4 dolog, amit biztosan nem (jól) tudtál a malenkij robotra elhurcoltakról

1945 után az országot megszálló szovjet csapatok több százezer magyar állampolgárt fogtak el és szállítottak munkatáborokba. Nem igen volt olyan magyar család, ahonnan ne vittek volna el valakit. A fogságból hazatérőkre a kommunista rezsim hallgatást parancsolt, és persze a kínszenvedések túlélői nem is szívesen elevenítették fel az emlékeiket. A magyar fogolyügy körül még ma is sok a félreértés, félinformáció.

Forrás: Fortepan

Nem csak hadifoglyok

 

Bár a foglyok hazahozatala körül kialakult politikai közbeszédben hadifoglyokként emlegették a Szovjetunióba elhurcoltakat, az egész ország tisztában volt vele, hogy nem csak a magyar hadsereg elfogott katonáiról van szó. A tömeges elhurcolások három nagy csoportba sorolhatók:

  1. hadifogolylétszám-kiegészítés
  2. etnikai tisztogatás
  3. németként való internálás

1) A hadifogolylétszám-kiegészítés oka a szovjet hadműveleti kudarcok voltak, legfőképpen Budapest ostromának elhúzódása. Sztálin 1944 őszén siettette Budapest elfoglalását, és azt a parancsot adta, hogy a Vörös Hadsereg menetből szállja meg a magyar fővárost. Tudjuk jól, hogy ez egyáltalán nem sikerült, sőt Budapest 108 napos ostroma a világháború harmadik leghosszabb városcsatájává vált. Az ostrom elhúzódását Malinovszkij marsall az ellenséges magyar-német erők nagy számával magyarázta, és jelentésében 180-200 ezer fős ellenséges seregről számolt be. Ezzel szemben a fővárost egy 79  ezres sereg védte. Az ostrom végeztével Malinovszkijnak gondot okozott a valós és fiktív számok közti különbség, ugyanis így kénytelen volt 138 ezer hadifogolyról beszámolni Sztálinnak, és őket le is kellett szállítania. Ehhez képest valójában csak 35-40 ezer főnyi hadifoglyot ejtett, hiányzott tehát 100 ezer fő, akiket össze kellett szedni a fővárosból és környékéről.

Ezért történt, hogy a szovjet hadsereg elkezdte malenkij robotra (kis munkára) összegyűjteni a munkaképes magyar lakosságot. Különös előszeretettel vitték el az egyenruhás közalkalmazottakat (postásokat, vasutasokat, beszkártosokat, rendőröket), mert könnyen rájuk lehetett fogni, hogy valamelyik fegyveres testület tagjai voltak. A civil foglyokra gyakran meghalt német és magyar katonák ruháit adták.

De vittek el embereket óvóhelyekről, lakásokról, munkahelyekről, utcáról is. Nem számított semmi, csak a létszám meglegyen. Gyakran kerültek a foglyok közé koncentrációs tábort megjárt zsidók, az ellenállási mozgalom tagjai, kommunisták is. A kommunista pártnak szinte semmiféle eszköze nem volt arra, hogy az embereit kimenekítse a fogságból. A Budapest környékéről elhurcolt civilek összeszedése decembertől egészen március végéig tartott.

Forrás: Fortepan

2) Az etnikai tisztogatások áldozatai

A Szovjetunióval szövetségre lépett szomszédos államok a tömeges elhurcolásokat igyekeztek a magyar lakosság eltávolítására, megfélemlítésére felhasználni. Így járt el Csehszlovákia és Románia is, és ez történt Kárpátalján is. A kárpátaljai magyar és német férfiak nagy része már a hadifogoly-táborokban volt, amikor Munkácson egy gyűlésen a helyi kommunisták közfelkiáltással megszavazták Kárpátalja elválását Csehszlovákiától, és a Szovjetunióhoz csatlakoztak.

3) A németek internálása

Még a teheráni találkozón Sztálin kérte szövetségeseitől, hogy engedélyezzék 5 millió német kényszermunkásként való elhurcolását. Ebbe a tervbe illeszkedett bele a hazai németek (férfiak, nők egyaránt) elhurcolása. Hogy ki számított németnek, azt a szovjetek teljesen önkényesen határozták meg. A deportáltak közé szép számmal kerültek színmagyar települések lakói, németes nevű zsidók is. Voltak olyan falvak, ahol a jegyzővel összeíratták azokat a lakosokat, akinek a neve r-re végződött, és őket vitték el németként. A németként elhurcoltak számára pici könnyebbség volt, hogy ők vihettek magukkal meleg ruhát, váltás lábbelit, fehérneműt, evőedényt és 15 napi élelmet. Így nagyobb eséllyel élték túl a táborokig tartó utazást, mint azok, akiket az utcán fogdostak össze, és nem volt náluk még egy melegebb ruhadarab sem.

Forrás: Fortepan

A foglyok többsége nem a GULAGRA került

A magyar köztudatban úgy él, hogy az elhurcoltak a GULAG-táborok süllyesztőjébe kerültek. Ez nem egészen így történt. A malenkij robotosok – akár hadifogolyként, akár internáltként hurcolták el őket, nem a GULAGRA, hanem a GUPVI lágereibe kerültek, vagyis a Hadifogoly- és Internáltügyi Főparancsnokság felügyelete alatt működő táborokba. Persze mindkét táborrendszer az NKVD, vagyis a Belügyi Népbiztosság alá tartozott, mégis különbség volt a két lágerrendszer között.

A GUPVI-lágerek lakóit tömegesen hurcolták el, lényegtelen volt a foglyok személye. Csak egy dolog számított: a tervezett fogolylétszám meglegyen. A GULAG-lágerek lakóit viszont egyenként, személyre szóló, általában kohol vádak alapján ítélték és hurcolták el. Míg a GUPVI-lágerek általában a Szovjetunió európai részén helyezkedtek el,főként Dél-Ukrajnában, a Donyec-medencében, addig a GULAG-táborok inkább az Urálon túli, ázsiai területeken voltak találhatók.

A helyi lakosság fogadtatása

A több hetes utazás után a hadifoglyok többsége megdöbbenéssel észlelte a helyi lakosok viselkedését. Egyrészt a helyiek megrohanták a hadifoglyok által éppen elhagyott vagonokat, és még ehető élelmiszer után kutattak. Azokat a vagonokat rohamozták meg, amelyekben hetekig szinte étlen-szomjan utaztak a foglyok, és csak nagy ritkán dobtak be hozzájuk valami ehetőt… Ahogy hajtották a foglyokat az utcán, a helyiek cipőért, ruháért, élelemért könyörögtek. A foglyok elképedve vették tudomásul, hogy milyen cudar világba érkeztek, és hogy több hetes nélkülözés és kifosztás után még mindig vannak olyan ruhadarabjaik, tárgyaik, amelyek értéket jelentenek a helyiek számára.

Mások arról számoltak be, hogy a vánszorgó, menetben hajtott foglyokra a helyi lakosság köveket dobált, megverték, leköpködték őket, mert úgy tudták, hogy a “hadifoglyok” mind háborús bűnösök, és ők felelősek az országuk nyomoráért. Sok helyen azt kiabálták nekik, hogy menjenek haza, mert nekik is alig van mit enniük, és a jövevények még azt a keveset is elveszeik tőlük, ami maradt.

Rákosinak és a kommunistáknak köszönhetjük a hazatérésüket

A háborút követő időszak egyik legégetőbb társadalmi kérdése a foglyok hazahozatala volt. A koalíciós időszakban a különböző kormányzati szervek és a Vöröskereszt mellett sorra alakultak a különböző társadalmi szervezetek, amelyek sürgették a foglyok szabadon bocsátását. Ugyanakkor a kommunista párt elérte, hogy a szovjet hadifogsággal kapcsolatos ügyek intézése az irányításuk alatt álló Népjóléti Minisztérium hatáskörébe kerüljön.

Az 1945-ös nemzetgyűlési választások előtt a magyar kommunisták presztízsét növelendő a szovjetek az év végéig 150 ezer foglyot hazaengedtek. A kérdés végleges megoldása azonban csak a békeszerződéstől volt várható, amit 1947. február 10-én írtak alá, ám ebben nem volt határidő a foglyok hazaengedésére vonatkozóan. Ekkor még mintegy 450 ezer magyar embert vártak haza a hozzátartozói.

Bár a hazai politikusok mindent elkövettek a foglyok hazahozatala érdekében, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége által Rákosinak írt levél járt végül sikerrel. A nők sürgették Rákosit, hogy járjon közben Sztálinnál. És a szovjet diktátor “azonnal” teljesítette egy legyőzött ország kommunista pártvezérének kérését. Az eset a kommunista propaganda kiváló példája. A társadalom számára világos az üzenet: míg a kisgazda vezetésű kormány semmire nem képes, addig a kommunisták szavára megnyílnak a táborok kapui. Ha valóban ekkora hatalma volt Rákosinak, akkor miért nem kérte korábban a foglyok szabadon bocsátását? A válasz, hogy nem volt ekkora hatalma. A Szovjetuniónak a lehető legtovább kellett a több százezernyi ingyen munkás, és 1947-ben is csak azért engedték el őket, mert a szabadon engedésük az MKP propagandájához volt szükséges. Valójában tehát Rákosinak semmi köze nem volt a foglyok szabadon bocsátásához, a tömeges hazaszállítás megindulása csak egy jól koreografált színjáték része volt, hogy növeljék a kommunista pártra szavazók számát. 

A tényekhez tartozik az is, hogy Rákosi ígéreteivel ellentétben sem 1947, de még 1948-ra sem ért haza az összes fogoly. Ugyanakkor a kommunista párt a hadifogoly kérdést megoldottnak tekintette, és Rákosi kijelentette, hogy már csak a háborús bűnösök maradtak kint, rájuk pedig “az épülő magyar demokráciának” nincs szüksége.

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességeket olvashatsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük