Habsburgok

Kísértetek és szellemek a Habsburg családban

Minden valamirevaló várban és kastélyban laknak kísértetek, szellemek. Állítólag a bécsi Hofburg és a schönbrunni kastély sem kivétel. És ha már a természetfeletti jelenségeknél tartunk, akadt néhány olyan Habsburg, akinek szintén része volt néhány paranormális jelenségben.

Ferenc József Napóleon unokája volt?

A királyi dinasztiák nem a házastársi hűségükről voltak híres. Mivel a fenséges sarjak házastársait dinasztikus szempontok alapján választották ki, nem meglepő, hogy a királyi fenségek a nászi ágyon kívül keresték a boldogságot. Ennek aztán az lett a következménye, hogy néha meglepő híresztelések kaptak szárnyra a születő császári gyermekek származásával kapcsolatban.

Királylánynak lenni szívás

Minden kislány álma, hogy bárcsak egyszer királylány lehetne. Pedig ha tudnák, hogy milyen sorsuk volt például a Habsburg család lányainak, egy percig sem álmodoznának erről. Királyi családba születni sajnos a legtöbb esetben garantáltan boldogtalan életet jelentett.

4 dolog, amit eddig biztosan nem tudtál Sisiről

Erzsébet királyné rendhagyó egyéniség volt: nagyon más mint amit a korabeli uralkodóktól elvártak. A szabadságra vágyó császárné folyamatosan beleütközött a Habsburg udvarban uralkodó szigorú előírásokba és anyósa akaratába. Sok mindent tudunk már róla, rengeteg könyv, film, regény foglalkozik az életével. Mégis mindig akad egy-két érdekesség, ami még közelebb hozhatja őt hozzánk.

Utazik az udvar

Köztudott, hogy Erzsébet királyné szinte menekült a bécsi udvar szigorú etikettje elől, és beutazta egész Európát. De vajon hogyan utazott? Ki keresett neki szállást? Kit vitt magával? Mit csinált az utazásain? Kinek és mit vitt ajándékba?

Így nevelték a kis Habsburgokat

A Habsburgok nagy hangsúlyt fektettek a gyerekeik neveltetésére. Már a kicsi születése előtt kiválasztották a nevelőnőt, aki aztán a királyi gyermek mindennapjait felügyelte, gyakorlatilag az anyukájává vált. A saját szülei azonban naponta csak egyszer, a buzgóbb szülők akár kétszer is meglátogatták a porontyaikat. Aztán amikor 5-6 éves lett a királyi sarj, a szülők úgy gondolták, ideje komolyabb képzést kapnia, így elválasztották őt a nevelőnőtől, A trauma garantált volt...