Élet egy középkori várban
Amikor ellátogatunk egy középkori várba vagy kastélyba, általában nagyon keveset tudhatunk meg arról, milyen volt az ott lakók hétköznapi élete. Hogyan éltek, miként voltak berendezve a szobáik, hogyan fűtöttek, hol aludtak és mosakodtak? Most ennek jártam utána.
A középkori élet kényelmetlenségei
Egy középkori várban lakni ma nem tűnik a luxus netovábbjának: vastag falak, kicsi, lőrésszerű ablakok, amelyek alig engedtek némi fényt az épületbe. A vár télen-nyáron hideg volt, a nagyobb tereket alig lehetett felfűteni. Bár voltak nyitott tűzhelyek, amiből a füst elvileg a kéményen keresztül távozott, azért jutott belőle a belső terekbe is bőven. Ha a füstszagot megspékeljük még a hónapok óta fürdővizet nem látott emberek illatanyagával, egy egészen bukés elegyet kapunk.
Ráadásul elvonulásra, magánéletre sem igen nyílt lehetősége egy közembernek, különösen nem egy lakótoronyban, ahol az egyetlen helyiségbe zsúfolódott össze a várnép. A várúr a vazallusaival itt fogyasztotta el az ételeket, és a korai századokban itt is tértek nyugovóra vastag takarókba, szőrmékbe burkolózva. Később persze kialakulnak a külön lakórészek: a várúrnak és családjának lesz saját lakószobája és kialakul a szolgák lakótere is.
Az ablakok befedése is gondot jelentett: Eleinte nehézkes ablaktáblákkal védekeztek a hideg ellen, később olajos vászon- és papírablakok jelentek meg. Az üveg még a 15. században is olyan drága volt, hogy csak az ablakok felső részében alkalmazták.
Egy középkori szoba berendezése
A 10-12. századi lakószobák egyetlen dísze az erős és vasalt, alacsony lábakon álló ládák voltak, ezekben tárolták a drága ruhákat. Később ezekből a ládákból alakultak ki a kovácsoltvas pántos szekrények, amelyeket szinte páncélként fogott közre a vasalás. Ülésre általában szintén ezek a ládák vagy a fal mellé állított lócák, padok szolgáltak. Önálló szék csak a gazdagabb családok családfőinek, a kolostorokban az egyházi vezetőknek jutott – bár ezek szépen megmunkált míves darabok voltak. Némelyiket egy elé tett lábzsámollyal tettek még kényelmesebbé. Persze azért a lócákat is igyekeztek sok-sok párnával komfortosabbá tenni. Számtalan miniatúrán, képen láthatunk összecsukható székeket is.
Fekvőhelyként eleinte egyszerű, fekvőkeretre helyezett ágyakat használtak, és csak a 12. századtól jelentek meg a mennyezetes, függönyözött ágyak, amelyek némileg bent tartották a meleget, és egy pici intimitást is nyújtottak. A középkori ágyak némelyike meglepően rövidnek tűnik a mai szemlélőnek. Valóban rövidebbek voltak, mert a középkorban a legtöbben félig ülve aludtak.
A középkori várakban a századok során a várúr a családjával együtt már saját szobájában alszik, a szolgák, szolgálólányok takarókba, szőrmékbe burkolózva az ágy mellett a padlón.
A 11-12. században az asztalok még leginkább két bakra helyezett deszkalapok, amelyeket az étkezés idejére állítottak fel, majd a lakoma végeztével szétszedték. Innen ered a magyar nyelvben az asztalt bontani kifejezés.
A 13-14. századra a szobabelsők is sokat változnak: egyre több lett a csodásan díszített bútor. A fogadó- vagy lovagtermek falait festmények, faliszőnyegek, selymek borították. A deszkapadlót egyre több helyen váltotta fel a tégla vagy égtettcserép padló. A bútorokat is díszes faragványokkal vagy festéssel szépítették. Általánosságban véve is megjelentek a színek a lakásbelsőkben: színes kárpitok, festmények, párnák teszik melegebbé, otthonosabbá a belső tereket. Már nem csak a láda a szoba egyetlen bútorzata. Megjelennek a díszesen faragott szekrények, tálalószekrények, pohárszékek, falitékák, fiókos íróasztalok és a hatalmas, masszív ebédlőasztalok.
Fürdő és vécé
A közhiedelemmel ellentétben azért a középkori ember is szokott néha fürödni, bár nem olyan gyakran tette ezt, mint az ókori római polgár. Pedig a városokban épp elég közfürdő állt a rendelkezésükre, amelyeket férfiak és asszonyok – különböző napokon természetesen – egyaránt használhattak. Egy középkori várban pedig mindig akadt néhány fadézsa és fakád, amelyet vászonlepedőkkel gondosan kibéleltek, nehogy egy kósza szálka felsértse valakinek az ülepét, majd a dézsákat kondérokban melegített vízzel megtöltötték. A fürdőző intimitását elfüggönyözéssel biztosították. Persze azért elég melós volt előkészíteni, majd eltakarítani a fürdőzés nyomait, így ha egyszer nekiláttak, akkor ugyanabban a kád vízben szépen, egymás után fürödtek meg az emberek. Előbb a férfiak, aztán a nők, végül a gyerekek és csecsemők. Valószínűleg innen ered a mondás, hogy a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is.
A középkori várakba nem egy helyen építettek wc-t, méghozzá oly módon, hogy a vár falából kiugró kis helyiséget a várárok fölé építették, így a latrina végterméke egyenesen oda pottyant. De természetesen a legtöbb helyen használták a kis éjjeliedényeket is, amelynek tartalmát reggelente szintén kizuttyantották az ablakon.
Készülj ONLINE a KÖZÉP SZINTŰ TÖRI ÉRETTSÉGIRE!
Készülj ONLINE az EMELT SZINTŰ TÖRI ÉRETTSÉGIRE!
Forrás: S. Nagy Katalin: “Pompázik fénnyel a ház…”