5+1 érdekesség a menyasszonyi ruha történetéből

Ma mindenki számára természetes, hogy a boldog ara fehér ruhát visel a nagy napon. Csakhogy nem volt ez mindig így. Sőt, valójában nagyon is fiatal hagyományról van szó.

Esküvői Ruha, Esküvő, Para, Menyasszony, Házasság

1. A szegények ruhái

A szegényebbek, mióta világ a világ, a legszebb ruhájukban házasodtak, vagyis az esküvői ruhájuk megegyezett az adott tájegység ünneplő viseletével. Egyes vidékeken pedig az esküvőre varrtak egy szép fekete ruhát, aztán ezt jól lehetett használni akkor is, ha özvegységre jutott a szegény asszonyt. És lássuk be, erre igen hamar és igen nagy esélye volt a korábbi évszázadokban.

2. Esküvő királykékben

Az ókori római menyasszonyok kékbe öltöztek, mert ez a szerénységet, hűséget jelképezte számukra. Egy kis kuriózum: az ifjú párhoz hasonlóan kellett öltözniük a koszorúslányoknak és a násznagyoknak is, ugyanis ők szolgáltak csalétkül a gonosz szellemeknek, akiknek a célpontja az ifjú pár volt. A kék kedvelt szín volt Izraelben is (ma is az, gondoljuk csak a zászlójukra!), illetve a középkorban is szívesen öltöttek kék ruhát a menyasszonyok – annál is inkább, mert Szűz Mária köpenyének színe hagyományosan a kék volt. Ráadásul a királykék nevében nem véletlenül szerepel a „király” szó, ugyanis ezt a színt volt a legnehezebb és legdrágább előállítani. A kék ruha tehát a gazdagság és a pompa színe volt.

3. A vörös és a szerelem

A 15. század közepétől már inkább zöldbe öltöztek a házasulandók, mert ezt a remény, hűség, biztonság és harmónia színének tartották. Tulajdonképpen majdnem mindegy is volt a szín, a lényeg az volt, hogy minél drágább és nagyobb mennyiségű anyagból készüljön, hogy lássa az egész világ, milyen gazdag a földesúr lánya. Száz évvel később pedig vörösre váltottak, főleg az előkelők, mert ezt a szerelemet, szenvedélyt jelképezte számukra. De szívesen házasodtak vörösben az amerikai hölgyek is a 18. században, mert ők ezt a szabadság színének tartották.

4. Viktória divatot teremt

Az első híresség, aki fehér ruhát öltött a nagy napon, I. Mária skót királynő volt. Ez azért volt meglepő választás akkoriban, mert a fehér számtalan helyen a gyász színe volt. Divatot azonban Viktória királynő teremtett, aki fehér ruhában mondott igent Albert hercegnek 1840-ben. Akkoriban már rengeteg kép készült róluk, így hamarosan minden előkelő hölgy fehérben esküdött. A fehér a gazdagságot is jelképezte, hiszen fehér ruhát csak egyszer lehetett felvenni, mert könnyen koszolódott.

viktória királynő

5. Újrahasznosított darabok

A 19-20. században a fehér menyasszonyi ruha elérhetővé vált a közemberek számára is, és beépült a köztudatba. A két világháború közötti gazdasági válság idején a hölgyek általában maguk varrták otthon, és később beszínezték, így újrahasznosították a pompás a darabokat.

6. Fátylat rá!

A fátyol története egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza. Ez is a gonosz szellemek megtévesztését szolgálta. Mások szerint a fátyol története összefüggésben van a szervezett házasságokkal. A vőlegény az esküvőig nem láthatta a jövendőbelijét, és a fátyol csak az eskü pillanatában lebbent fel az ara arcáról, amikor pedig már nem illett visszakozni.

KATTINTS A LINKRE!

Készülj ONLINE az EMELT TÖRI ÉRETTSÉGIRE!

Készülj a KÖZÉP SZINTŰ TÖRI ÉRETTSÉGIRE videók segítségével!

Kategória: Divat   Címke: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük