Hála a Boney M-nek, mindenki ismeri Raszputyin nevét. De hogy ki is volt ő valójában, azt nagyon nehéz kideríteni. Rengeteg egymásnak ellentmondó pletyka keringett róla, és a későbbi visszaemlékezések közül is nehéz kideríteni, ki mond igazat, és ki hazudik. Ki volt ő? Nőket elcsábító, orgiákat szervező alkoholista pap, vagy a nép egyszerű gyermeke, szent életű szerzetes, aki túl közel került a tűzhöz? Az biztos, hogy az orosz történelem legrejtélyesebb alakja.
Neandervölgyi ősanyánk óta a nők mindig is igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni a külsejükből. Hogy szépségük kiemelésére milyen praktikákat használtak, az koronként és országonként változott. Volt köztük néhány egészen bizarr dolog.
Erzsébet császárné egyike volt a 19. század szépségideáljainak. Élete végéig gyönyörű és karcsú maradt. De vajon mit tett azért, hogy megőrizze teste ruganyosságát, bőre simaságát? Íme néhány 19. századi titkos szépségrecept.
A 19. század második felében ahogy növekedett Budapest, egyre inkább szükség lett a különféle tömegközlekedési eszközökre. A főváros pedig állta a sarat, és szépanyáink a kontinensen először szállhattak be a földalatti kocsijaiba, utazhattak siklón a Várba, vagy fogaskerekű vasúton a Svábhegyre.
Gondoltál már arra, milyen lehetett a 20. század elején a még alig létező magyar utakon biciklizni, motorozni vagy autókázni? Vagy hogyan szereztek vezetői engedélyt az első autósok? Esetleg ismersz egy-két megmosolyogtató közlekedési szabályt a századelőről? Gyere, utazzunk egyet a századelőn!
Egy király szexuális élete ritkán korlátozódott a feleségével való lepedőakrobatikára. Mivel a dinasztikus házasságokat politikai megfontolásokból kötötték, a dinasztia tagjai időről időre eleget tettek a kötelességüknek, ám a férfiak nem igazán itt keresték az örömüket. Vagy állandó szeretőt tartottak, vagy pénzen vették a szerelmet a kurtizánoktól.
Amikor manapság az újságok megírják a fennálló uralkodóházak trónörököseinek botrányos partizásait, valójában egy több évszázados hagyományt folytatnak. A trónörökösök évszázadok óta ezt csinálják, és a média évszázadok óta megbotránkozva tárja ezt a nagyközönség elé. Ugyanis az trón ifjú várományosait mindenki évhajhász naplopónak tartotta, és a többségük valóban az is volt.
A XIX-XX. század fordulóján egymillió honfitársunk hagyta el a Monarchiát, hogy boldogulását Amerikában keresse. Angolul nem tudó zsellérek, cselédek az utolsó fillérjeiket összekuporgatva vonat- és hajójegyet váltottak, és elindultak egy ismeretlen világba. Az álmok azonban igen messze álltak a valóságtól. Már az utazás is gyötrelmes volt, az Egyesült Államok földjére lépni pedig akkoriban is tortúrát jelentett. A magyarok többsége gyárakban, bányákban kezdett dolgozni, kényelmetlen, szűkös lakhatási körülmények között. A többség kitartó munkával, állhatatossággal mégis megtalálta a számításait. Aki meg nem, az szégyenszemre visszavándorolt az óhazába.
A tankönyvekben ritkán olvasunk arról, hogy hány kilót nyomott a felséges uralkodó, vagy milyen volt a személyisége, esetleg hova járt WC-re. Most egy kis kukkolásra hívlak az osztrák császári udvarba. Igaz kulisszatitkokba foglak beavatni!
Sokan és sokat beszéltek már a békebeli Budapest kávéházi életéről, ám sajnos nagyon kevés szó esik arról, hogy hasonlóan élénk társasági élet folyt a korszak elképesztően színvonalas cukrászdáiban. A Ruszwurm, az Auguszt és a Gerbaud cukrászdában olyan gyönyörű és finom volt a sütemény, a fagylalt, olyan kifinomult a berendezés és a kiszolgálás, hogy a társadalom legfelsőbb körei számára is sikk volt itt megjelenni.