A vérben fürdő Báthory Erzsébet

Báthory István erdélyi fejedelem halála után valami furcsa dolog történt a családban: hírek kaptak lábra arról, hogy Báthory Erzsébet csejtei kastélyában szolgálólányokat kínoz, és a vérükben fürdik.

Báthory Erzsébet
Báthory Erzsébet – ő lenne a szadista nőszemély?

Báthory Erzsébetet (1560-1614) őrült tömeggyilkosként, leszbikus orgiák szervezőjeként írja le a történeti és szépirodalom, sőt még egy francia horror-pornó film is készült róla.

Vérivó szörnyeteg

Az egyik történet szerint Báthory Erzsébet pofon ütötte az őt fésülő szolgálóleányt, mert az véletlenül meghúzta a haját. A lánykának eleredt az orra vére, és egy csepp úrnője kezére esett, aki úgy találta, hogy ennek hatására ott sokkal üdébb lett a bőre.

Erzsébet eszerint a nő hiúság áldozata lett: ki merné a szemére vetni, hogy egész testét meg akarta fiatalítani? Hamarosan lányok százait ölette le, hogy vérükben fürödjék. Arról nem szól a fáma, hogyan érte el, hogy az a kádnyi vér nem alvadt meg rögtön. Más írások arról számolnak be, hogy az úrnő kedvét lelte a lányok kivégzésében is, sőt saját nemesi kacsójával marcangolta a szolgák húsát.

Báthory Erzsébet kegyetlenségeinek híre ment, mire Thurzó György nádor maga mellé vette az úrnő két vejét, és lecsapott a kegyetlen szörnyetegre. A perben a tanúkból kínzással csikarták ki a vallomásokat, és Erzsébetet befalazásra ítélték anélkül, hogy meghallgatták volna. (A három koronatanút bűnrészesség vádjával nem sokkal később kivégezték.) A külvilággal csupán egy nyíláson keresztül érintkezhetett, ahol beadták neki az élelmet. Birtokát szétosztották fia és veje között. A befalazott Erzsébet követelte kihallgatását – más okokból, de ezt szorgalmazta a király is -, és hangoztatta ártatlanságát. Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy mindössze ennyi ismeret alapján is gyanús legyen ez a per.

Tényleg ez a valóság?

Nézzük sorrendben a magyarázatokat!

Nádasdy Ferenc
Nádasdy Ferenc

Kielégítetlen nő?

Akadnak, akik Erzsébet aberrált magatartását szexuális kielégítetlenséggel magyarázzák, bár ennek semmi nyoma nincsen a forrásokban, sőt Erzsébet még kifejezetten jól is járt, mert férje (Nádasdy Ferenc) szép szál daliás ember volt, aki az ütközetek után azzal szórakoztatta bajtársait, hogy halott törökkel a hóna alatt ropta a győzelmi táncot. Nehéz feltételezni egy ilyen vérmérsékletű emberről, hogy nem látja el rendesen házastársi kötelezettségeit. Ez feltételezés már csak azért is sántít, mert az asszonynak öt gyermeke született.

Unatkozott?

A „szerelmetes házastárs” azonban kimúlt ebből az árnyékvilágból, és az özvegyasszony kénytelen volt kezébe venni a hatalmas birtokok igazgatását, és nekilátott lányai kiházasításának. Akadtak, akik azt feltételezték, hogy az özvegy nagy magányában adta fejét szadisztikus játékokra, ám a kutatások azt bizonyítják, hogy lánya még évekig együtt élt vele. Magányról és unalomról tehát szó sem lehet, már csak azért sem, mert egy akkora uradalmat eligazgatni egy férfiembernek is becsületére vált volna.

 

csejtei vár
csejtei vár

A per

A drámai fordulat 1610 decemberének végén következett be. Thurzó György nádor Báthory Erzsébet vejeivel megjelent a csejtei várban, és lefogatta az özvegyet. A soron következő eljárás több mint furcsa: a tanúkból kínzással csikarták ki a vallomásokat, és nem sokkal ezután ki is végezték őket. A többrendbeli gyilkossággal vádolt főbűnöst azonban ki se hallgatták, és ügyében nem hoztak külön ítéletet, hanem a nádor életfogytig tartó fogsággal sújtotta bírósági eljárás nélkül. Vagyonát szétosztották fia és egyik veje között. Az uralkodó törvényellenesnek találta az eljárást, és többször is követelte, hogy Nádasdynét állítsák bíróság elé, hogy tisztázhassa magát. A nádor a füle botját sem mozdította a kérésre, az asszony pedig néhány év múlva meghalt. Ezek után felvetődik a kérdés: miért kellett ennek a nőnek ilyen vádakat elszenvedni, és elfeledve meghalni? Szinte elképzelhetetlen, hogy egy művelt, előkelő, vallásos asszony akár csak eltűrjön ilyen kegyetlenkedéseket birtokán. Az pedig lehetetlen, hogy efféle kegyetlenkedéseket évtizedekig el lehessen tussolni egy olyan nemesi birtokon, ahol igen nagy a vendégek jövése-menése.

Feltételezések

Akad történész, aki feltételezi, hogy a nádor a börtönbe vetéssel egy felségárulási pertől akarta megmenteni az asszonyt, amely teljes vagyonelkobzással végződött volna a bécsi udvar javára. Persze ez ma még csak hipotézis, mint ahogy az is, hogy a nádor jócskán részesedett a megmentett vagyonból. Ráadásul a Báthory név meghurcolása csökkentette a családhoz tartozó ifjú erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond esélyeit a magyar királyság megszerzésére.

 

Készülj velünk az emelt szintű töri érettségire!

Kategória: Történelmi pletykák   Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük