A budapesti hidak kalandos története (2. rész)
Amikor naponta unottan átutazunk budapesti hídjainkon, bele se gondolunk, hogy mennyi mindent láttak már ezek az átkelők. Feszítettek büszkén egyik parttól a másikig, aztán a következő pillanatban belerogytak a Dunába, mert egy visszavonuló vesztes hadsereg felrobbantotta őket. A mai harmincasok-negyvenesek pedig nem is tudják talán, hogy olyan hídjaink is voltak, amelyeket már rég elsodort az ár.
Erzsébet híd
Az Erzsébet híd tervezésére a millenniumi ünnepségek keretében írtak ki pályázatot, és a tervezése egyszerre indult a Szabadság hídéval. Az Erzsébet híd azért készült el később – 1898-1903 között –, mert az építése miatt az Eskü téren térrendezésre volt szükség. A tervezésre kiírt nemzetközi pályázatra 53 terv érkezett, és az első díjat három német mérnök terve nyerte el, akik egy kábelhidat terveztek. Végül ezt a tervet nem tudták megvalósítani, mert a magyar ipar nem tudott megfelelő minőségű kábelt gyártani, így lánchidat építettek, de követték a díjnyertes pályamű elegáns ívét. A megépített híd rekordernek számított a maga idejében, ugyanis születésekor sehol másutt nem létezett hasonlóan nagy fesztávolságú, mederpillér nélküli lánchíd a földkerekségen.
Németek tervezték, a híd a „halálát” is a németeknek köszönhette: 1945 januárjában robbantották fel a visszavonuló katonák. Viszonylag későn, csak az 1960-as években kezdték meg az Erzsébet híd újjáépítését, és csak 1964-ben adták át a forgalomnak az ezúttal már valóban kábelhídként megépülő átkelőt.
Petőfi híd
Ez a híd a nagy gazdasági világválság után a költségcsökkentés jegyében született, és ez meg is látszik a dísztelenségében. 1933-37 között épült, Horthy Miklósról kapta a nevét, és mindössze 7 évet „élt”. A többi hídhoz hasonlóan a németek ezt is felrobbantották 1945 januárjában. Szocialista iparunk 1952-ben építette újjá.
Árpád híd
Már az 1930-as években kiírták az elkészítéséről szóló pályázatot, és el is kezdték a híd megépítését, de a II. világháború alatt 1943-ban abbahagyták az építkezést. Talán a félkész állapotának köszönheti, hogy ez volt az egyetlen Duna híd, amely nem sérült meg a háború alatt, és a németek sem robbantották fel. Így aztán viszonylag hamar, már 1948-ban folytatódott az építése, bár csak félszélességben épült meg, amit aztán 1981-84 között úgy bővítettek, hogy a híd mellé jobbra és balra egy-egy újabb hidat építettek. Az Árpád híd furcsaságai közé tartozik, hogy a margitszigeti bejáró alatt a hídban lakik jelenleg is a hídmester, aki naponta kétszer végigmegy a hídon, és ellenőrzi annak állapotát.
Manci híd és Kossuth híd
Budapesti hídjaink történetéhez hozzátartozik még két ideiglenes híd, amelyek a II. világháború után kötötték össze a két városfelet. Mivel a németek az összes hidunkat felrobbantották, az átkelők hiánya égető problémává vált, hiszen nem csak a város ellátását akadályozta, hanem a Dunántúlon harcoló szovjet csapatok utánpótlási vonalát is zavarta. Mivel 1945 februárjában a főváros környékén véget értek a harcok, a Vörös Hadsereg épített három hadihidat, amelyek közül a Margitszigetet is érintő Manci híd tartósan is megmaradt. A szovjetek 1945 áprilisában mindhárom hidat átadták a fővárosnak, bár nyilvánvaló volt, hogy a jégár előbb vagy utóbb mindegyik pontonhidat el fogja vinni. Így aztán a parlament még ebben a hónapban határozatot hozott arról, hogy egy tartósabb ideiglenes hidat kell építeni a Batthyány és a Kossuth tér között.
A tervezett híd építésére ezúttal nem pályázatot, hanem gyűjtést írtak ki. Konkrétan a leomlott hidak, budapesti házak, a zalai olajkutak, kiégett harckocsik roncsait használták fel a híd építéséhez. Végül a megfeszített munka eredményeként a tervezett időre elkészült az új Kossuth híd, amit 1946. január elején adták át a forgalomnak. Az új híd ekkor már tényleg nélkülözhetetlen volt, ugyanis az összes többi ideiglenes hidat egy héttel korábban elsodorta az ár. De ebben a megfeszített ütemben készült a többi híd átadása is, ugyanis ez év augusztus 20-án már át is adták a Szabadság hidat a forgalomnak.
A Kossuth hidat végül 1956 tavaszán bontották el, mert a gyors munkával összeeszkábált híd ekkorra már egyre rosszabb állapotba került.
A hidat 10 éves élettartamra tervezték, ennek megfelelően elhasználódása miatt 1956-ban, mikor már nélkülözhetővé vált, forgalmát korlátozták, majd 1960-ban lebontották.