A diktatúrák jellemzője, hogy az élet valamennyi területére beszivárognak: némelyik még a hálószobákban is szeretne diktálni. A náci diktatúra megpróbálta minél több gyermek nemzésére rávenni a német lakosságot.
A muzulmán nők világát mindig is belengte valamiféle titokzatosság és kettősség. Egyrészt a lefátyolozott nők világa szigorú szabályokról árulkodik, másrészt a hastáncosok erotikus tánca valami egészen másról. De vajon melyik az igazság? Hogyan éltek a muzulmán nők a középkorban?
A nők évezredek óta tudják, hogyan kell az orruknál fogva vezetni a férfiakat. Így aztán nem csoda, hogy évezredes hagyománya van az illatszerek, parfümök készítésének. De vajon mitől illatoztak a 19-20. században a lányok, asszonyok?
A náciknak megvolt a maguk elképzelése arról, milyennek kell lennie a jó német asszonynak. Az igazi árja nő nem politizál, nem vágyik hivatalba, hanem sorra szüli a gyerekeket, és jó háztartásbeliként meghitt otthont teremt szerető férje és boldogan hancúrozó gyerekei számára. Azt azonban kevesen tudják, hogy a hivatalos ideológiával ellentétben a náci vezetők feleségei, élettársai, szeretői közül csak alig néhány felelt meg a fenti elvárásoknak.
A szocialista idők divatja nem az eleganciája miatt kerül be a divattörténetbe. Aki átélte ezt az időszakot, még jól emlékszik a konfekcióipar silány minőségű egyendarabjaira, az iskolában is viselt mackónadrágokra, iskolaköpenyekre, az idősebb asszonyok otthonkáira, és a munkás szakik fején pompázó micisapkákra.
A történelemkönyvek a háborús eseményeket, évszámokat rögzítik, és alig beszélnek arról, hogy az első világháborúban hogyan éltek az emberek a hátországban. A tankönyvekben nem esik szó arról, hogyan változott a divat, miről szóltak a reklámok, színdarabok, mozifilmek, és hogyan változott a gyerekek élete.
A 18. század végéig emberek ezreit égették el máglyákon, mert boszorkánysággal vádolták őket. A legképtelenebb okok miatt kerülhetett valaki gyanúba, és onnantól kezdve nem volt megállás a máglyáig. A kínzókamrában a vádlottak többsége mindazt az őrültséget beismerte, amely a kínzók fantáziájában megszületett a boszorkányokról. De vajon honnan ered a boszorkányoktól való félelem, és miért tartottak tőlük ennyire?
A középkori irodalomból mindenki ismeri a trubadúrdalokat, melyben a lovag epekedve könyörög imádott (férjezett) hölgyéhez a beteljesedés legkisebb esélye nélkül. Azt is megtanultuk, hogy Boccaccio szereplői meglehetősen szabados szexuális életet éltek, szó sem volt az egyház által hirdetett önmegtartóztatásról és házastársi hűségről. De akkor melyik mű az, amelyik nagyjából reálisan mutatja be a középkori emberek szexuális szokásait?
Honfoglaló őseink számára a meztelenség vagy a szexuális élet egyáltalán nem számított tabunak. A világ legtermészetesebb dolgának tartották, a gyerekek gyakorlatilag belenőttek, nem volt szükség arra, hogy külön felvilágosítsák őket.
A háború után az a kép alakult ki, hogy a holokausztot német férfiak követették el, miközben női honfitársaik a hátországban dolgoztak, vezették a férj és apa nélkül maradt háztartásokat. A háború után pedig szenvedtek a szovjet katonák brutalitásától, és kemény munkával járultak hozzá az újjáépítéshez. Az újabb kutatások azonban arról szólnak, hogy a német nők tettestársként vagy szemtanúként szintén felelősek a népirtásokért.