Történelmi pletykák

Zrínyi Ilona, mint magánember

Zrínyi Ilonáról az iskolában főként abból a szempontból tanultunk, hogy mi mindent vitt véghez a politikában. Arról kevesebbet tudunk, hogy milyen volt magánemberként: anyaként, feleségként, egyszerű asszonyként.

A Vörös Hadsereg és a megerőszakolt nők százezrei

1945-ben a Magyarországra érkező Vörös Hadsereg katonái elképesztő brutalitással tömegesen erőszakolták meg a nőket. Erről aztán sem az áldozatok, sem az elkövetők nem beszéltek évtizedekig. Persze nem is lehetett, hiszen a "felszabadító" szovjet hadseregről csak hálatelt szívvel illett beszélni.

Összeesküvés-elméletek – és akik mögöttük állnak

Rendkívül izgalmas azon agyalni, hogy valójában kik, milyen csoportok, hálózatok, titkos társaságok irányítják a háttérből a világot. Szuper érzés bennfentesnek, a titkos események tudójának lenni. A kérdés csak az, hogy igazunk van-e, a tények alátámasztják-e az összeesküvés-elméleteinket. Bár a legtöbb konteó-hívő számára ez teljesen mellékes.

Az 1944/45-ben elhurcolt magyar javak

A II. világháború végnapjaiban a németek és a nyilasok szorosan együttműködve pakolták különféle járművekre a magyar üzemek, gyárak felszerelését, a műkincseket, a Nemzeti Bank és az elhurcolt, gettóba kényszerített zsidóság vagyonát. Fejvesztve csomagoltak, és ezerszámra küldték a vasúti vagonokat, teherautókat magyar vagyonnal megrakodva nyugatra. A legtöbb jármű Ausztriában, Németországban akadt el, amikor a szovjetek vagy nyugati szövetségeseik lefoglalták ezeket. A háború után évtizedekig tartó küzdelem volt, hogy az elhurcolt javak egy részét visszaszerezze a magyar állam.

6 érdekesség, amit biztosan nem tudtál Rákosi Mátyásról

Az egyik legkártékonyabbnak tartott magyar politikus, akiről a legtöbbet a róla elnevezett korszakban elkövetett szörnyűségeiről tudunk. De milyen volt magánemberként? Miért vált elkötelezett kommunistává? Mitől lett olyan paranoiás, hogy még a saját párkatonái között is ellenségeket keresett?

Kommunista kiskirályok

Az 1945 utáni időszak vezetőiről már a kommunista érában is köztudott volt, hogy kártyáztak, ittak, nőztek, a köztulajdonból gyarapították a magánvagyonukat, vadásztak, luxusvillákban éltek és gyakran visszaéltek a hatalmukkal. De vajon megbüntette őket a nép képviseletét hirdető központi hatalom?

Egy magyar fejedelmi család magánélete

Ritkán gondolunk bele, hogy a történelemkönyvekből ismert hírességek épp olyan emberek voltak mint mi: szerettek, gyűlöltek, gyerekeket nemzettek, gyászoltak. Kukkantsunk most bele  I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna magánéletébe!

Tényleg létezett Tutanhamon legendás átka?

A régészet történetének egyik leghíresebb (vagy inkább leghírhedtebb) felfedezése Tutanhamon sírjának feltárása volt. A mesésen gazdag sír feltárása után azonban rejtélyes halálesetekre hívta fel a sajtó a közönség figyelmét, és azt rebesgették, hogy a sír feltárásában közvetve vagy közvetlenül részt vevőket a fáraó átka sújtja, amiért megbolygatták a sírját.

Az ókor 3 megfejthetetlen rejtélye

Atlantisz, a Stonehenge és a frigyláda rejtélye régóta foglalkoztatja a tudósokat és a misztikus válaszok kedvelőit is. De vajon mi a manapság leginkább elfogadott, reális magyarázat ezekre az évezredes rejtélyekre?

Amikor a keresztesek keresztényeket gyilkoltak

A kereszténység történetének számtalan szégyenfoltja van, és a IV. keresztes hadjárat kétségkívül az egyik előkelő helyet foglalja el ezen a listán. Hogy történhetett meg, hogy a keresztény lovagi sereg Velence hatékony közreműködésével Konstantinápolyban kötött ki, elfoglalta a várost, és halomra gyilkolta az ottani ortodox keresztényeket?