A diktatúra 8 legbiztosabb jele

Néha nem árt átismételni, melyek a diktatúra legfontosabb jellemzői, ugyanis a XX. században több diktátor is bebizonyította, demokratikus eszközökkel is vígan hatalomra lehet jutni, majd lebontani a demokrácia legalapvetőbb intézményeit. És mint tudjuk, a diktátorok egymástól tanulnak…

1. A hatalom egy ember/párt kezében összpontosul

Egy szegényebb, demokráciában kevésbé jártas országban leginkább puccsal lehet hatalomra kerülni. Egy olyan országban viszont, ahol a politikai befolyás több ember, intézmény között oszlik el, rafináltabbnak kell lenni. Ahogy Hitler esetében is láttuk, demokratikus választások útján is hatalomra lehet kerülni, és később az emberből még válhat diktátor. Ebben az esetben viszont a legtöbb diktátor figyel arra, hogy legalább a látszat kedvéért fenntartson bizonyos demokratikus kereteket: például működni hagy néhány ellenzéki pártot, újságot. Ennek megvan az az előnye, hogy így könnyebben át lehet látni, mivel foglalkoznak a diktatúra ellenfelei, ráadásul a demokratikus országok számára be lehet bizonyítani, hogy “itt kérem demokrácia van”. Persze még jobb, ha a diktátor a saját híveit bejuttatja az ellenzék közé, akik aztán belülről bomlasztják szét az ellenzéket.

A diktátorok hatalomra jutásuk után általában lebontják a demokrácia legfontosabb elemeit: a szabad sajtót, a független bíróságokat, befolyásuk alá vonják az önkormányzatokat, betiltják az ellenzéki pártokat, civil szervezeteket. Ennek a “legdemokratikusabb” módja, ha átírják az alkotmányt, és olyan választási rendszert hoznak létre, amely garantálja, hogy hatalom még hosszú évtizedekig a diktátor kezében maradjon.

2. Sajtó feletti teljes kontroll

A média ellenőrzése a diktátor egyik leghatásosabb eszköze. Fontos, hogy a diktátor teljes ellenőrzést gyakoroljon az újságok, tévé- és rádiócsatornák felett. Ha ez sikerül, a következő választási kampányokat már simán a diktatúrát pártoló médiára lehet hagyni, mert tudni fogja, hogy mi a dolga: az ellenzék besározása, a rendszer ajnározása. Az állami média kizárólag egyetlen okból létezik: hogy hírt adjon a világnak a diktátor és a diktatúra sikereiről.

3. Leszámolás az ellenzékkel, ellenfelekkel

Amikor egy diktátor hatalomra jut, az első és legfontosabb feladata az ellenzékkel való leszámolás. Ez jelentheti az ellenzéki politikusok megvádolását, nevetségessé tételét, az ellenzéki pártok szétzilálását, de egy igazi diktátor nem riad vissza a bebörtönzésüktől, sőt kivégzésüktől sem. Ezután pedig következhet a társadalom ellenzékinek tartott tagjainak megfigyelése, megfélemlítése, ellehetetlenítése, később pedig a letartóztatása. Az vérbeli diktatúrákban egy idő után már elég lesz a gyanú is, hogy valakit elhurcoljanak és bírói ítélet nélkül kivégezzenek. Ez azon túl, hogy felszámolja a diktatúra ellenfeleit, abban is segítséget nyújt, hogy példát statuáljon a társadalom számára: te is így járhatsz, ha nem állsz be a sorba. Egy igazi diktatúrában pillanatokon belül kiépül a titkosrendőrség, a besúgóhálózat, amely állandó megfigyelés alatt tarthatja a lakosságot.

Nagyon fontos, hogy az erőszak nyilvános legyen, mert csak így éri el az egész társadalmat az üzenet: ebben az országban nem lehet más véleményed mint a pártnak/vezérnek.

4. Kell egy ellenség, akitől a diktátor megvéd

A diktátor hatalmon maradásának kihagyhatatlan lépése, hogy kell egy ellenség, akitől csakis és kizárólag a diktátor tud megvédeni. A nacionalista és rasszista ösztönökre hatva pillanatokon belül remek ellenséget lehet kreálni: zsidók, muzulmánok, kommunisták, burzsoák. A diktátor így a nemzet megmentőjének szerepében tetszeleghet, ráadásul remekül el lehet terelni az emberek figyelmét az önkényuralom számos problémájáról. A képzelt ellenség fenyegetése egységbe forrasztja a népet, és ha még nem is ért mindenben egyet az uralmon lévő párttal, vezérrel, érezni fogja, hogy az ellenségtől csak egy erős ember/párt tudja őt megvédeni.

5.  Az erős vezető mítosza

A jó diktátor egyedülálló képességekkel rendelkezik: hősiesebbnek, bátrabbnak tűnik az átlagembernél, akinek különleges szerepet szánt az ég: ő a népe megmentője. Ha ügyes, remek mítoszokat épít maga köré, ha még ügyesebb, elhiteti az emberekkel, hogy a nép jólétének, boldogulásának elengedhetetlen feltétele, hogy ő legyen hatalmon.

A diktátorok nem a móka kedvéért építenek ki személyi kultuszt, vagy azért, mert a hatalom a fejükbe szállt (persze Istent játszani biztos nagyon szórakoztató lehet). A személyi kultusznak praktikus oldala is van: egyrészt félelmet kel, másrészt a legyőzhetetlenség érzését sugallja, harmadszor korlátlan jogot biztosít a kormányzáshoz.

A személyi kultusz első szabálya: légy látható! A diktátorokról képek, szobrok készülnek, intézményeket, utcákat, tereket neveznek el róluk – még életükben. A lényeg, hogy a lakosok lépten-nyomon szeretett vezérükkel találkozzanak. A diktátorok általában saját államfilozófiát alkotnak: marxizmus, nácizmus, fasizmus vagy éppen a demokrácia egy sajátos változata. A grafomán diktátorok pedig remek könyveket írnak, amelyet aztán tananyaggá lehet majd tenni.

6. A vezér és családja meggazdagodik

Semmi értelme nincs diktátornak lenni, ha ez a vezér számára nem biztosít luxus körülményeket. Egy vérbeli diktátor összeharácsol magának egy vagyont, majd gondoskodik róla, hogy az olyan helyre kerüljön, ahol senki nem bukkan rá. Általában külföldi bankszámlákon, esetleg strómanok számláin, cégeiben tárolják a vagyonukat. És lássuk be, szükségük is van erre, hiszen a diktátorok gyakran kényszerülnek menekülni az országukból, így jó, ha van mit a tejbe aprítani öreg napjaikban. Diktátorként nem csak a vezér, de a családja és a közvetlen barátai is gyorsan megtollasodnak.

7. Irányított elit

A diktatúrában fontos, hogy a vezér mellett legyen egy jól irányított elit, aki mindenben hűségesen támogatja a vezért. A hűséget virgáccsal és mézesmadzaggal lehet elérni, de a legjobb a kettőt váltogatni. A hűtlenség gondolatát is azonnal meg kell torolni, ugyanakkor pedig érdemes közpénzből teletömni a zsebeiket. Egy diktátor a természeti erőforrásokat, az ország javait és a közpénzeket személyes vagyonként kezeli, és abból bőségesen juttat a hozzá hűséges vezérkarnak. Alig van olyan diktatúra, ahol ne fejlesztették volna tökélyre a korrupció intézményét. Az emberek mohók, és amíg megkapják a saját szeletüket a tortából, addig hűségesek maradnak. Ráadásul ha részt vesznek a korrupcióban, a diktátor bűntársaivá is válnak, ami még hatékonyabban megakadályozza, hogy a diktatúra ellen forduljanak.

8. Irányított oktatás

A legtöbb diktátor a hatalomra jutásának első percétől gondol arra, hogy hűséges ifjúságot neveljen. Ennek a legjobb eszköze a központilag kiadott tanterv, amely lehetőség szerint alaposan át van itatva az uralkodó ideológiával. Fontos lépés az iskolák államosítása, a tanárok megfélemlítése/megnyerése. Lényeges lépés az óvodától a felnőttkorig különféle ifjúsági szervezetek létrehozása, ahol a gyerekeket hűséges pártkatonákká lehet nevelni. Egy diktatúra számára nem elhanyagolható szempont az sem, hogy csökkentsék az oktatás színvonalát. Mert minél butább és alig gondolkodó fiatalok kerülnek ki az iskolapadokból, annál kisebb az esélye annak, hogy átlátják a diktatúra működését.

Arra várni, hogy egy diktátor lemondjon a hatalmáról, teljesen fölösleges. Miért is tenné? Szemérmetlenül gazdaggá vált, élvezi a luxust, istenként imádják. Ha magától mondana le a hatalmáról, nagy eséllyel bíróság elé állítanák, és hosszú évekre börtönbe csuknák vagy kivégeznék. Így aztán a diktátorok jóval hosszabb ideig maradnak hatalmon mint demokratikusan kormányzó kollégáik. Persze azzal mindig számolniuk kell, hogy népük egyszer mégis azt mondja: elég volt!

Készülj velem az emelt töri érettségire!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!

Forrás: Mikal Hem: Kezdő diktátorok kézikönyve

Hozzászólások

  • Baráth Gyula szerint:

    Hol vannak a hozzászólások?

  • Juhász György Ferenc szerint:

    Most is folyik pontról pontra ez a gyakorlat Hazánkban…

  • Benedek Márkó szerint:

    Ez soha se lesz itthon, mert az erős vezetőnek sose lesz mítosza, mert mindig befuccsol szerencsére 😀
    Pl.: Nagy foci hatalom 😀 hiába öl milliárdokat bele mindig kutya ütök maradunk.
    A többi sajna már nagyjából megvan ennek a ………-nek,ott fent.

  • Ana szerint:

    Van, aki ebben nem ismer rá orban viktorra?

  • Ana szerint:

    Van olyan, aki ebben nem ismer rá orban viktorra?

  • DR. Akula szerint:

    Kedves Ana!
    Igen vannak, kb.2.5 millió agymosott fideszes.

  • Fzoli szerint:

    Talán ha lehetne valaki másra is szavazni. De a korábbiak még most is önnön magukat akarja lenyomni a választók torkán, holott Magyarországon még soha senki sem került vissza a hatalomba, ha egyszer megbukott. Rájuk sosem fog több ember szavazni mint eddig.

  • Fekete Sándor szerint:

    sajnos ez teljesen aktuális napjainkba nálunk

  • Varró Tiborné szerint:

    Ez az összes pontban megegyezik a mai Magyarországgal!!!!!!

  • Rezes Ede szerint:

    Minden momentum kísértetiesen egybeesik a most regnáló kormány lépéseivel…

  • NágelF szerint:

    Fzoli!

    Kicsit ne egyoldalúan fogalmazz máskor!

    Ezt írod:
    “holott Magyarországon még soha senki sem került vissza a hatalomba, ha egyszer megbukott”

    Orbánt 2002-ben már egyszer megbukott. 2006-ban sem került hatalomba.

    Másrészt te gondolom gyurcsányra értetted, de nagyon elfelejted azt a tényt, hogy neki erre nincs esélye, mert kevesen vannak mellette.
    Kérlek, a népet soha ne azonosítsd be ha például Thürmer Gyula vagy akár más törpe párt vezetőjével, mert itt sem Thürmert nem akarja a többség, sem gyurcsányt, de a legtöbben a mostani elnyomó orbán bűnbandát nem akarják!

    Az meg soha ne legyen akadálya annak, hogy valakit leváltsanaK, börtönbe küldjenek, mert habiszti nincs más szerinte.

  • democracywhat szerint:

    1. Orbán Viktor, Fidesz
    2. ellenzéki sajtó és média eltaposása (Herbál rRality, kisebb ellenzéki lapok)
    3. https://www.youtube.com/watch?v=U1KAkQHSVfo
    4. migránsok
    5. stadionok, választási plakátok
    6. Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, stb.
    7. kerettanterv, iskolák állapota

  • Vámos József szerint:

    Mikor fog az ellenzék észbe kapni? Most az adventi időszakban nem kellene törni, zúzni. A választások előtt valódi összefogásra lenne szükség. Az egyéni sütemények sütögetése nem fog kenyér töréshez vezetni. nem látok hiteles ellenzéki vezetőt.

  • Anna szerint:

    Aki abban hisz, hogy ezt az embert még demokratikus úton, választásokkal le lehet váltani, az tévúton jár, és semmit nem értett meg az olvasott anyagból.

  • Horváth Györgyné szerint:

    A pedagógusokat a kötelező óraszámon túl ,
    heti 3 óra kötelező helyettesítésre kényszerítik,melyet nem is akarnak kifizetni soha.

  • zsa63 szerint:

    @Fzoli: De bizony, Magyarországon is került vissza bukott politikus a hatalomba, sőt! Orbán Viktornak hívják! Vagy tán el tetszett felejteni 2002-t?

  • #belfődesburicskás szerint:

    Ahogy én látom. A diktatúra mára teljesen kiépült és ezt a korábbi rendszer uralkodói által végzett hatalom-átmentés hozta magával.

    Ugyanis tetszik vagy sem, az nem demokrácia és nem is lehet azzá, ahol az országgyűlési képviselők pártlistáról juthatnak be, ahol a választott képviselő ténylegesen nem elszámoltatható és nem visszahívható, ahol a legfőbb közjogi méltóságokat nem közvetlenül választják.
    Ahol a választópolgárnak 4-5- akárhány évig kuss a neve, csupán az X behúzásakor “hallathatja” magát.

    Az, hogy a rendszert tökéletesíteni pont Orbánnak sikerült, tessenek Gyurcsánynak megköszönni! Ugyanis, ha ő hallgatva a népre, ha úgy tetszik alárendelve magát a népfelségnek, 2008-ban eltakarodik a közéletből, ráadásul előrehozott választások lettek volna, akkor a Fidesz nem nyert volna 2/3-s többséget. Ergo nem lett volna új Alkotmány, nem lett volna új választási törvény, nem lettek volna átrajzolva a választókerületek.

    Jah. És mégegy észrevétel.
    Ki is kezdte leépíteni az oktatást? Ki is kezdte kinevelni a semmirevaló, gondolkodásra képtelen droidokat, akik ma választópolgárokként hűséges kiszolgálói a rendszernek?
    Elárulom. A Horn-Kuncze kormány oktatási minisztere: Magyar Bálint.
    Ugyebár akkor lépett életbe az általam “minden hülyének diplomát” rendszer. Akkor lett atomjaira bontva az addig méltán híres köz- és felsőoktatás rendszere.
    Akkiriban ment végbe az üzemi tanműhelyek felszámolása, miután a szakmunkás-képzés megszűnt létezni.
    És ehhez a mai 30-40 éves korosztály szülei tapsoltak, asszisztáltak. És a helyzet azóta folyamatosan és exponenciális ütemben romlott.

    Egy szó mint száz:
    “Köszönjük SZDSZ! Köszönjük MSZ(M)P!”

  • Mátyáss szerint:

    Egy dolog nem valósult ebből még meg, az 5. pont harmadik bekezdése. A többi, ahogy a cikk nyíltan sugallja is, mind itt van a nyakunkon.

  • Lazics szerint:

    Szerencsére sokan vannak már akik kritikusan, de reálisan értékelik a pillanatnyi helyzetet, mint pl. ….buricskás.
    Megjegyzem, ha már törtémnelem órát tartunk, hogy bukott miniszterelnökről akkor beszélhetünk, ha valaki nem tölti ki hívatali idejét, mert közben megbuktatják (Medgyesi et.), vagy mert önmagát buktatja meg (Gyurcsány et.) O.V. kitöltötte idejét nem bukott meg! Pártja 2002-ben legtöbb szavazatot kapta,tehát megnyerte a 2002-es választást! (másként alakult volna, ha a MIÉP szavazatait – közösen – nem csalják el). De így az MSzP-SzDSz tandem együtt, valamivel többet kapott, Ez képviseleti demokrácia. Véig szenvedtük a “nyolc évet”. A háromszori 2/3-nak valami oka csak van.(És nem a diktatúra!)

  • Istvan Harsany szerint:

    Ha mar mas nincs akire lehet szavazni akkor talan az oroszokat vagy az osztrakokat kell megkerni, hogy jojjenek vissza. A Magyar nep, mint mar a tortenelem is bizonyitja, nem tudja sajat magat vezetni. Valamelyik mas nep, konyorgom, segitsen mar nekik!

  • Croat szerint:

    Istvan Harsany: Húha… amennyire lehet, kimaradok ebból a vitából, de ilyet viccből sem érdemes felvetni. Párszor el akarták törölni a föld színéről Magyarországot, te pedig tálcán átadnád valakinek?

    Senki másnak nem fontos, hogy megmaradjunk, csak nekünk.

  • robibá szerint:

    Központi tanterv helyett tényleg a tantestületnek lehessen eldönteni, hogy mondjuk liberális, hungarista, keresztény, muszlim, marxista stb. filozófia mentén tanítson egy állami fenntartású suliban. Na az már demokrácia.

  • Hunyadi Péter szerint:

    Baromság!
    1. A Fidesz-KDNP nagy arányú győzelméhez kellett a balliberális kurzus nyolc éve. Talán arról is a Fidesz-KDNP tehet???
    2. Semmilyen kontroll nincs a sajtó nagyobb része fölött.
    – önmagukat újságírónak nevező, ezért érinthetetlen, bírálhatatlan sajtómunkások a kiváltságaikat féltik, amikor nem csak a megbízóik üzenetei vannak jelen a médiatérben.
    – a kormánynak joga van elmondani az álláspontját, különösen akkor, ha az újságírók nem közvetítik a híreket, ami a dolguk lenne, hanem gyártják. Nagy különbség.
    – A kényszerhelyzetet és az újságíró szakma szégyenét rákenik a kormányra.
    – a tényszerű közlésre való törekvés nem kontroll,
    hanem elemi etikai kérdés.
    3. Az ellenzék színvonaltalan állapota az identitás nélküliségben van. Nincs definiálva, kiüresedett a baloldali és a liberális kifejezések, hogy a nyilvánvaló szómágiát, pl. “haladó” ne is említsem. Nem lehet tudni, hogy a szavak mit jelentenek. Ez talán Orbán Viktor hibája??? A Fideszben azt is szeretem, hogy a szónak van értelme.
    4. Magyarországnak sajnos nem egy ellensége van, hanem sok. Belső és külső is bőven. Nem értem, hogy mit kellene tenni az ellenséggel??? Átadni a hatalmat nekik, nehogy “diktatúrának” tűnjön a hazafiságunk az állhatatosságunk, az áldozatunk????
    5. Nagyon fontos az erős vezető. Ez miért baj??? Vádként képesek kimondani egy elemi követelményt??? A választás nem erről szól??? Milyen vezetőnek kellene lenni. Mosogatórongynak???
    Ha személyi kultusz lenne, akkor nem lenne méltatlan cikkek és bejegyzések tömege. Orbán Viktor nagyobb tiszteletet érdemelne, mint amit kap.
    6. Nem a “vezér és családja” gazdagodik, hanem az egész ország!!! Nagy különbség! Nincsenek a leggazdagabbak között. Ha lennének az sem zavarna. A magyar “gazdagok” vagyona jelentősen elmarad a térségünk gazdagaihoz képest is, nem hogy a német, vagy más nyugati országok nem hogy a német, vagy más nyugati országok gazdagaihoz képest. Olcsó demagógia, uszítás gazdagságra hivatkozni. Kellene csak, szükség lenne rá, hogy legyenek magyar, nemzeti elkötelezettségű gazdagok.
    7. Ez akár be is vállalható. Az elit sem független, ahogy senki sem. Jó lenne, ha nemzeti érdekek mentén működne a magyar elit és nem a külföldi logika és érdek alapján. Vajon magyar ember csak és kizárólag bérmunkás lehet?? Tulajdonos csak és kizárólag külföldi lehet?? A külföldi tulajdonosok és gazdagok életmódja, költései csodálat tárgyai, bezzeg, ha magyar ember tekinthető relatív módon vagyonosnak, akkor azonnal indul a kriminalizálás.
    8. Erre szükség lenne. Most is irányított, csak éppen kommunisták, ostoba mantrát ismételgető senkiháziak által irányított. Nyilvános célok mentén irányított hazafias oktatásra lenne szükség, államilag finanszírozott gender-büfé szakok helyett…

  • bubopestis szerint:

    More ez is szép. Szlovákia, Románia lehagyott, lassan a vilt Jugoszlávia, Bulgária is húz el. Jobban jártunk vilna ha trianonnal szétkapják az egész országot a brébe. Nyugaton fasza lenne keletnek meg egyrészt mindegy másrészt Romániában vagy Ukrajnában jobb lenne mint itt. Cserébe ilyen hunyadipetik se lennének akik bizonygatják higy ez nem szar, ez csokiluding, csak nem annak tűnik. Xd esküszöm egész jó vicc csak kicsit durva

  • András szerint:

    minimum 7/8, ennek ellenére biztos voltam benne, hogy lesz olyan hozzászólás is, mint kedves Horvát Péter honfitársunké, melyben megmagyarázza hogy a döglött ló alszik…

    Észak Koreában is biztosan akadna pár elvakult figura, aki teljes meggyőződéssel bizonygatná, hogy ott sincs diktatúra

  • Frimmer szerint:

    És most kezdődik a klasszikus diktátor módszer, a harcostársak
    likvidálása. A tanuk eltüntetése, Egyre több fidesznyik ellen kezdődnek eljárások.

  • Zoltán szerint:

    András 🙂
    Észak Koreában csak olyan emberek vannak, akik azt hangoztatják, hogy ott nincs diktatúra 🙂
    Viszont az is tény, hogy az egyik legműködőképesebb társadalmi rendszer 🙂 Lásd, volt Jugoszlávia 🙂

  • Edit Peter szerint:

    Már az összes politikusnak nem a TV elött, és nem a politikában kellene bohóckodnia… meneszteni az összeset, és szakértői kormányt összeállítani közgazdászokból, ügyvédekből, tanárokból, bírókból, stb.
    Mert ez már tűrhetetlen.

  • Next Wave szerint:

    2 dolgot nem értek, de azt nagyon nem:

    1. Ha SENKI nem szavaz a fideszre, akkor minden
    általa hozott hatalmát bebiztosító törekvése
    hogyan kerülne érvényesítésre. Ha 0% szavazata lesz a következő választáson, akkor mit lép?

    2. A kormányt, minden közalkalmazottat, minden nyugdíjast,
    segélyen élőt az adót/tb-t befizetők pénzéből finanszíroznak. Miért nem jogos hogy a dolgozók dönthessenek CSAK ÉS KIZÁRÓLAG arról, hogy kinek hajlandóak a saját jól megérdemelt munkájuk után fizetni a képviseletükért?
    ADDIG, amíg a 3M nyugdíjas dönti el választáskor, hogy ki irányítsa az országot, és a benne DOLGOZÓKAT, addig itt bizony nem lesz 0%-a fidesznek, a dolgozók pedig
    boci módra sz….nak. EZT mikor veszik észre?
    soha nem lesz 0%-a fidesznek.

  • Névtelen szerint:

    Amúgy azt levágjátok, hogy azért ismertek rá a cikk alapján a jelenlegi viszonyokra, mert a cikket azokhoz igazították? Illetve azokhoz a témàkhoz, amivel az ellenzék sokat foglalkozik. Amúgy Hitler milyen demokratikus úton került hatalomra?

  • B-man szerint:

    Nem is értem! Jöttök itt azzal, hogy ki kezdte a lejtőn lelöki az országot. “Ki szart először a műzlinkbe…” nem teljesen mindegy, hogy ki tette először? Ki kezdte? Tényleg ez az érdekes? Nem sokkal inkább az, hogy miért folytatták, hogy miért kellett megszokni azt, hogy csak úgy ehetek műzlit, ha benne úszik O1G barnája? Remek dolog a történelem óra… fontos tudnunk, nem elfelejtenünk… pontosan emiatt tudhatjuk, milyen autokratikus rendszer. Ezért láthatjuk, hogy pontosan oda érkezünk. Nincs hiteles ellenzék. Gyenge ellenzék van. Viszont van hiteltelen kormányunk ill. miniszterelnökünk. Az jobb? Mitől lenne? Nekem elég lenne egy olyan is, aki a műzlimbe nem rondít bele, csak engedi, hogy megegyem. Esetleg tejet ad hozzá… mostanra viszont, a jelen állapotoktól már hánynom kell!

  • atitika szerint:

    Itt már csak a csau ellen is alkalmazott kilövős módszer hozhat változást…

  • Orbán azért annyira nem jó képességű, hogy diktatúra legyen…
    Az 1989 előtti orbánnak, kurva jó politikusi szkiljei voltak…a vereség hatására romlott meg a lelke…viszont vele együtt a képességei is…
    Ez inkább autokrácia:azaz félig feudalizmus, félig demokrácia
    Az ellenzék nevetségessé tétele nálunk nem annyira nehéz…
    MERT NÁLUNK AZ ELLENZÉZ NEVETSÉGES IS.
    DE ORBÁNÉK LEGALÁBB UGYAN ENNYIRE AZOK…
    EZÉRT NEM LESZ ITT DIKTATÚRA…
    HA RÁKOSIT CSAK ÚGY FENTRŐL LE LEHETETT VÁLTANI…
    PUTYIN MIERT NE TENNÉ EZT ORBÁNNAL.
    EZÉRT AZ EUBÓL KILÉPNI NEM FOGUNK…ÍGY EZ SEM FOG NEKI SIKERÜLNI, ÚGY MINT A FOCIJA

  • Öreg, távoli tibor szerint:

    Bocs, hogy nagyon öreg diákként hozzátok szólok- de örülök ,hogy már nyitogatjátok a szemeteket!!
    Röviden- mennyi legyen a képviselők fizetése és miért? /Magyar
    Hírlap ’89/
    Diktatúra!?-birka nép a magyar! /90-es évek végefelé/
    “…-50 év múlva “eltünhet” a nemzet ill. megváltozhat az országneve. Az új név majd utalni fog az ország akkori gazd-i
    állapotára és magyar lakosságának életminőségére valamint a Kárpát-medencében -többségében- élők születésihelyére és eredeti származásukra.
    Az elnevezés: KÍN-ROM /90-es években/

    A Verete migrati col…tartalmú írások/is/ eljutottak a
    Magyar Hírlap-Magyar nemzet-Népszabadság szerkesztőségeibe.
    /A latin nyelvű írást egyik legtiszteltebb fejedelmünk írta, aki bár több nyelven beszélt, de magyarul nem ! Olvassátok el./
    Ui:H.P. úr. A meggazdagodásnak a módja nem mindegy.

  • Attila Kiss szerint:

    AZ ORBAN MAFFIA PENZSZORASAI:

    Orbánék többezer milliárdos pénzszórásai!
    ALLAH AKHBAR ORBÁN mérhetetlen pénzszórása a teljesség igénye nélkül:

    Orbán kisvasútja 850 millió Ft

    Orbán Várba költözése 19 milliárd Ft

    Rogán új minisztériuma 24 milliárd Ft

    Orbán röszkei kerítése 22 milliárd Ft

    Fazekas S. egy brókercégnél bukott 1.4 milliárd Ft

    MET, az értelmetlen offshore gázcég 100 milliárd Ft

    Szíjjártó, Magyar Kereskedőház Zrt. 2.4 milliárd Ft

    Ex USA kongresszusi képviselő, C. Mack 1.4 milliárd Ft

    FK Csíkszereda focicsapat 1.2 milliárd Ft

    Századvég 2014-es tanulmányai 1.4 milliárd Ft

    KOGART galéria évi 200 és 600 millió Ft

    450-es mobil hálózat Miért is? 13 milliárd Ft

    Nyúltenyésztési „szakkönyv” 31 millió Ft

    Látványsportok 190.8 milliárd Ft

    Felcsúti focicsapat 9.2 milliárd Ft

    Nem működő csődvédelem 626 millió Ft

    Munkahelyteremtés 0 új állás 300 millió Ft

    MTK stadion 1.53 milliárd Ft

    Nyugdíj kassza 3000 milliárd Ft

    MNB műkincsre 4 év alatt törvénytelenül 30 milliárd Ft

    Közmédia 2015-től 100 milliárd Ft

    Államkötvények offshore értékesítése 27 milliárd Ft

    Matolcsy villavásárlás 1 milliárd Ft

    Roma önkormányzat dajka képzés 1.5 milliárd Ft

    Győri Tibor sajtófigyelés 4.4 milliárd Ft

    Zöld Erdély Egyesület 11.2 millió Ft
    Erdély gazdasági fejlesztése 2019-ben 50 milliárd Ft

    MMA Fekete Görgy 6.5 milliárd Ft

    Laslie Mándoki koncert 100 millió Ft

    Corvin lánc vendégház 1 milliárd Ft

    Erdélyi kulturális programok 1.47 milliárd Ft

    Bánsági magyarság kulturális programok 150 millió Ft

    Olimpiai központ 40 millió Ft

    Zsidó emlékezet 4.7 milliárd Ft

    MKB bank 300 milliárd Ft

    Határon túli papok és lelkészek 420 millió Ft

    Kormány autóflotta 6 milliárd Ft

    Nemzeti infokommunikációs stratégia 1.4 milliárd Ft

    Ózdi filmes élménypark 1 milliárd Ft

    Brain Bar koncert Bp-en /143 eladott jegy/ 100 millió Ft

    Ócsai lakópark 2.7 milliárd Ft

    Összesen: 3. 919. 188. 200. 000 Ft
    (háromezer-kilencszáz-tizenkilenc milliárd Ft)

    Viszont nem épültek kórházak, autópályák,
    utak, vasút stb…..

    Nem kaptak megfelelő béremelést az orvosok, ápolók, tanítók, tanárok, mentősök, tűzoltók, közszolgák, stb.
    Ami még kimaradt a felsorolásból:

    Laosz: 160 millió Ft

    Iraki keresztények: 580 millió Ft

    Fülöp-szigetek 600 millió Ft

    Oroszoknak stadion: 17,5 millió Ft

    Kenya, Jordánia: 535 millió Ft

    Sri Lanka 285 millió Ft

    Vietnam: 379 millió Ft

    Szerbia: 387 millió Ft
    Vajdasági magyaroknak lakás támogatásra 3 milliárd Ft

    Ukrajna 415 millió Ft

    Ukrajnai magyar tanárok támogatása évi: 500 millió Ft
    Ukrán nyugdíjasoknak évi 10 milliárd Ft

    Nigéria 17 milliárd Ft
    Mexikói templomfelújítás 2 milliárd Ft

    Kimaradt valami? Egészen Biztosan!
    Politikamentessé tennéd a karácsonyt 2018-ban?
    Tényleg? Orbánt politikamentesség címen, sutyiban szétosztott 72 milliárdot:
    – 1,2 milliárd a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek;
    – 2,5 milliárd a Sapientia Alapítványnak;
    – 5,9 milliárd az Egri Főegyházmegyének;
    – 150 millióval lett gazdagabb az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja;
    – 1,7 milliárddal a Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje;
    -1,7 milliárddal a Dunamelléki Református Egyházkerület;
    – 1,5 milliárddal a Rátgéber Kosárlabda Akadémia;
    – 1,7 milliárd forinttal a Magyar Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány;
    – 3,3 milliárd jutott a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft.-nek;
    – 1,4 milliárd a Budafoki Munkás Testedző Egyesületnek;
    – csusszant 300 millió a Postás Sport Egyesületnek;
    – 125 millió a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek.
    – 225 millió a Csengeri Futball Clubnak;
    – a Magyar Természetjáró Szövetségnek meg 450 millió.
    Áldott Békés Karácsonyt!

  • Szabó Mariann szerint:

    Szeretnék akkor az emberiség történelméből jó példát kérni !
    Miért bukunk meg mindig ????

  • Hegyi Zoltán. szerint:

    Hunyadi Péter: Végre egy értelmes ember, értelmes hozzászólása.

  • Karaka szerint:

    Hegyi Péter!!.ha-ha-ha!!!!. Nevetséges vagy!, a Hunyadival együtt!!.???? Mármint, nem a történelmivel!!!.???

  • Karaka szerint:

    ..Bocsánat!,??Hegyi Zoltánnak szólt!,nem Hegyi Péternek!!.???

  • Kirill szerint:

    Ez a cikk is a diktatúra egyik elemét használja: manipuláció

  • NND szerint:

    Az eurót valamiért nem sikerült még bevezetni, bár a szomszédos Szlovákiában igen.
    Miért is? Ja, hogy nem lehetne nyerészkedni az árfolyamon?
    Meg képzettség nélkül is látszana, hogy Szlovákiában a hazaihoz képest kb másfélszeres vagy dupla fizetést adnak, Ausztriában meg majdnem háromszorost.
    Ezzel akarják itthon tartani a fiatalokat? Ahelyett, hogy túlóra törvények bevezetésén gondolkodnának, megfordulhatott volna a fejükben, hogy ha esetleg nem éhbérért dolgozna a magyar, akkor még szívesen is túlórázhatna. Családbarát kormány, anya és apa túlórázzon, hogy ne tudjanak azon gondolkodni, hogy esetleg még egy gyereket vállaljanak, mert nem lesz miből.

    Minden gondolkodó fiatal elhagyja az országot, mert itt mindenben csak keresztbe tesznek. És akkor mondanom sem kell, hogy nagytöbbségben a nem kiváló képzettségű, minőségű dolgozók maradnak, akkikkel a fejlődés menete lassabb. Ugyanúgy migránsokat fogunk befogadni, mert nincs, aki dolgozzon. Na, erre majd kíváncsi leszek, hogy lesz lekommunikálva a néppel.

    Ha az “élni és élni hagyni” működne itthon, már jóval több fiatalunk lenne, maradna, akik szeretettel vagy törődéssel munkálkodnának hazánk jobbá tételén. De előbb vagy utóbb a megbecsülés hiánya elűzi az embert.

    Nem Brüsszel a hibás, ezt mondani se kell, olvastuk a cikkben is. Belülről lehetetlenítjük el a fejlődést. Ahol szabadság van, ott kiírhatjuk, hogy “szabadság”, ahol diktatúra, ott ki kell írni.
    Ha Magyarország jobban teljesít, akkor ki lenne írva minden ötödik plakátra?

  • Sziasztok! Tudja, ha semmilyen plugin segítse és
    SEO? Próbálom kap a blogomban, hogy rangsorolja a bizonyos célzott kulcsszavakat, de nem látok túl jó eredménye.
    Ha tudod, minden kérem megosztani. Kudos! – calatorprinromaniaturistica.blogspot.com

  • Kiss Aniko szerint:

    “ Az állami média kizárólag egyetlen okból létezik: hogy hírt adjon a világnak a diktátor és a diktatúra sikereiről”
    dehogyis, hiszen latjuk, orszagon belül a menekultek kerdeseben, a megtevesztesben azamos teruleten a koznepre milyen erosen hat. Olyan kozhangulatot general, amilyent akargeneral, amit akar, most plSoros-gyuloletet, romagyuloletet, latjuk hatasat a nok alavetettsegeben, a szegregacio megvedeseben, stb, stb. Ezzel valasztst kepes nyerni.

  • annamari szerint:

    Most hogy már ez a patkány megteremtette a 8. pontot is , nyugodtan eltakarodhat nincs több pont.

  • Balogh Árpád szerint:

    Rettentő érdekes hogy a lelkes harcos hozzászólók nagy része mind álnév mögé bújva kiabál hogy(könyörgöm akasszuk fel),azonban három sornál több nem tellik a kútfőből.Az ellenzék balfaszságáról és rosszindulatáról is lehetne ódákat írni.A Fidesz bevezette a lakásokba a politikát?Ott ül a hátad mögött és utasít?Utasít rá hogy egy dalvetélkedő kommentjeit elárasszák a kormányellenes hozzászólások?Annyira el van nyomva a média hogy jobboldaliként ömlik rám a baloldal szemete,az összes rosszindulatú hazug megosztogatás.Vannak jogos kritikák is,azonban ez a minden sza amit a kormány csinál, ez pontossan a fent vádolt karaktergyilkosságba illik!Gyűlületkampánnyal vádolni a Fideszt úgy hogy árad a rosszindulatú gyűlölet nemcsak rá hanem minden szavazójára is,az nem a kommunista időszak kollektív bünösség elve?Nem elmenni szavazni,helyette a monitort köpködni,azután választási csalásokat kiabálni,az a hülye a bíró focihasonlat szerintem.Elég egy fejcím és ha utálok valakit már osztom is!Elolvasni,utánna nézni hogy igaz vagy sem(legtöbbször 5 perc is elég)az nem megy.Könnyebb köpködni,ez olyan fajta rangsorolt bejegyzéseket írni.Csekély,sekély értelmi képességeket sugall.

  • Énisnévtelen-így trendi szerint:

    Ez a cikkecske és a hozzászólások 95%-a pontosan tükrözi azokat az indokokat, hogy mi a legfőbb probléma. Magyarország fekete-fehér. Önkritika, önjobbító szándék alig létezik, az nem trendi. Aki mérsékelten mérlegel lásd: például egy politikai oldal jó és rossz oldalait is értékeli (nyilván ez is szubjektív) az kiteszi magát a köpködőknek. Mert ítélkezni könnyű. Mint régen a falu főterén kikötött “boszorkányt” megdobálni. Hátulról, felelősség nélkül. Igaz ehhez a félig írástudók (mint ennek a honlapnak a szerzője) közreműködése is szükséges. Álobjektív módon definiálni a diktatúra mibenlétét a jelenlegi politikai helyzethez igazítva. Elmondom, hogy diktatúra esetén a holnap birtokosa, már rég nem a saját kényelmes ágyában aludna. Vagy ez a holnap is le lenne tiltva. Vagy léteznek nyilván finomabb módszerek is egy diktatúra “érdekérvényesítésére”. Ettől függetlenül a jelenlegi politikai elitet kell és szükséges bírálni. Nagyon is. Ja és szabad is. De nem csupán a jelenlegit. És nem csupán bírálni.. Aki akarja és képes felfogni.. az érti amit írok. Aki meg nem..? Az nyugodtan ragadjon billentyűzetet 🙂

  • PéterM szerint:

    Diktatúra vs nem diktatúra: lehetne erről vitázni, jelzőt akasztani rá (mint volt pld proletárdiktatúra), de minek? A legtöbb, legfőbb érvként az hangzik el, megjelenhetett ez a cikk is. Miért is ne? Oszt-szoroz? semmit; Amíg a lap/sajtó/közmédia, s az általam igen (NEM) nagyrabecsült ingyenes újságok (LOKÁL, Helyi téma, stb) “tolják” az elferdített (hazug) híreiket (nem csak politikait, DE kuruzsló, egészségjavító cikkeiket IS), addig csak az lehet mondani (sztem): OK, ez nem diktatúra, viszont baromira lejt a pálya…

  • Attila szerint:

    Ez az írás nem Magyarországra igaz,Hanem az egész világra.De főleg Európába!De fura!

  • Csilla szerint:

    Egy az egyben ez zajlik ma Mo.-on. A Kis Goebbels forgatókönyve csak nem rapid, hanem lopakodó, jogászkodó módon. Az eszközök mások, de a szándék, a szemlélet és a cél ugyanaz. Hatalommegtartás, rablás, a nép mentális nullára tétele és betörése egy hűbéri kisebbség irányítása alá hajtása törvényesített harácsolással, hazudozással.

  • Kovács Béla szerint:

    Nem az a diktatúra, amikor a békés tüntetők szemét gumilövedékkel kilövik?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük