzsölték, és úszni küldték a hideg tóba.

A 19. századi nyaralók természetesen alaposan felöltözve, igen erkölcsös módon mártóztak meg a vízben. A vízbe, cölöpökre állított fürdőházakról ereszkedtek a tóba, a hölgyek matrózgalléros klottnadrágban, az urak szélesen csíkozott kötött trikóban. A fürdőzés végeztével pedig visszaosontak a fürdőházba, átöltöztek, és illedelmes ruházatban jöttek fel a tóról.

Forrás: Kovács Emőke: A régi idők Balatonja (Egy különös táj különös története)

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen új bejegyzésről sem!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük