Emelt Töri Érettségi

Kesztyűs cicusok és maffiózó zsaruk a 19. századi Budapesten

Képzeljék el, ahogy a Kálvin tér macskakövein koppan a lábunk – a Hosszúlépés. Járunk? csapatával indultunk el, hogy két óra alatt körbejárjuk a pesti aszfalt legsötétebb titkait. Nem a mai, autózajtól hangos téren vagyunk, hanem egy olyan korban (19. század második fel), ahol a városfal tövében még sötétség és bizonytalanság honolt. Budapest nem csupán épületek halmaza, hanem egy lüktető, néha igencsak bűnös organizmus. Induljunk el egy olyan sétára, ahol a csillogó paloták mögött megbújik az „erkölcsi fertő”, és ahol a törvény őre olykor maga a maffia feje.

A Két oroszlán fogadó

Sétánk a Kálvin téren kezdődik, a néhai városfal tövében, a Két oroszlán fogadónál. A 18. század végén és a 19. században ez volt a „világ vége”. Ha valaki vidékről érkezett, itt szállt meg, itt ehetett, ihatott. De miért vannak oroszlánok az épületen? Nos, a korabeli Pest lakosságának jelentős része analfabéta volt. Nem kellettek ide utcatáblák vagy bonyolult feliratok. Ha azt mondták: „Találkozunk a két oroszlánnál”, mindenki tudta, hová kell menni.

Az egyszintes épület udvara azonban nem csak a békés pihenésé volt. Amint leszállt az éj, a mulatozás olyan méreteket öltött, hogy a részeg vendégek gyakran a sötét utcára támolyogtak ki. Ez pedig életveszélyes volt: a város széle, a világítás hiánya és a környéken ólálkodó kétes alakok miatt sokan soha nem értek haza a „Két oroszlánból”.

Zene, cicusok és két pisztoly a biztonságért

Nem messze innen állt a 2 pisztolyhoz kocsma. Már a neve is sokatmondó, ugye? Ez nem egy elegáns kávéház volt a Sugárúton, hanem egy hamisítatlan késdobáló. A legenda szerint ide két pisztoly nélkül belépni vakmerőség volt, kijönni pedig kész csoda.

A reklámpszichológia azonban már akkor is működött, bár némileg másképp. A helyet a „doromboló cicusaival” hirdették. Ne tévesszen meg senkit a kedvesség: ezek a cicusok a kor prostituáltjai voltak. A korabeli sajtó fanyar humorral jegyezte meg: „a lányokon a legdrágább ruhadarab a kesztyű volt” – főleg azért, mert más nemigen volt rajtuk. Mégis, ebben a kétes hírű csehóban néha a művészet is utat tört magának. Zenei párbajok zajlottak itt, például Patikárius Feri és Rácz Pali között, és állítólag még maga Erkel Ferenc is jelen volt egy ilyen „zenei versenyen”.

A Magyar utca titkai: A „vízi úton” érkezett lányok

Ahogy a Magyar utca felé kanyarodunk, belépünk a korabeli vigalmi negyedbe. A prostitúció Pesten nem újkeletű dolog, de van egy különösen pikáns története. Amikor Mária Terézia elhatározta, hogy megtisztítja Bécset az erkölcstelenségtől, a „bukott lányokat” hajóra rakatta és leúsztatta a Dunán. A terv az volt, hogy messzire kerüljenek a császárvárostól. De mi történt? A lányok jelentős része Pesten szállt ki, mintegy „utánpótlást” biztosítva a magyar fővárosnak. Köszönjük, felség!

A Magyar utca 29-ben állt Frida háza. A piros ajtó messziről hirdette a ház funkcióját. Érdekes szabály volt akkoriban: bordélyt csak nő vezethetett, de csak olyan, aki vasmarokkal tudott rendet tartani a részeg kuncsaftok és a lányok között. Az árak? A Horthy-korszakban egy éjszaka 5 pengőbe került. Hogy ez sok-e? Egy jó öltöny 50 pengő volt.

Pilisi Róza: A kurtizán, aki okosabb volt a férfiaknál

A Magyar utca 20-as szám alatt egy egészen más világ fogadta a látogatót. Itt élt Pilisi Róza, aki vidékről szökött fel egy huszártiszttel a fővárosba. Amikor a tiszt két hónap után elhagyta őt, Róza virágáruslányként kezdte újra. Gyorsan rájött a nagy titokra: „A férfiak szeretik az okos nőket, feltéve, ha nem tűnnek okosabbnak náluk.” Róza nem csak egy prostituált volt, hanem kiváló üzletasszony is. Kiváltotta ugyan a bárcát, de megválogatta a vendégeit: műveltségi és vagyoni cenzust alkalmazott. Vendégköre a legmagasabb körökből került ki: Apponyi Albert palotát ajándékozott neki, és a pletykák szerint még Ferenc Ferdinánd is megfordult nála. Házának bútorait pedig ugyanaz az asztalos készítette, aki a miniszterelnöki hivatal asztalait a várban. Krúdy Gyula is rajongott érte, és rendszeresen látogatta a házat. Róza végül szerelmes lett Pekár Gyulába, de az ész győzött a szív felett: nem ment hozzá mégse, mert nem volt hajlandó feladni a függetlenségét és jövedelmező házát.

A sötét oldal: Thaisz Elek és a „mezítlábasok”

De ne higgyük, hogy minden csak selyem és pezsgő volt. Az Unger-ház, ez a gyönyörű átjáróház az Astoria Szálló mellett, éjszakánként a „mezítlábas prostitúció” helyszíne volt. Itt azok a szerencsétlen, beteg vagy túl szegény lányok dolgoztak, akiknek nem tellett bárcára.

És itt jön a történet legsötétebb figurája: Thaisz Elek rendőrfőkapitány. Thaisz nem üldözte a bűnt, hanem inkább menedzselte. Aki bárcát akart, annak személyesen nála kellett megjelennie „elbeszélgetésre”. A kapitány lányokat futtatott, és ami a legborzasztóbb: nemzetközi leánykereskedelmet folytatott, Konstantinápolyba közvetítve a szerencsétleneket. A rendőrség nagyon szigorúan lesújtott a prostituáltak elleni erőszakra, hiszen az a saját „üzletüket” rontotta.

Papacosta, a nagystílű bűnöző és a műszempillák

A megyeháza egyik hírhedt foglya volt Alexander Papacosta, egy analfabéta, de zseniálisan szervező figura. Amikor megjelentek az első feltörhetetlennek hitt Wertheim-zárak, ő és bandája (melyben a lakatostól az ügyvédig mindenki benne volt) elhtározták, hogy ők ezt bizony feltörik.

A sikeres társaság bukása regénybe illő. Papacost a társával az Erzsébet királyné szállodában szállt meg mint „kéjutazó” (így hívták akkoriban a turistákat). A szobalánynak feltűnt az ágy alatt felejtett 46 darabból álló betörőkészlet. A rendőrség lecsapott, és a Vármegyeházába zárták őket.

Papacostáék azonban nem adták fel. Kijátszották az őröket: beteget jelentettek, és az orvosi szoba rács nélküli ablakán át megszöktek. Szerbiába indultak, de a földrajz nem volt az erősségük, így végül Szolnokon kötöttek ki. Hogy álcázzák magukat, álszakállt és műszempillát ragasztottak az arcukra. A vesztüket azonban egy szolnoki kocsmában a nagy italozás közben a műszempilláik elkezdtek lepotyogni, és a szomszéd asztalnál iszogató csendőröknek ez gyanús lett…

Papacosta a váci fegyházban halt meg, de még a bíróságon is megsértődött: kevésnek találta a büntetését, mondván, ő ennél sokkal „nagystílűbb” bűnöző.

Pest utcái ma is őrzik ezeket az emlékeket. Ha legközelebb a Magyar utcában vagy az Unger-háznál járnak, gondoljanak Pilisi Rózára vagy a szerencsétlen sorsú mezítlábas lányokra. Mert a város igazi arcát nem a fényes homlokzatok mutatják meg, hanem az elfeledett kapualjakban és a pesti éjszaka sötétjében megszületett, ízig-vérig emberi történetek.

Ha kíváncsi vagy ezekre a történetekre, akkor sétálj te is a Hosszúlépéssel!