Amikor a keresztesek keresztényeket gyilkoltak

A kereszténység történetének számtalan szégyenfoltja van, és a IV. keresztes hadjárat kétségkívül az egyik előkelő helyet foglalja el ezen a listán. Hogy történhetett meg, hogy a keresztény lovagi sereg Velence hatékony közreműködésével Konstantinápolyban kötött ki, elfoglalta a várost, és halomra gyilkolta az ottani ortodox keresztényeket?

Velence beruház

1201 tavaszán hat francia lovag érkezett Velencébe, hogy tárgyaljanak a következő, immár negyedik keresztes hadjárat megindításáról. Hajókat akartak szerezni, amelyek a kereszteseket átviszi a Szentföldre. Velencét ekkor a a kilencven esztendős, teljesen vak Enrico Dandolo vezette, aki megegyezett a lovagokkal arról, hogy kiállítanak egy 450 gályából álló flottát, és cserébe akkora összeget kértek, amely felért Franciaország egyévi teljes jövedelmével. A velenceiek számára ez óriási gazdasági lehetőséget jelentett, de hatalmas volt a kockázat is. A Köztársaság gazdasági erejét két éven át teljes egészében a feladat teljesítésére kellett összpontosítani: hajóépítésre, szervezésre, toborzásra, élelmiszer felkutatására. A terv megvalósítása azt jelentette , hogy erre az időre fel kell függesztenie minden más kereskedelmi tevékenységet. A szerződés az egész közösség gazdasági létét veszélyeztette, ugyanakkor óriási lehetőséget is jelentett: Velence lehetőséget kap arra, hogy kapcsolatba kerüljön az egészen Kínáig nyúló kereskedelmi útvonalakkal.Vagyis a Földközi-tenger keleti medencéjének kereskedelme egyik napról a másikra az ölükbe pottyanna.

Az egyezmény megszületett, 1202. június 24-ére minden velencei hajónak készen kell állni a keresztes sereg elszállítására, plusz a város vállalta, hogy 50 gályával maguk is csatlakoznak a vállalkozáshoz. A Köztársaság lázas munkába kezdett, és a kitűzött időpontra minden készen állt. Csakhogy a hadjáratot szervező pápa és a franciák elszámították magukat: a tervezett keresztes seregnek csak a fele jött össze.  A keresztes hadurak röstellkedtek,mert nem tudtak fizetni, a velenceiek azonban nem akarták elengedni az adósságukat, hiszen ez a város gazdaságának összeomlását jelentette volna. Durva patthelyzet alakult ki. Kilenc tonna ezüst hiányzott a kifizetésből, ugyanakkor pedig a tízezres szedett-vedett fegyveres keresztesek ott tanyáztak a Lidón.

A vak dózse egy kompromisszumos megoldással állt elő: Velence felfüggeszti a követeléseit, elindulnak a hadjáratra, és az első hódítás zsákmányából fizetnek majd a keresztesek. Dandalo azt is felajánlotta, hogy ő is csatlakozik a sereghez, és megdöbbentő javaslatot tett: a keresztes sereg első körben foglalja el Velence vetélytársának számító Zára városát. A lovagok vakarták a fejüket, hiszen Zára keresztény város volt, és a pápa is figyelmeztette őket, hogy eszük ágába se jusson ebbe beleegyezni. Ám mivel jobb ötletük nem volt, beleegyeztek.

Zára meghódítása

1202 november végére a keresztesek el is foglalták Zárát. Természetesen kifosztották, és itt töltötték a telet, hiszen továbbhajózni nem lehetett. A pápa kiközösítette az egyházból az egész sereget, de a keresztes vezérek ezt persze nem közölték a lelki üdvösségükért hadba induló közkatonákkal.

1203 januárjában egy ifjú bizánci nemes, bizonyos Alexiosz Angelosz küldötte érkezett a keresztesekhez azzal a kéréssel, hogy segítséget kérjen Bizánc trónjának visszaszerzéséhez. A segítségért cserébe annyi ezüstöt adna a seregnek, hogy a keresztesek meg tudnák fizetni az adósságukat. A pápa ismét figyelmeztette a kereszteseket, hogy eszükbe se jusson támogatni egy efféle tervet, hiszen ez ismét egy keresztény város elleni támadást jelentene. A vak dózse azonban úgy gondolkodott, hogy remek lenne Velence számára, ha egy olyan bizánci császár kerülne trónra, aki támogatja a velenceiek kereskedelmi törekvéseit. Mivel úgy tűnt, hogy ezzel a lehetőséggel mindenki jól járna, a keresztesek, a velenceiek és az ifjú trónkövetelő megegyeztek, majd  vitorlát bontottak, és elindultak Konstantinápoly felé. 1203 nyarán már a Boszporusznál voltak, és elképedve bámulták a város áthatolhatatlan falait.

Konstantinápoly ostroma

Konstantinápoly az akkori világ legkönnyebben védhető városa volt: kétfelől a tenger védte, a harmadik oldalon pedig félelmetes, hármas fal, amelyet már 800 éve nem sikerült senkinek áttörnie. Ráadásul a városban háromszor annyi ember volt, mint a partra szálló keresztes sereg. Bár az ifjú trónkövetelő azzal kábította a kereszteseket, hogy a város lakói maguktól nyitják majd meg a kapukat előtte, ez most elmaradt, így a keresztesek kénytelenek voltak hozzákezdeni az ostromhoz. A támadókat az éhség és a kapzsiság hajtotta előre, hiszen a tél beállta előtt dűlőre kellett vinniük a dolgot. A velenceiek leleménye segített a dolgon ismét: a hajók vitorlarúdjaiból lengőhidakat építettek, amelyek segítségével a hajókról át tudtak jutni a város falaira. Velence ekkor szerezte meg Szent Márk földi maradványait.

A keresztesek trónra ültették az ifjú trónkövetelőt, aki népszerűtlen intézkedésekre kényszerült, hogy meg tudja fizetni az adósságát a kereszteseknek. Annyira ingatag volt a hatalma, hogy egy új ajánlattal állt elő: arra kérte a kereszteseket, hogy maradjanak még hat hónapig, teleljenek át a városban, ő pedig fedezi ez alatt az ellátásuk költségeit, és egy további évre kifizeti a velencei flotta bérleti díját is. A vak dózse további százezer márkát kért ezért.

Velence nyeresége

Csakhogy a bizánciak az ifjú császár ellen fordultak, és a város politikai zűrzavarba süllyedt. 1204 tavaszára annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a keresztesek ismét megostromolták, és most már teljes egészében el is foglalták a várost. Megkezdődött Konstantinápoly teljes kifosztása. A francia keresztesek pusztítottak, zsákmányoltak mindent, amit értek. A velenceiek szisztematikusan fosztogattak: Dandalo megszerezte Velence számára a Szent Kereszt egy szilánkját, egy kevéskét Jézus véréből, Szent György karját és Szent János fejének egy darabkáját. És természetesen rengeteg antik kincset, szobrot, műemléket, amelyet még Nagy Konstantin császár gyűjtött össze a római és görög világ minden tájáról.

A velenceiek végül megkapták azt a pénzt, ami őket illette. A vak dózse hazárdjátéka végül teljes mértékben kifizetődőnek bizonyult, sőt többet nyertek rajta, mint amit reméltek: Velence hirtelen egy tengeri birodalom birtokosa lett. A Földközi-tenger keleti medencéjének kizárólagos kereskedelmi joga az ölükbe pottyant. Míg a keresztesek abban látták a nyereséget, hogy kiszipolyozhatták a szerencsétlen görög parasztokat, Velence megnyerte az igazi kincset, és megalapozta hatalmát a térségben.

Ha többet is szeretnél tudni a velencei köztársaság történetéből ajánlom figyelmedbe a következő, igen olvasmányos könyvet: Roger Crowley: Kalmárköztársaság (Hogyan hozta létre és veszítette el tengeri hatalmát Velence)

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességeket olvashatsz!

Kategória: Történelmi pletykák   Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük