Így nevelték a kis Habsburgokat

A Habsburgok nagy hangsúlyt fektettek a gyerekeik neveltetésére. Már a kicsi születése előtt kiválasztották a nevelőnőt, aki aztán a királyi gyermek mindennapjait felügyelte, gyakorlatilag az anyukájává vált. A saját szülei azonban naponta csak egyszer, a buzgóbb szülők akár kétszer is meglátogatták a porontyaikat. Aztán amikor 5-6 éves lett a királyi sarj, a szülők úgy gondolták, ideje komolyabb képzést kapnia, így elválasztották őt a nevelőnőtől, A trauma garantált volt…

Az udvari nevelő feladata nem csak a gyerek nevelésének felügyelte volt, hanem a gyerekek melletti személyzetet is irányították: a szoptatós dajkákat, a szobalányokat, a szakácsnőket, a testőrséget, a lakájokat. A főhercegi szülőpár vagy a császári nagyszülők csak rövid időre találkoztak apró gyerekükkel, amikor jóllakottan, kicsinosítva bevitték őt hozzájuk. Pelenkázni, sétálni, őrizni az álmát, ápolni, ha beteg – ez mind a nevelőnőre és a személyzetre maradt. Ezért aztán teljesen természetes, hogy a nevelőnők és a hercegi sarjak között nagyon szoros, anya-gyerek kapcsolat alakult ki, és ez gyakran egy életen át meg is maradt.

Mária Terézia “Mamija”

Nevelőnőnek (vagy ahogy akkoriban nevezték: ajának) lenni igen nehéz és felelősségteljes feladat volt. Különösen, ha a korban szokásos gyerekhalandóságra gondolunk. Éppen ezért gondosan választották ki az erre a szerepre szánt főúri hölgyeket, akik közül néhányan igen sokra vitték. Ha jól belegondolunk, tulajdonképpen a történelem formálóivá váltak, hiszen királyokat, császárokat, hercegeket neveltek.

A legtöbbre Mária Terézia “mamija” vitte. Charlotte Fuchs grófnét a császárné élete végéig maminak szólította. Fuchs grófné udvarhölgyként került a császári udvarba, majd hamarosan a kis Mária Terézia nevelőnője lett. A császári nevelt annyira szerette a pótmamáját, hogy Fuchs grófnő egyetlen nem Habsburgként helyet kapott a császári kriptában is.

Louise von Strumfeder, a “kis Franci” nevelője

Nagyon  szoros és sajátos kapcsolat alakult ki Ferenc József és a nevelőnője között is. Amikor a kis herceg megszületett, különösen fontos volt a megfelelő személy kiválasztása, ugyanis az anyja, Zsófia főhercegné korábban többször is elvetélt. Louise lelkiismeretesen készült a feladatára, és kortársaitól eltérően törekedett arra, hogy megismerkedjen a gyerekpedagógia irányzataival (igen, már akkor is volt ilyen!). A módszereivel persze megdöbbenést, néha ellenszenvet váltott ki az udvar tagjaiból. Például ragaszkodott hozzá, hogy neveltjei egyszerű, gyerekhez illőbb praktikusabb ruhadarabokat viseljenek, ne a pompa, a királyi divat határozza meg az öltözködésüket. Azt vallotta, hogy a gyerekeknek jót tesz, ha minél többet tartózkodnak a friss levegőn, így aztán a napirendjük fontos része volt a séta a császári kertekben. Visszatetszést váltott ki az udvar egyes tagjaiból az is, hogy Louise néha nyilvánosan is leszidta a “kis Francit”, ha illetlenül viselkedett.

Zsófia főhercegnő a kétéves Ferenc Józseffel

Louise persze egyáltalán nem volt olyan szigorú. Sőt, úgy szerette a gondjaira bízott kis Ferenc Józsefet mintha a saját gyermeke lett volna: elhalmozta figyelemmel, gyengédséggel. Jóságos szigor, modern megengedés jellemezte a nevelési stílusát. Nagyon fontosnak tartotta, hogy a gyerek napirendjét ne zavarja meg semmi. Még a szülők látogatása sem! Komolyan odafigyelt a kis herceg szellemi nevelésére is. Fontosnak tartotta, hogy a kis Franci minél előbb megtanulja a Habsburg Birodalom népeinek nyelvét. Például kétéves korától cseh nyelvre tanította védencét. Az egyik levelében Louise így emlékszik vissza erre az időszakra: “Úgy gondolom, mindig két évet kell hagyni neki, hogy elsajátítson egy újabb nyelvet, hisz olyan sokat meg kell tanulnia”. Szívás, ha az ember egy soknemzetiségű birodalom trónjának várományosa.

Louise annyira szerette a feladatát és kis neveltjét, hogy igyekezett nem gondolni arra, hogy tevékenysége a gyerek hatéves korában véget ér. Ekkor ugyanis a fiúgyerekek nevelését férfi nevelők gondjaira bízták, és igen széles körű oktatásban részesítették őket. A gyengédség, kedvesség, ölelés eltűnt a fiúk életéből. És eltűnt a szívüknek oly kedves nevelőnő is. Ettől fogva a fiúknak tilos volt érintkezniük korábbi nevelőnőjükkel. Ferenc József egyik napról a másikra elveszítette azt a személyt, aki születése óta gondját viselte. Hatalmas trauma volt ez a kicsi gyermeknek és szegény Louise-nek is. Így írt erről a nevelőnő: “Le sem tudom írni, mennyire fáj, milyen elviselhetetlenül nehéz elválnom ettől a gyermektől. Úgy szerettem, mint a szemem fényét, ő volt a büszkeségem, a vigaszom, a boldogságom, és most minden elveszett, nem marad más, csak a mindennapok a gyerekszobában, a sok gond, fáradozás és aggodalom. Azt kívánom, nehogy még egyszer elkövessem ugyanezt a hibát, nehogy pár év múlva megint azt kelljen éreznem, amit most élek át.” Louise igyekezett megkeményíteni a szívét, és ettől kezdve arra törekedett, hogy Ferenc József kisebb testvéreivel – akiknek a nevelését szintén rá bízták – már ne alakítson ki ilyen szoros érzelmi viszont. Valamit megérezhettek ebből a kisebb gyerekek, mert amikor Miksa, Mexikó későbbi császára szintén búcsút vett szeretett pótmamájától, ezt hüppögte: “Olyan nagyon szeretlek, ahogy te szerette Francit!”

(Forrás: Gudula Walterskirchen: “A Franci kissé illetlen volt”)

Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is.

Ha töri érettségire készülsz, nézd meg, hogyan segíthetek a felkészülésben!

Kövess a facebookon is, és akkor biztosan nem maradsz le egyetlen új érdekességről sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük