5 érdekesség a kocsmázás történetéből

A kocsmázás majdhogynem egyidős az emberi civilizációval. Az ókor óta természetes, hogy az ember beugrik egy-egy korsó sörre vagy pohár borra valahová. Vagy csak úgy beszélgetni, politizálni, felkelést vagy forradalmat csinálni…

1. Mikor nyitott az első kocsma?

Meglepően régen: még a sumérok idejében Kis városából maradt fenn az első feljegyzés egy sörárus hölgyről i.e. 2450 táján. A sörárus házába feltehetően információt cserélni tértek be: pletykálkodni, beszélgetni, és az ivás csak arra szolgált, hogy közben ki ne száradjon a torkuk. A Gilgames eposz szerint még a mitikus hős is betért egy kocsmába, miközben Um-napistit kereste, hogy iránymutatást kérjen. Érdekes, hogy Hammurapi törvényei kocsmárosnőkről beszélnek. A törvények igen keményen bántak velük: halállal lakoltak, ha ismert bűnözőt nem adtak fel, vagy ha hamisították a sört, esetleg túl sokat kértek egy-egy italért. A sumér kocsmákban a sör és az információk mellett szerelmet is lehetett venni: a kocsmárosnők lányokat alkalmaztak a férfi vendégek boldogítására.

2. Egyiptom, ahol a nők is járhattak kocsmába

Az egyiptomiak elsősorban sörházakba jártak, amelyek a városok szélén, kikötőkben létesültek, és ahová nők is járhattak. Az egyiptomi kocsmákban karosszékek álltak, és a vendégek egymás mellett ülve tudták inni a sört a földre állított korsókból – akár szívószállal is. Voltak hátsó helyiségek, ahol matracokat helyeztek el a részegek és a hölggyel mulatók nagy örömére. Már Egyiptomban is jellemző azonban, hogy a sörházakba járás az alsóbb rétegek szórakoztatását szolgálta. A gazdagabbak a saját házaikban magasabb minőségű italokkal ihatták le magukat.

3. A kocsma, mint a demokrácia melegágya

A görög démosz tagjai szintén jártak kocsmákba, ahol vízzel hígított bort szolgáltak fel nekik. De nem minden városállamban létezett kapelion, vagyis kocsma, csak a demokratikus berendezkedésűekben. Az autoriter berendezkedésű poliszokban erősen korlátozták az ivóhelyek működését, hiszen a kocsmákban az emberek óhatatlanul politizálni kezdtek, a városállam vezetői pedig ezt szerették volna elkerülni.

Így aztán nem csoda, hogy a régészek elsősorban Athénban és Korinthoszban azonosítottak néhány házat kocsmaként. A legtöbbet Korinthoszban tárták fel – egy egész házsort, közel az agorához. A korinthosziak mentségére legyen mondva, hogy aki komolyan vette a demokráciát, annak bizony kocsmába kellett járnia, hogy hozzájusson a legfontosabb információkhoz, és megfelelően tudjon dönteni egy-egy szavazás során.

4. Romlott rómaiak

A rómaiak tökélyre vitték az evés-ivás művészetét, és vendéglátóhelyek garmadája állt a rendelkezésükre, ha jól akartak mulatni. A Római Birodalomban már vendéglők, kocsmák, éttermek, gyorséttermek, útszéli fogadók és bordélyok szolgálták ki az éhes és szomjas vendégeket. Csak Pompejben közel 200 kocsmát és thermopoliumot (itt egyszerű meleg ételeket szolgáltak ki az utcára ülőhelyek nélkül) tártak fel. Gyakorlatilag minden háztömbben volt legalább egy csapszék, ahol inni lehetett. Voltak egyszerű földszinti kiskocsmák ivóval, konyhával, raktárral, az emeletükön pedig néhány kis kiadó szobával. Ezekben nem lehetett római módra heverészve inni és enni, hanem csak az alsóbb osztályokra jellemző módon: ülve. A római vendéglátóhelyek már neveket is kaptak, falaikat pedig színes, kedvcsináló ábrákkal borították. A vendégek is gyakran hagyták ott a véleményüket a falakon grafittik formájában, sőt a kocsmáros számolása is a falon történt, és az árakat is ide írták fel.

A legtöbb római kocsmában ételt is lehetett kapni. Róma szegényei az utcákon és a kocsmákban élték a társadalmi életüket: itt ettek, ittak, beszélgettek, híreket cseréltek, üzleteltek. Sokan a szexuális életüket is a bordélyként is funkcionáló kocsmákban élték. A felsőbb rétegek természetesen lenézték, elítélték a kocsmázást, és tisztességes római matróna be sem tette a lábát egy ivóba.

5. Szerzetesi és kórházi kocsmák

A Római Birodalom bukásával a kocsmák is eltűntek néhány száz évre. 500-1000 között a kolostorok látták el étellel-itallal az utazókat, és ebből alakult ki a szerzetesi kocsmák intézménye. Hasonlóan furcsa szerzet az ispotályok, kórházak által működtetett kocsmák rendszere. Az idős, beteg embereket gondozó kórházak kocsmáik bevételéből tartották el magukat – bár a kórház lakóinak általában megtiltották az ivó látogatását.

A kocsmák a felfutásukat fura módon a 14. századi nagy pestisjárványoknak köszönhetik. A megtizedelődött lakosság bővelkedett a javakban: a munkaerőhiány miatt magasabbak lettek a bérek, és volt pénzük az embereknek arra, hogy az élet vidám dolgaira, például ivásra költsenek. Mivel bizonytalan volt, hogy megérik-e a másnapot, ezért sokan a teljes bérüket elitták.

A 15. századra a települések képéhez már épp úgy hozzátartozott a kocsma, ahogy a Római Birodalom idején. Nem létezett középkori falu, város anélkül, hogy a főtéren a templom és a városháza mellett ne ékeskedett volna egy-egy kocsma is, ahová mise előtt, után vagy helyett betérhetett az egyszeri ember.

Forrás: Marton Szabolcs: Kocsmatörténet

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességeket olvashatsz!

Kategória: Gasztrotörténet, Szórakozás   Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük