Abroncsos szoknyák és a folyó ügyek

Aki viselt már abroncsos szoknyát, az kaphatott egy kis ízelítőt abból, hogy mennyire nehéz egy ruhakölteményben bepréselődni egy WC-be, és elintézni a legelemibb szükségleteket. Spékeljük meg az abroncsot még öt-hat alsószoknyával és egy méregdrága ruhával, majd gondolkodjunk el azon, hogyan intézték ezt az ügyet a 18-19. századi hölgyek!

ágytál

Forrás: janeaustensworld.wordpress.com

A Dédanyáink és a szex bejegyzésem kapcsán egy olvasó megkérdezte, hogyan intézték a pisilést a hölgyek ezekben az óriási abroncsos ruhákban. Nos, utánanéztem, és a következőkre jutottam.

Miért járnak csoportosan pisilni a lányok?

Gondolom, rengeteg fiúban, férfiban felmerült már a kérdés, hogy mi a fenéért járnak a lányok kamaszkoruktól kezdve csoportosan pisilni. A dolognak valószínűleg evolúciós gyökerei vannak. Egy lány jobban nekivetkőzik egy ilyen műveletnek mint egy fiú. Valószínűleg ősidők óta kellett valaki, aki figyel a környékre, nem érkeznek-e illetéktelenek, akik aztán a pucér alvég láttán még valami másra is kedvet kapnak. Így aztán a lányok csapatosan intézték ezeket a dolgokat.

A nagy ruhaköltemények korában pedig kellett egy-két barátnő vagy cseléd, aki tartotta a szoknyát, uszályt, amíg a decens hölgy elvégzi a folyóügyeit.

bordalou-101

Forrás: http://nancysdailydish.blogspot.hu

Éjjeliedények diszkrét bája

Az otthonok falai között nem volt nagy ügy a pisilés. Ott voltak a beépített pottyantós WC-k, persze azért ott is figyelni kellett a ruha tisztaságára. Éjszaka, amikor hideg volt a folyosón mászkálni, vagy kiszaladni az udvari budira, gyönyörűen megmunkált éjjeliedényekkel segítettek a dolgon. Tényleg szépek voltak: mívesek, festettek, gyakran fedővel ellátottak. Némelyik úgy néz ki mint egy szószostál. Manapság a gyűjtők (mert vannak olyan fura szerzetek, akik ezeket a műtárgyakat gyűjtik!) akár 1000 eurót is megadnak egy ilyen darabért.

Az igazán tehetősek míves „lyukas foteleket” is készíttettek – szigorúan a szoba bútorzatához illő stílusban! -, hogy ne kelljen hóban-fagyban eljutniuk az udvari pottyantósig. A szék alá pedig elhelyezték a kis éjjeliedénykét.

bidet

Forrás: https://janeaustensworld.wordpress.com

Mi van, ha nincs nyilvános WC?

Manapság könnyű dolgunk van, csak beugrunk egy nyilvános WC-be. De a 17-18. században, mit tehetett egy elegáns hölgy, ha nyilvános helyen jött rá a szükség? A cselédek bekészítették az úticsomagba a hordozható éjjeliedénykét is. Külön névvel is illették az alkalmatosságot: ez volt a bourdaloue. Meglepő, de a nemes műtárgy egy 17. századi francia jezsuita papról kapta a nevét, akinek olyan hosszú prédikációi voltak, hogy a hölgyek kénytelenek voltak a miséről kivonulni, és a kis csésze segítségével könnyíteni magukon. A dolgukat ezúttal állva intézték – ahogy a lenti kép is mutatja -, a kis edénykét beügyeskedték a szoknyájuk alá, miközben a szolgálólányok tartották az edényt és a ruhát, aztán el is tüntették a végterméket. Hasonlóképpen jártak el akkor is, ha egy bálon, színházi előadáson tört rájuk a szükség. Könnyítette a dolgukat, hogy akkoriban a hölgyek nem viseltek bugyit, mert nem ismerték ezt a praktikus ruhadarabot, no meg nem is tudták volna felügyeskedni a fűző merevítői alá. Ehelyett egy kombinészerű hosszú alsóinget hordtak, amit a fenti művelet esetén elegendő volt csak fellibbenteni.

L0035677 Tin glazed earthenware female urinal Credit: Wellcome Library, London. Wellcome Images images@wellcome.ac.uk http://wellcomeimages.org Tin glazed earthenware female urinal Photograph 1820 - 1891 Published: - Copyrighted work available under Creative Commons Attribution only licence CC BY 4.0 http://creativecommons.org/licenses/by/4.0/A gyönyörű ruhaköltemények, a fűző és az abroncs eltűnésével fölöslegessé váltak ezek a kis edénykék, és bekerültek a múzeumok vitrinjeibe, ahol megcsodálhatjuk eleink kifinomult ízlésvilágát, és azt a gondosságot, amivel ezt az alantas tárgyat is ilyen ízlésesen kidíszítették.

KATTINTS A LINKRE!

Készülj ONLINE az emelt töri érettségire!

Készülj VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL  a töri érettségire!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességekről olvashatsz!

 

 

Kategória: Életmód   Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük