7 érdekesség, amit eddig biztosan nem tudtál a gladiátorokról

Az embert évezredek óta lenyűgözi az erőszak. De vajon honnan erednek a véres gladiátorjátékok? Kik voltak azok, akik az arénákban megküzdöttek egymással? Milyen életkilátásai voltak egy harcosnak? És vajon milyen életre, szexre, szerelemre számíthatott egy gladiátor?

1. Honnan ered a játék?

A római gladiátorviadalok korai változatai a tekintélyes emberek temetési szertartásának részei voltak. A halotti játékokkal szolgálatot tettek a halottnak, és ezzel akarták demonstrálni a család gazdagságát, hatalmát is. Minél vagyonosabb volt egy család, annál több időt és pénzt áldozott a halotti játékokra. Az i.e. 2. század folyamán az egymással küzdő gladiátorok száma műsoronként elérte a százas nagyságrendet, és egyre nagyobb közönséget vonzott. Az arisztokraták pedig egyre inkább a nép megnyerésére használták a játékok megrendezését. A szenátorok számára ugyanis rendkívül fontos volt a szélesebb közönség megnyerése. A magáneseménynek számító viadalok pedig állami eseményekké váltak, és az állami ünnepek leginkább várt programjává lettek.

A császárkor idején a viadalok rendezése már a császár kizárólagos joga volt. Augustus idején a játékokra mindig ugyanabban az időpontban, decemberben és márciusban került sor. Meglepő, de a takarékosságáról híres Vespasianus volt az, aki 70-ben egy Róma nagyságához méltó amfiteátrumot építtetett, amit ma Colosseum néven ismerünk.

2. Kik lettek gladiátorok?

A rómaiak a társadalmi ranglétra legalacsonyabb fokán álló embernek tekintették a gladiátort. Számukra egy ilyen harcos barbár, félelemet ébresztő idegen volt, elátkozott, aki számára nincs szabadulás, rabszolga, akinek az élete egy fabatkát sem ér. Ezek a lenézett harcosok a küzdőtéren mégis méltósággal viselkedtek, azokat az erényeket képviselték (hősiesség, bátorság, erő), amelyeket a rómaiak annyira csodáltak. Vagyis a gladiátorok megítélésében a csodálat keveredett a megvetéssel.

Az i.e. 1. században a hadifoglyok mellett egyre több rabszolgát ítéltek gladiátori sorsra. Hosszú távon ez halálos ítéletet jelentett, bár az elítélt esélyt kapott az életre, de ez csak a halál elodázását jelentette. Meglepő, de nem csak rabszolgák küzdöttek gladiátorként: voltak köztük szabad emberek is, akik önként jelentkeztek, és határozott időre szerződést kötöttek a gladiátoriskola tulajdonosával. Sokak számára a szegénységből való kiszakadás reményét adta. Furcsa módon a gladiátorélet olyan biztonságot nyújtott, amit akkor a szegények nélkülöztek: amíg gladiátorok voltak, jutott minden napra élelem, tető a fejük fölé, és megvolt az előrelépés lehetősége is.

Számtalan kiszolgált katona jelentkezett gladiátornak, akik hozzászoktak az erőszakhoz, és leszerelésük után nem találták a helyüket az unalmas polgári életben. Itt viszont olyan közösség tagjai lehettek, ahol a legfontosabb katonai erényeiket – a bátorságot, elszántságot – a gyakorlatban is kamatoztathatták.

3. Szenátorok és császárok mint gladiátorok?

Voltak olyan arisztokraták, akik mindenfajta kiképzés nélkül léptek fel az arénában, a harcot szórakoztató időtöltésnek tekintették, és fittyet hánytak arra, hogy a velük egyenrangúak kigúnyolják őket, mert a társadalomból kitaszítottakkal küzdenek. A legtöbben olyan sisakban léptek a porondra, amely eltakarta az arcukat.

Az is előfordult, hogy szeszélyes császárok alázták meg a szenátorokat és lovagokat úgy, hogy gladiátorkarddal való harcra kényszerítették őket. Néró egy ízben állítólag négyszáz szenátort és hatszáz lovagot léptetett fel gladiátorként.

Néha a császárok sem tudtak ellenállni az aréna hívó szavának. A gladiátorként küzdő császárok között megtaláljuk Caligulát, Titust, Hadrianust, Commodust. Persze egyetlen gladiátor sem mert volna a császárnak valódi sérüléseket okozni. Commodus például saját maga jelölte ki ellenfeleit, de nem a neves harcosok közül, hanem a közönség soraiból választott olyan embereket, akik semmilyen harci tapasztalattal nem rendelkeztek. Ráadásul ellenfeleit fakarddal fegyverezte fel… A legdurvább azonban az az eset volt, amikor a küzdőtérre terelt minden olyan embert, aki elveszítette a bal lábát. Kő helyett szivacsokat kaptak védekezésül, majd mindannyiukat addig botozta, amíg bele nem haltak. E tettét pedig úgy állította be, mintha Herculesként óriásokat győzött volna le.

4. Hogyan képezték ki a gladiátorokat?

Az a fogoly, akit gladiátorságra ítéltek, fogadalmat kellett hogy tegyen, amelyben elfogadta, hogy a magánéletére vonatkozó minden jogáról lemond, és ígéretet tett, hogy a legnagyobb megaláztatásokat is zokszó nélkül elviseli. Ettől kezdve a gladiátorfőnök tulajdonát képezték, aki gondoskodott a kiképzésükről, bérbe adhatta őket a gladiátorjátékok szervezőinek.

A gladiátorok nap mint nap a gyakorlótéren edzettek, a gyakorlótér oldalán fekvő barakkban kicsiny cellákban laktak, és a társaikkal együtt étkeztek. A belépőket gondos orvosi vizsgálatnak vetették alá,  melynek során elsősorban a fizikai állapotukat vették szemügyre. Aki alkalmatlannak tűnt a kiképzésre, azt nyomban elbocsátották. Amíg egy gladiátor valamelyik iskolához tartozott, addig orvosi ellátásban is részesült.

A jó kondíció előfeltétele volt a megfelelő táplálkozás. A napi betevőjük egyik rendszeres összetevője az árpakása volt babbal keverve, amitől gyakran elhíztak, bár megvolt az az előnye, hogy a zsírréteg jobban megvédte őket a sérülésektől.

A gladiátorfőnök határozta meg, hogy az újonc milyen fegyvernemből kapjon kiképzést, és attól fogva az adott fegyvernem specialistájára bízta, aki keményen megdolgoztatta.

5. Milyenek voltak egy gladiátor életkilátásai?

Voltak olyanok, akik nehezen szoktak hozzá a szigorú fegyelemhez, a kemény edéshez és a küzdelem iszonyatos stresszéhez. Sokan megpróbáltak megszökni, vagy öngyilkosok lettek. A gladiátorok tudatában voltak annak, hogy nagyon csekély esélyük van arra arra, hogy karrierjüket jó egészségben fejezzék be, és utána kiképzőkké váljanak, vagy más polgári foglalkozást űzzenek.

A legtöbb gladiátor húszas és harmincas évei között fejezte be az életét, és 5-34 küzdelem állt mögötte. A 30 feletti gladiátorok igazi győztesek voltak.

6. Milyen volt a gladiátorok szerelmi élete?

Annak ellenére, hogy a fogadalomtételkor lemondtak a magánéletükhöz való jogukról, a gladiátorok nem szenvedtek hiányt szerelmi kalandokban. Az izmos és ápolt testüknek köszönhetően komoly szexuális vonzerőt gyakoroltak a hölgyekre, akik a férfiasság mintaképének tartották őket. A gladiátoriskolák falain nőktől származó, névre szóló szerelmes üzeneteket olvashattak, és ugyanitt válaszolhattak is az üzenetekre. Rajongóikkal találkát beszélhettek meg félreeső helyeken, a gyakorlótéren kívül.

Vannak pletykák arról is, hogy a gladiátorok férfiassága a felsőbb társadalmi körök hölgyeire is komoly hatást gyakorolt.

7. Női gladiátorok?

Egyes nőket annyira lenyűgözött a gladiátorok világa, hogy maguk is az arénába vágytak, míg másoknak nem volt választási lehetőségük, és kényszerből kellett fegyvert ragadniuk. Néró játékain már nők is összecsaptak egymással, azonban kétséges, hogy a nők komoly program keretén belül léptek volna fel. Állítólag a császár külön erre az alkalomra hozatott férfiakat, nőket, gyerekeket Etiópiából, hogy aztán az arénában küzdjenek meg egymással. Domitianus császár éjszaka, fáklyák fényében léptetett fel egymással küzdő gladiátornőket és törpéket, de ez is inkább csak valamiféle komikus közjáték volt.

Nem valószínű, hogy a gladiátornőket ugyanabban a kiképzésben részesítették mint férfi társaikat, bár ugyanazokat a fegyvereket használták mint férfi társaik.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességeket olvashatsz!

Forrás: Fik Meijer: Gladiátorok

Kategória: Szórakozás   Címke: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük